♥ Ezen a héten sikerült 3x is eljutnom futni, és a háromból három futás tartalmazott terepet! Ez nagyon nagy szó az eddigi aszfaltos és rekortános futásaimhoz képest. Egyre többször érzem azt, hogy „hív a természet”, azaz a természetben megtett kilométerek többszörösen feltöltenek, mint a parkban vagy utcákban (pedig kertvárosban lakom!) megtett távok.

♥ A közvetlen közelünkben nincs erdő, viszont van hatalmas sík mező, tele vadvirágokkal, pillangókkal, kabócákkal és madarakkal. Vannak kisebb-nagyobb ösvények, szántóföldes részek, így változóak a terepviszonyok. A szélben hajladozó vadvirágok elbűvölőek tudnak lenni, ahogyan az ember elfut mellettük (közöttük?). Egyik nap még Nagymanó is eljött velem bicajjal – ő azért megküzdött a talaj egyenetlenségeivel. 😉

♥ Hétvégén anyukáméknál voltam futni, amíg ők Törpillára vigyáztak. A közeli erdő nemcsak madárdallal, hanem szép emlékekkel is tele volt, így nagyon jól esett a futás. Szokás szerint nagyon elszomorított, hogy nem tudok a természetbe anélkül menni, hogy ne találkozzak lépten-nyomon az emberi trehányság és igénytelenség nyomaival. Nem tudom mi kellene még ahhoz, hogy az emberek leálljanak a szemeteléssel!! 🙁

♥ Ezen a héten két zeneiskolai felvételire is mentem Nagymanóval, és mindkettőn legalább úgy izgultam, mint ő. 🙂 Szerencsére mindkettőn nagyon jól teljesített, irtó büszke voltam rá! (A felvétel sikerességéről majd csak később értesítenek, de én az eredménytől függetlenül nagyon büszke vagyok arra, ahogyan a felvételiken ritmust tapsolt, dallamokat és dalokat énekelt, illetve a kis xilofonján előadott pár dalocskát.)

♥ Megvolt Törpilla első ovis szülői értekezlete, ami azért volt nagyon érdekes, mert Kismanó jelenlegi óvónénijei tartották. 🙂 Ugyanis jövőre Törpilla Kismanó csoportjában kezdi meg az óvodát. (Kismanó csoportjából a legtöbben iskolába mennek, akik pedig maradnak, más csoportba kerülnek.) Fura, mégis örömteli érzés volt!

♥ Eljött az utolsó tanítási nap! El sem hiszem! Az én Nagymanóm befejezte az első osztályt, méghozzá nem kis sikerrel. 🙂 A nagy nap alkalmából a szentendrei Levendula fagyizóban kötöttünk ki, ahol étcsokis, levendulás-málnás, málnás-mentás és zöld teás fagyikat kóstoltunk. Mmmm! (A fotón a Fő tértől nem messze kifeszített lámpaernyő dekor látható, ami szerintem zseniális!)

♥ Kismanó utolsó foci edzésére Apa is hivatalos volt, ugyanis a szülők együtt játszottak a gyerekekkel. Kismanó nem kis örömére. 🙂

♥ Az iskolai évzáró napján Nagymanóval fodrászhoz mentünk, majd mindketten megszépülve érkeztünk az ünnepélyre. Eszembe ötlött az én elsős évzáróm, ahogy a melegben a tornapadokon ülve hallgattuk az unalmasabbnál unalmasabb beszédeket és verseket. Viszont arra is emlékszem, hogy milyen örömmel fogtam a kezemben a bizonyítványom, és az ajándék könyvemet! 😀

♥ Rengeteget készültem Nagymanó sulis szülinapi partijára, amit a Vasúttörténeti Parkban rendeztünk. A gyerekek odáig voltak a fantasztikus programoktól – többek között kisvonatoztunk, hajtányoztunk, megtekintettünk egy csomó terepasztalt és igazi mozdonyt, és még felszálltunk a fordítókorongra is! Egy szülinapi vasúti kocsiban köszöntöttük az ünnepeltet 8. szülinapja alkalmából (aki egyébként csak két hét múlva lesz 8 éves). Szuper volt!

♥ Ebből az alkalomból csatlakozott egy külföldön élő barátnőm és két kisfia is, nagyon örültem, hogy pont Nagymanó szülinapjára megérkeztek, és meg tudtuk őket hívni a bulira. Várjuk a további találkozásokat/kalandozásokat a nyáron! ♥

♥ Említett barátnőm egészen Kaliforniából (!) cipelt el nekem egy nagy ruhakupacot, amire neki már nincs szüksége. Micsoda meglepetés volt felfedezni, hogy gyakorlatilag egyforma a méretünk, mikor jobbnál jobb ruhadarabok kerültek elő a szatyorból! 🙂 A képen látható futó szettet is neki köszönhetem, annyira örültem neki!!!

♥ A gyerekek örömét látni, ahogyan a szülinapi ajándékokat próbálgatták itthon. A gyönyörű játékok, könyvek teljesen elvarázsolták őket, most nem volt gond azzal, hogy unatkoznának!

♥ Hatalmas mennyiségű saláta terem a kiskertemben, jut a család minden tagjának. Emberek, salátát tényleg megéri termeszteni, próbáljátok ki, nem bánjátok meg!!

♥ Csodásan virágzó rózsabimbó a kertemben.

♥ Ezen a héten sokat voltam kettesben Törpillával, aki hihetetlen fejlődésen megy keresztül. Minden rezzenése CUKI (na jó, a hisztik nem annyira), minden nap hálát adok érte, hogy megáldott a Sors ezzel a kislánnyal!

Neked mi tette boldoggá a hetedet?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .