Nálam június elején kezdődik a levendulaőrület, amikor már szépen virágzanak a kertben a levenduláim. Aztán június közepén, mikor eljön az idő az aratásra, akkor tetőzik – ilyenkor semmi másra nem tudok gondolni, csak az isteni levendulás finomságokra, és mindenre, ami levendulából készül. Ez az őrületem tart egészen nyár végéig. 😀

Hagyományosan (szakavatott ismerősömtől tudom) a levendulaaratás napja június 15-re esik, azonban a levendula szedése sok más – főként időjárási – tényezőtől is függ. Sajnos az olyan viharos, záporos-zivataros időjárás nem kedvez a szedésnek, mint amilyen az utóbbi napokban volt, ugyanis a teljesen kinyílt virágok illóolaj tartalmát nagyban csökkentheti egy kiadós eső. Lehetőség szerint hajnalban kell leszedni a virágokat, mert akkor a legkevesebb a közelben zümmögő méhecske, és akkor a legmagasabb a virágok illóolaj tartalma.

Persze ha nincs a kertben saját levendulád, akkor sem kell elkeseredned, mert vehetsz belőle a piacon, elmehetsz a Tihanyi Levendulafesztiválra, sőt, manapság megtalálod a szárított, étkezésre alkalmas levendulát különféle bioboltok vagy patikák polcain is.

De mit kezdj a sok-sok illatos, gyönyörű virággal? Felhasználhatod őket frissen, de szárított állapotban is. Szárítani nagyon egyszerű – kösd őket kisebb csokrokba, és fejjel lefelé lógasd őket szellős, árnyékos, és páramentesebb környezetbe. Miután teljesen kiszáradtak a virágok, tárolhatod a csokrokat egyben, papírzacskóban, de lemorzsolhatod a virágot és belerakhatod légmentesen záródó üvegbe is (ez a praktikusabb megoldás). Az így szárított levendula következő évig biztosan megőrzi a minőségét, de tartsd száraz, hűvös helyen.

E rövidke bevezető után pedig következzen a sok szép kép, és persze a hozzájuk kapcsolódó instrukciók (kattints a kiemelt szövegre, így juthatsz oda), hogy milyen csodákat készíthetsz levendula felhasználásával. Ezek közül csomó van, amit ajándékba adhatsz, de lefogadom, hogy saját magadnak is megtartasz majd jónéhányat! 😉

levendula7

1. Csipkés illatosító tasakok: ezekhez a tasakokhoz tortapapírra, pausz zacskókra, lila cérnára és egy varrógépre van szükséged. A képen esküvői vendégajándékként szereplő tasakokat bármilyen más alkalomra felhasználhatod, kis üzenettel teheted személyesebbé.

levendula8

levendula 19

2. Levendulás cukor: gyönyörű, egyszerű és nagyon finom ajándék a levendulával ízesített cukor, mellyel istenien fűszerezheted a kávéd, meleg tejed, de kekszek elkészítéséhez is kiváló alapanyag. A második képhez tartozó instrukciókat itt találhatod.

levendula10

3. Levendulás testradír: a szépítő levendulás testradír ápolja a bőrt, eltávolítja az elhalt hámsejteket és persze fantasztikus illatával kényezteti az érzékeket. Megfelelően csomagolva csodás ajándékként funkcionál barátnődnek, anyukádnak, tanítónéniknek…

levendula15

4. Levendulás vasalóvíz: ez a könnyedén elkészíthető vasalóvíz levendula illóolajat tartalmaz, azért olyan praktikus, mert könnyen elkészíthető, olcsó és környezetbarát megoldás (a gyári, illatosított vasalóvizek helyett).

levendula14

5. Levendulás szappan: az egyik legklasszikusabb levendulás termék, amit el lehet képzelni. Picit több alapanyagot és előkészületet igényel, de nem egy nagy ördöngösség, és az internet tele van jobbnál jobb receptekkel.

levendula13

6. Levendulás fürdőforma: nagyon könnyű elkészíteni, és jó arra gondolni, hogy a megajándékozottnak eszébe jutunk, mialatt relaxáló fürdőt vesz! 🙂

levendula11

7. Levendulás-kókuszos ajakbalzsam: mert a természetesen illatozó ajakbalzsam mindent visz!

levendula10

8. Levendulás fürdősó: könnyebb az elkészítése mint a fürdőgolyónak, és csodálatosan díszítheted a különféle nagyságú és formájú üvegeket, melyekbe a fürdősó kerül majd.

levendula12

9. Levendulás testápoló tömbök: nem maradhatnak ki az csodás illatú, különféle formájú testápoló tömbök sem, melyeket egy szilikonos muffin forma segítségével készíthetsz el.

levendula5

10. Levendulás testvaj: aki a testápoló tömb használatától idegenkedik, annak itt a testvaj, melynek felvitele valamivel könnyebb. Az elkészítése is nagyon egyszerű, lásd itt is a kiemelt linket.

levendula6

11. Préselt levendulával díszített mécses: nagyon dekoratív, tökéletes ajándék szinte minden alkalomra.

levendula16

12. Levendulavirágos mécses: hasonló, de összhatásában mégis kicsit más, mint a préselt virágos verzió. Az alsó képen is láthatsz egy másik verziót.

levendula18

levendula szív

13. Levendula ajtódísz: sokféleképp kombinálhatod a levendulát ajtódísznek, erre számos példát találhatsz a neten. Én az alábbi, egyszerű (pár perces) verziót választottam, ehhez a szívet kreatív boltban, dekor boltban vagy virágosnál veheted meg. Szerintem szép lett. 🙂

IMG_3793

levendula17

14. Levendulával töltött csipkezsákocskák – varrás nélkül! Ehhez a barkácsötlethez csupán ragasztópisztolyra van szükséged, varrótudományra nem. 🙂

levendula vázában

15. Klasszikus levendulacsokor az otthonod dekorálásához, vagy egyszerűen csak ajándékba. ♥

Te melyiket készíted el? 😉

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .