Itt van az ősz, itt van ujra, s szép mint mindig, énnekem… Nem gondolom, hogy ennél a mondatnál van népszerűbb, mikor a közelgő őszi hónapokra gondolunk! Nekem legalábbis mindig ez jut eszembe, és mindig olyan jó érzéssel tölt el.

Még arra is emlékszem, mikor ennek a Petőfi versnek az elemzését tanultuk az iskolában. Apropó, iskola!

Szeptember, sajnálattal közlöm Veled, hogy a legtöbb ember fejében Te egyet jelentesz az iskola kezdetével. Elég szomorú, hogy ez a legtöbbeket rossz érzéssel tölti el – hála az égnek én soha nem irtóztam a sulitól, és inkább arra emlékszem vissza, hogy már mennyire vártam, hogy elkezdődjön.

A szeptember azért olyan különleges számomra, mert Nagymanó és idéntől Kismanó is megy már iskolába. Most tudom meg igazán, hogy milyen az, mikor az ember „újra éli” a gyerekein keresztül a régi iskolás emlékeit.

Emlékszem az évnyitók hangulatára (mindig rettenetesen hosszúnak és unalmasnak tűntek), a régi csengő zörgő zajára, a táblán csikorgó kréta hangjára. Még arra is emlékszem, hogy egymás után rajzolgattam először csak a köröket és plusz meg mínusz jeleket, aztán jöttek a betűk.

A szorgalmi sorokért (amiket természetesen mindig elvégeztem 🙂 ) pedig piros pontok jártak. Imádtam piros pontokat gyűjteni (szerintem ez a mai napig így van 😉 ).

Emlékszem arra, mikor babot csíráztattunk, mikor technika órán satuba szorítottunk fadarabokat és azokat csiszoltuk ráspollyal, vagy mikor önfeledten énekeltünk az ének órán (mert a mi osztályunk szeretett énekelni és komolyan is vettük az éneklést – gondolom manapság ez már nem „menő”).

Mindig vártuk az udvari szünetet, amikor kimehettünk játszani az udvarra, és utáltam a reggel osztott dobozos tejnek a szagát (gondolom akik valóban rászorultak a reggel osztott tejre és kiflire nem éreztek így, de nekem mindig olyan büdi volt, úgyhogy ez maradt meg bennem).

Odavoltam az olvasókönyvben szereplő történetekért és mondókákért, viszont a matekot már az elejétől nem komáltam.

Ki nem állhattam a napközis kaját, mindig olyan büdös volt az ebédlőben (zsírszag?) és vizesen kaptuk meg a tányérokat és evőeszközöket, amitől elment az étvágyam. A legjobban azt utáltam, mikor a leveses tányérra rászedte a napközis tanítónéni a második fogást. Hú, attól ki tudtam volna szaladni a világból! Egyedül a híg, vizezett csokiöntettel leöntött nagy darab piskótakocka emléke dobogtatja meg egy pillanatra a szívemet. 🙂

Gondolom mindenkinek jó sok emlék tolul elő az agya rejtett zugaiból, mikor az első iskolás évek jönnek szóba – igen, leginkább ez szeptember.

Arra is tisztán emlékszem, hogy milyen volt, mikor az én könyveimet és füzeteimet kötötte be anyukám. Imádtam a különféle színes csomagolópapírokat, vignettákat, s persze odavoltam a ceruzákért, radírokért, tollakért.

Saját magam látom Nagymanóban, aki nagy élvezettel pakolgatja a tolltartóját és veszi hátára itthon az iskolatáskáját. Emlékszem, olyan is volt, hogy a táskával a hátamon reggeliztem. 🙂

De szeptemberről azért nem csak az iskola jut eszembe: még sok tekintetben nyár, annak ellenére, hogy már egyre hűvösebbek az esték és egyre gyorsabban sötétedik (jaj, neeee, nem akarom!).

Szeretem kiélvezni a nyár utolsó meleg napjait és erre még szeptemberben bőven van lehetőség.

Íme, szeptemberre készült képes összeállításom, mellyel remélem, hogy inspirációt nyújtok Neked is a hónap örömeinek felfedezéséhez és élvezetéhez.

Boldog szeptembert kíván:

Aláírás

szept3

1. Hulló szilva

szept6

2. Almaszüret

szept7

3. Szebbnél szebb dolgok a papírboltból 🙂

szept4

4. Iskolába tartó lekes kisgyerekek (szerencsére sok a jókedvű, lelkes iskolakezdő!)

szept8

5. Tweed blézer – az örök őszi klasszikus!

szept5

6. Meleg nyárias napok, amikor még felveheted a szandálod (aztán búcsút mondhatsz neki októberben!)

szept2

7. Körte minden mennyiségben

szept

8. Nyaralás utószezonban – mert ilyenkor is csodás tud lenni az idő, viszont már nincsenek annyian (eddig ez nekem kimaradt, és most egy jó ideig megint nélkülözöm az iskola miatt, de nem baj, majd egyszer… 🙂 )

szept9

9. Hátizsákok – még akkor is, ha egyébként nem mész suliba 🙂

10. Te mi nélkül nem élhetsz szeptemberben? Írd meg, nagyon kíváncsi vagyok rá! 🙂

“10 dolog, ami nélkül nem élhetsz… SZEPTEMBERBEN!” - 4 hozzászólás

  1. Ha már tíz dolog, akkor szívesen sorolnám ide a színpompás őszi faleveleket vagy egy kiadós sétát a csodálatos őszi erdőben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .