♥ Húsvét hétfő nekem már olyan, mintha hetek óta lett volna. Pedig még csak egy hete! Egyik legcukibb húsvéti élményem, hogy egy kis meglepetést én meg Férj is találtunk a kertben, amit a nyuszi rejtett el nekünk. Nagymanó alkotta ezt a csodás kis hajót – imádom! Megsajnált minket, hogy nekünk soha semmit nem hoz a nyúl. 🙂

♥ A legkedvesebb húsvéti momentum pedig az volt, mikor Nagymanó elmondta a saját költésű locsolóverset (!). Pár nappal húsvét előtt megírta egy papírra, majd megtanulta, és azt mondta el hétfőn. Megzabálom!!!

♥ Hétfő délután az Oriental Soup House-ban találkoztunk barátnőimmel. Degeszre ettem magam vietnámi tavaszi tekercsekkel és levessel. Szokás szerint nagyon jó volt látni őket, már nagyon rég nem volt alkalom egy kicsit beszélgetni. (Azt hiszem ezúttal nem voltam túl jó társaság, de a mostanában felgyülemlő stressz és negatív gondolatok sajnos kibuktak belőlem. A dolog pozitív oldala: a barátnőim ezt mindig megértéssel és szeretettel fogadják – még egyszer nagyon köszi!)

A hét többi napja is úgy repült, hogy alig tudtam lépést tartani vele. Azért mindig van időm (vagy legalábbis megpróbálom) a szép pillanatok dokumentálására.

♥ Ilyen volt, mikor óriási eső után az utcán ugráltak a gyerekek a tócsákban, a zuhogó esőben (bár olyan hideg volt, hogy folyamatosan csak rimánkodtam, hogy mikor megyünk már be!).

♥ Vagy amikor felfedeztem, hogy óriásit nőtt a tépősaláta mix a veteményesben. Szinte burjánzik!

♥ Kibújt a negyedik féle koktélparadicsom mag is, már alig várom, hogy megerősödjenek, és kiültethessem őket a szabadba!

♥ A masszívan esős időben vidám mintás gumicsizmámba bújni. Ez mindig megfizethetetlen!

♥ Egyik nap sem volt időm sportolni, ami nagyon deprimáló tud lenni, de helyette egyik nap kertészkedtem, másik nap picit jógáztam, harmadik nap pakoltam a garázsban.

♥ Ezen a héten megérkezett egy nagy halom könyv, amit interneten rendeltem, többek között Dr. Michael Greger „Hogy ne halj meg” című könyve, mely bemutatja, hogy bizonyos betegségek hogyan előzhetők meg, illetve gyógyíthatók teljes értékű, növényi étrenddel. Rengeteg érdekfeszítő kutatás, információ található a könyvben – szinte faltam a sorokat, annak ellenére, hogy nem túl felemelő témákról esik szó benne.

♥ Szombat reggeli piac Törpillával és anyukámmal – Törpilla az egyetlen a gyerekek közül, aki lelkesedik a szombati piacért. Szinte ugrál örömében, hogy megyünk, és azt mondja, hogy „megyünk vásárba”. Majd megkérdezi, hogy lesz-e dobozos itóka meg csúszdázás. Persze, hogy van mindkettő. 😉

♥ Vasárnap végre lehetőségünk nyílt megnézni a Vegan Sunday Market kezdeményezést az Ankertben!! 😀 Jobbnál jobb vegán ételkülönlegességeket kóstoltunk. Nem vagyok hozzászokva, hogy degeszre egyem magam, ezért nagyon fura volt, mikor már egy falat étel sem fért belém, de még így is nehéz volt ellenállni a sok-sok finomságnak. Több dolgot is vettünk és vittünk haza, hogy jusson még a hét több napjára is egy-két apró különlegesség. (Például kesudióból készült sajt vagy kókusztejből készült joghurt.)

♥ Fűszernövény workshop Bazsalikomos kert módra. 🙂 Az Ankertben egy jó kis gyorstalpaló „ültesd magad” tanfolyamon is részt vettem, ami azért bizonyult nagyon hasznosnak, mert bár évek óta termelgetek különféle növényeket, mégis kaptam egy-két értékes gyakorlati tanácsot.

A Föld napjának hétvégéjére ez a kis „zöld-ültetés” azt hiszem feltette a pontot az i-re, mert azt mindenki tudja, hogy ég és föld a különbség a friss és szárított fűszerek között. Én rengeteg fűszert használok, és a rajongásig szeretem őket, a bazsalikomért meg aztán totál odavagyok. (Érdekes módon a bazsalikom az, amit eddig a legkisebb sikerrel sikerült termesztenem.)

Nagyon jó hangulatban telt ez a kis workshop, remélem, hogy még máskor is lesz lehetőségem találkozni Mariannal, akivel a Csajszombat alkalmával ismerkedtem meg. 🙂

Neked mi tette boldoggá a hetedet?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .