vaspill143

♥ Megérkezett a fánksütő formám, melyet azon nyomban ki is kellett próbálnom (a gyerekek nagy örömére). Én úgy örültem neki, hogy madarat lehetett volna velem fogatni. 🙂 Az eredményt megtekintheted ebben a bejegyzésemben.

♥ Törpillát folyamatosan szórakoztatni kell. Még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy a konyha közepén ülve fürdik a buborékfelhőben 😀 (Van egy zenélő, buborékfújó polipos játékunk, még Kismanónak vettünk, és nagyon bevált!)

♥ Törpilla pici lábacskáit gyömöszölni – ennivalóóók!

♥ Megcsodálni Nagymanó kis műalkotását: bemutatta, hogy milyen új szót tanult angol órán. Olyan büszke volt magára! (Én is. :))

♥ Nagyüzemi fánkkészítésbe kezdtem az óvodai családi napra. Sikerült óriási mennyiséget elkészítenem, de el is fogyott mind egy szálig. Azért nem mondom, hogy nem fáradtam el rettenetesen a végére!

♥ Egyik este leereszteni és megnézni egy jó kis bűnügyi limonádét (Agatha Raisin: A spenótos halálpite). Nagyon jól szórakoztam. Ez az új sorozat a Dunán megy, én sajnos csak az első részt láttam. Jó pár Agatha Raisin könyvet olvastam, és engem rögtön megfogott a humorával, és persze a hamisítatlan angol vidéki hangulatával.

♥ Törpilla kapott benti szandált (már a bölcsire készülünk). Azt hordja itthon azóta is. Eszméletlen cuki, ahogyan fel-alá tipeg benne. Meg kellett örökítenem. ♥

♥ Elkészültek a családi fotózás képei. Gyönyörűek lettek. 😀 Olyan jó végignézegetni őket és csodálni a fotós munkáját.

♥ Családi nap az óvodában: mindig meglepődve tapasztalom, hogy milyen jókedvűen és nagy lelkesedéssel készülnek az óvónénik erre az alkalomra. Hihetetlen szerencsénk van, hogy ilyen csodás oviba járhatnak a gyerekeink, olyan hálás vagyok ezért!! ♥

♥ Törpilla elképesztő módon feltalálta magát a családi napon: több száz ember között sétálgatott teljesen egyedül, imádta nézni a játszadozó gyerekeket és persze mindig történt valami, úgyhogy biztosan nem unatkozott. Mi meg csak ámultunk-bámultunk, hogy milyen önálló volt!

♥ Úgy tűnik, hogy a fodros kel palántáimat sikerült megszabadítanom a hernyóktól, és (lekopogom) sikeresen kiültettem őket a veteményesbe. Lélegzetvisszafojtva látogatom meg őket minden nap, és figyelem, hogy minden rendben van-e velük, mert ma a fodros kel nagy kincs! Magyarországon még mindig elképesztően ritka, amit nem igazán értek, mert igazi power-veggie. Nincs talán még egy ennyire egészséges és ilyen ellenálló, illetve hosszan termő zöldségünk.

♥ Áfonyás szupersmoothie-t készítettem vasárnap reggel, amit saját készítésű müzli mix-szel tálaltam. Fantasztikus reggeli!!

♥ Eljutottam futni a héten kétszer is, de sajnos csak tényleg nyúlfarknyi távokra – a lábam állapotából kifolyólag. De nem adom fel, biztos vagyok benne, hogy nemsokára megint visszatérek (csak ezt a fantasztikus időt sajnálom nagyon, hogy ilyenkor nem futok kint!)

♥ Ebéd szüleimmel a Napfényes Étteremben. Jót ettünk, de annak még jobban örültem, hogy volt egy kis alkalmunk időt együtt tölteni. 😀

♥ El sem hiszem, hogy már megint itt van október, és ilyen verőfényes első pár nappal lepett meg minket. Komolyan mondom, hogy ezek után már a kicsit mogorvább időjárás sem fog talán annyira megviselni! 🙂

Neked mi tette boldoggá a hetedet?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .