VasárnaPillanatok #194: Légy Te a változás, amit látni szeretnél a világban!

2016. november 13.

vaspill

♥ Törpilla eszméletlencukifrizurája, mikor hazahozom a bölcsiből – itthon nem igazán kultiválja sem a hajgumit, sem a csattot, bezzeg a bölcsiben engedi, hogy a hajába tegyék! A bölcsis nénik pedig igazi fodrásztehetségnek bizonyultak… 🙂

♥ Kertben virágzó utolsó rózsák – ugye milyen bájosak?

♥ Sajna ezen a héten is volt pár nap, mikor nem éreztem túl jól magam. Elkaptam valami nagyon szuper kis fertőzést, úgyhogy megint koplalhattam. De lelkileg sem voltam a toppon különféle események hatására (lásd a bejegyzés végén dióhéjban). Ilyenkor a legjobb dolog kimenni a szabadba, hogy közel érezd magadhoz a természetet. Meglátogattam a kis fodros kel palántáimat, és ez felvidított. ♥

♥ Meghallgatni a Simply Three Adele (Rolling In the Deep) feldolgozását, többször is. Fantasztikus!!

♥ Végre sikerült Törpillának téli csizmát venni – pont aznap fel tudta venni, mikor igazán hidegre fordult az idő. Egyszerűen bűbájos benne!

♥ Mikor elkezdtem végre visszatérni a normál kerékvágásba, akkor “csokipuding” smoothie-t reggeliztem házi készítésű müzlivel és fagyasztott áfonyával. Mennyei!

♥ Péntek esti családi vacsora Férj szüleinél – bár a Márton-nap jegyében zajlott a vacsi, nekem külön brokkoli krémlevessel készült Férj anyukája, s én is készültem egy isteni növényi alapú desszerttel: kesukrémes epres “sajttortával”. Most sem sikerült lefotóznom úgy, ahogyan szerettem volna, majd legközelebb…

♥ Biopiacozás anyukámmal szombat reggel – még akkor is, ha szakadt az eső, és szétfagytak a lábujjaim (nem is éreztem őket egy idő után!!). Reggel szülinapja alkalmából házi készítésű vegán brownie-val leptem meg. Egy ilyen esős napon nincs is jobb, mint egy finom (és egészséges!) brownie!

♥ Szombat esti meglepi program anyukámmal – ugyanis szülinapja alkalmából színházba vittem! Nagyon tetszett mindkettőnknek az Ön is lehet gyilkos! a Vidám Színpadon. Néha gurultunk volna nevetéstől, ha nem székekben ülünk… 😀

♥ Jól bevásároltam, így vasárnap reggel fantasztikus zöld lével indítottuk a napot (még Férj is megitta!), majd “zöld” brunch következett a piaci zöldségekből, zöldségfasírtból, padlizsánkrémből és pesztóból. Nyami. 🙂

♥ Online antikváriumban böngészni és folyamatosan felkiáltani, mikor megpillantottam egy-egy gyerekkori kedvenc címlapját Bálint Ágnestől, Fehér Klárától, Janikovszky Évától, Szabó Magdától, Tutsek Annától, és még sorolhatnám. De a legnagyobb meglepetést az okozta, hogy rátaláltam egy olyan mesére, aminek már a pontos címére sem emlékeztem. Kész képtelenség! De sikerült. Ez nem más, mint Barborka és a likőrös bonbonok meséje, melynek szerzője Milos Macourek, és az Első meséskönyvem (Móra) című könyvben szerepelt. Na, ez egy mai szemmel nézve igencsak groteszk mese, de én imádtam! Nagyon szeretném megszerezni ezt a könyvet, mert még a fejemben van az illusztráció is, ami a meséhez tartozott (mikor is volt, talán 30 éve?!). 😀

♥ Elkezdeni a karácsonyi ötletelést… ♥

♥ Esővel kapcsolatos zenéket böngészni. Enya a nagy kedvencem, de sok más is belekerült a válogatásba!

Egy kis kitérő a hét örömei után:

Sokat gondolkodtam a héten a világról, az életről, és végső soron egy kicsit saját magamról is. Talán azért most, mert most volt hosszú idők óta az első pár nap, aminek nagy részét “gyerekmentesen” töltöttem? Vagy talán azért, mert olyan sok negatív hír érkezett a nagyvilágból? Vagy esetleg mert november 1-jén jött ki Leonardo DiCaprio sokat emlegetett filmje, az Özönvíz előtt? (A filmet a magyar közönség szinkronizálva tekintheti meg a megadott linken.)

Ez az a film, amit őszintén mondom, hogy rettegek megnézni. Ismerem DiCaprio munkásságát, ismerek számos problémát, melyet a filmben taglal. Mégsem tudom rávenni magam, hogy leüljek és egy az egyben megnézzem. Attól félek, hogy végleg kétségbeesnék. Talán mert tisztában vagyok azzal, hogy az emberiség a végzetébe rohan, és teljesen tehetetlennek érzem magam.

Jó pár éve kezdtem nagyon sok változtatást eszközölni az életünkben, hogy minél környezettudatosabban éljünk (sok ilyen bejegyzést is írtam), illetve a növényi étrendre való áttérésemben többek között ez is nagy szerepet játszik. A lényeg, hogy én magam törekszem a változásra, a környezettudatos életre, de közben nagyon elkeserít, hogy a világon talán milliárdok vannak, akik a fülük botját sem mozdítják… (annak most a végeredmény szempontjából nem igazán van jelentősége, hogy tudatlanság, lustaság, szegénység vagy mi más az oka ennek)

Aztán egyik nap jött D. Tóth Kriszta Gyöngy a sárban című írása, melynek olvasása közben a konyhakövön ülve hangosan zokogtam és képtelen voltam megvigasztalódni. Mióta gyerekeim vannak kiváltképp megvisel az ártatlan gyermekek szenvedése. – Tudatában vagyok annak, hogy mindig is voltak, vannak és még sokáig lesznek gyerekmilliók, akik nélkülöznek, akiknek az élet rettenetesen sanyarú sorsot, vagy épp felfoghatatlanul rövid földi létet szánt. Az ember nem is gondolja át mindezt nap mint nap. De mikor elolvasok egy ezzel kapcsolatos írást vagy megnézek egy dokumentumfilmet (vagy híreket!), akkor úgy érzem, mintha minden egyes alkalommal egy világ dőlne össze bennem.

De hogyan tudnék én, a kis hangya segíteni az emberiség összes gondján-baján? Ez egy olyan teher, mely alatt egy idő után összeroppansz – kiábrándulsz a világból és magából az életből is. Képtelenség a nap minden percében azon enni magad, hogy mekkora az ökológiai lábnyomod vagy hogy másoknak mennyivel nagyobb, mint a Tiéd (és ők meggyőzhetetlenek a változtatással kapcsolatban).

Az az igazság, hogy legszívesebben kitörölném ezt a záró bekezdést a bejegyzésből, amivel “iderondítottam”. Hiszen mi is az, amiről ez  a rovat szól? Az élet örömeiről.  De úgy döntöttem marad. Mert nincsen öröm bánat nélkül. S hogy mire is jutottam magamban a hét végére?

♥ Lassan-lassan kikeveredtem a negatív érzések és gondolatok sűrűjéből, és elhatároztam, hogy továbbra is a magam módján segítek. Ez pedig nem más, mint hogy újra és újra emlékeztetem magam a következőre: Nekünk kell a változássá lennünk, amit a világban látni akarunk. Felelős vagyok azért, amit (t)eszek, amit írok, amit mondok – és minden cselekedetemmel példát mutathatok a környezetemben élőknek. Ugyanígy én is mindig fejlődhetek ha nyitott vagyok mások példájára.

Végezetül jöjjön egy fantasztikus idézet Jose Rodrigues dos Santos tollából, mely vigaszt nyújt az ilyen nehéz pillanatokban:

“Máskor meg azt gondolom, hogy mindannyian egy küldetéssel jövünk a világra, mindannyian betöltünk egy szerepet, mindannyian részei vagyunk egy nagy rendszernek. Talán csak icipici ez a küldetés, de ha jól meggondoljuk, lehet, hogy egy ilyen icipici dolog is kulcsfontosságú morzsája a nagy kozmikus tortának. Aprócska pillangók vagyunk, amelyek gyenge szárnycsapásai talán mégis távoli viharokat képesek támasztani az univerzumban.

Neked mi tette boldoggá (vagy nem olyan boldoggá) a hetedet?

Oszd meg Te is a boldogságot!

    Hozzászólok

    Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

    *

    Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információk...

    Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

    Bezár