Megint egy hét, ami úgy röpült el, mintha csak két napról lett volna szó – élek a gyanúperrel, hogy lassan minden hetem így telik. Vajon mikor lettek a „normál” hetekből „expressz” rohanó hetek? Talán úgy a húszas éveim végén fedeztem föl először ezt a tendenciát, és persze azóta csak rosszabb lett a helyzet. Bele sem merek gondolni, hogy ez korral folyamatosan egyre extrémebb méreteket ölt majd!

A gyors hétnek azonban voltak örömei, melyeket igyekeztem minél inkább ki is élvezni. Lássuk csak! 😀

♥ Javul-gat a lábam! 🙂 Ennek viszont nagy ára van, ami nem más, mint a pihentetés. 🙁 Minden egyes alkalommal, mikor kisüt a nap, az jut eszembe, milyen lenne most kint ügetni a futópályán. Abból kifolyólag, hogy nehezen tudok hozzászokni a rideg időjárási körülményekhez (könnyen megfázik a torkom), ha most kihagyok pár hetet (márpedig muszáj), búcsút mondhatok az egész téli szezonos futásomnak. Most ezen dolgozom, hogy ezt elengedjem. Már lelkesen tervezem, hogy mit csinálok majd helyette, de kérem szépen, a szokás nagy úr, szomorú boci szemekkel bámultam ma is a futócipőmre, és a vadiúj téli futónadrágomra… (Az alkalmi cipőimre dettó, mert sportcipőn kívül jelenleg nem tudok semmi mást hordani!)

♥ Megírni végre a családi fotózásainkról szóló bejegyzésemet, melybe beletettem jó pár fotót az őszi piknikes fotózásunkról is.  Szerintem gyönyörűek lettek!

♥ Ezen a héten is születtek uzsonnás dobozok, de idő és energia hiányában csupán egyszer sikerült megörökítenem az „alkotásom”. Viszont kisorsolásra került az enyémhez hasonló Yumbox Classic uzsis doboz, és jövő héten megérkezik boldog tulajdonosához!

Levegőben kavargó falevelek, melyek az utcán ültetett díszcseresznyénkről hullanak le. Azon gondolkodtam, vajon melyik nap hullanak le az utolsó levelek? Hamarosan…

♥ Törpilla haját mosni. Ugyanis végre nem jár sírással a hajmosás, szépen belehajtja a fejét a kádban a vízbe, így nyugodtan le tudom öblíteni a haját. Így már mindjárt más! Lassan derékig érő haját imádom fésülni, babrálni és persze szebbnél szebb frizurákat készíteni neki!

♥ Nap végén fennmaradó időmben (nem is tudom, inkább úgy fogalmaznék, hogy alvásból ellopott időmben) elkezdtem olvasni Joel Fuhrman Eat To Live című könyvét, ami zseniális. Már régóta szerettem volna elolvasni, de csak most vettem rá magam, hogy belekezdjek. Nem bántam meg! Lenyűgöző mű, mindenkinek csak ajánlani tudom!

♥ Hétvégi meglepetés mozi: anyukámat Férjjel meglepetés mozizásra vittük, és nagyon izgultam, hogy mit szól majd, mikor elmondom neki, hová megyünk! Nagyon örült neki, hogy Agatha Christie Gyilkosság az Orient Expresszen című filmjét nézzük meg, ugyanis ő is ugyanolyan nagy Christie-rajongó, mint én. 🙂 A film nem múlta alul a várakozásimat, csak olyan gyorsan vége lett… Azért nekem továbbra is David Suchet Az Igazi Poirot, de ezúttal kivételt tettem, és igyekeztem nem zavartatni magam az új detektív figura miatt.

♥ Megérkezett az első karácsonnyal kapcsolatos pakkom, már alig várom hogy legyen időm egy kis karácsonyi manó-műhely munkára! 😉

♥ Vasárnapi vendégség: keresztlányomék voltak nálunk látogatóban, melyre már szombat este elkezdtem pakolni. 😀 Nem egyszerű a három gyerek által kreált káoszt megszüntetni, de én ragaszkodom hozzá. Viszont felhasználtam az alkalmat arra, hogy kiselejtezzek pár játékot, ami mindig jól jön.

♥ A vendégség igazán jól sikerült, de sajnos idő (és fény!) hiányában egyik alkotásomat sem tudtam lefotózni. Ella szakácskönyveiből készítettem finomságokat, és végre tudtunk egy kicsit többet beszélgetni is, mint a szokásos családi összejöveteleken. 🙂 Bár a gyerekek elég őrülten viselkedtek, Kismanó hangosan üvöltözve rohangált fel-alá a nappaliban egy szál úszónadrágban… Érdekes látványt nyújtott, azt meg kell hagyni. 😀

Neked mi tette boldoggá a hetedet?

“VasárnaPillanatok #247: Hulló falevelek” - 2 hozzászólás

  1. Nagyon-nagyon szeretem ezeket a vasárnapi bejegyzéseket, de most különösen tetszett, és közben időnként hangosan kacagtam 🙂 🙂 🙂 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .