♥ Kismanó is velünk jött Törpilla tornájára, így ő is részt vett a foglalkozáson. Először csak megfigyelőként, de miután kértem, hogy ő is szálljon be, boldogan szökdécselt és egyensúlyozott a sok 2-3 éves között. 🙂

♥ Juhéjj, megint futás! Már alig vártam, hogy felhúzzam a „nyúlcipőt”, és élveztem a gyönyörű napsütést.

♥ Ezen a héten kivételesen megfigyelőként részt vettem Nagymanó tornáján (igen, nálunk mindenki jár ilyen vagy olyan fejlesztő/erősítő/gyógytornára). Lejegyzetelem az összes gyakorlatot, és párat le is fényképeztem, hogy tudjunk majd otthon gyakorolni (mondanom sem kell, hogy az első héten ez nem jött össze 🙁 De nem adom fel!)

♥ Kismanó egyre többet ajánlkozik, hogy segít a konyhában. Persze csak a neki tetsző feladatokat választja ki és látja el, ahhoz például túl finnyás, hogy zöldségeket mosson. De teríteni, sütit vagy palacsintát sütni, szendvicseket készíteni mindig nagyon szeret. (Csak Törpilla meg ne lássa! Mert akkor ő is tuti segíteni akar, és akkor már az is garantált, hogy csak másnapra vagyunk kész az adott tennivalóval…)

♥ Folytattuk a virágültetést a gyerekekkel, most már tényleg valódi virágözön köszönti az ajtón belépőt nálunk! ♥

♥ Nőnapra gyönyörű virágcsokrot kaptam Férjtől, és Törpilla is kapott egy picike rózsacsokrot. Úgy örült neki, fel-alá mászkált vele a nappaliban. Nagyon szereti a szép dolgokat, köztük a virágokat is!

♥ Bevásárlás Kismanóval: vettünk nagyon finom teákat is, ami még ránk fér ebben az időjárásban!

♥ Pénteken a hatalmas zuhéban és hidegben otthon felejtettem a kabátom. (Garázs egyetlen hátránya, hogy képes vagy kabát nélkül beszállni a kocsiba, majd a célállomáson veszed észre, hogy otthon felejtetted…) Ennek folyományaként egy szál fölsőben grasszáltam az utcán, mert már nem volt időm hazamenni a kabátért. Ennek folyományaként péntek éjjel már lázas voltam.

De hogy ebben mi is a jó? Csupán az, hogy szombat délelőtt azért Férj bevásárolt a fiúkkal a piacon. 🙂 Addig én Törpillával játszottam orvososat meg fodrászosat (nem futotta sokkal többre az erőmből). Hihetetlen cuki, ahogy próbálja fésülni a hajam, és közben marokszámra tépi ki, annyira húzza a különféle fésűkkel. A kefét mindig jól odavágja a fejbőrös részhez, hogy csak úgy sziszegek, és a hátul kiterített hajamra rátapos a szandáljával. Egyébként kellemes élmény vele a fodrászosdi! 😉

♥ Friss fodros kelből készült tahinis salátát tömni magamba. Végre annyira friss és üde a fodros kel, hogy salinak enni is élvezet (a hideg téli hónapokban inkább turmixba/lébe tettem vagy főzéshez használtam).

♥ Hip-hip hurrá: rátaláltam az eddigi legszuperebb vegán ételszállítóra! Ők pedig nem más, mint a Répa Retek. Nagyon ízletesek és finomak az ételeik, az egyetlen hátrány, hogy sok helyre még nem szállítanak ki. Persze az áraik borsosabbak mint egy szimpla rendelős kajáé, de mind a hozzávaló, mind az elkészítés módja nagyon igényes, úgyhogy szerintem megéri.

♥ Végigaludni a szombat éjszakát. (Vahaha, mások meg pont annak örülnek, hogy nem alusszák végig, sőt nagyon is aktívak…!)

♥ Vasárnap reggelire kókuszos-banános zabkását készítettem (ez nálunk az egyik jól bevált reggeli), most mandulával és áfonyával tálaltam. Nyami!

♥ Friss ágyneműt húzni Törpillával, aki ilyenkor énekelve-kacarászva ugrál az ágyon.

♥ Mindkét fiú mellé bekuporodni az ágyba 5-5 percre lefekvés előtt.

Neked mi tette boldoggá a hetedet?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .