Egy fiatal pár 70 évet öregszik 5 perc alatt – elképesztő és megható!

2016. március 3.

coupleHa lenne egy kristálygömb, mely megmutatná, Te és szerelmed hogyan néztek majd ki 70 év múlva, vajon mit látnál benne?

Egy hónappal esküvője előtt, egy fiatal pár úgy döntött, hogy részt vesz egy mókás, ugyanakkor nagyon megindító kísérletben.

Kristie és Tavis a profi maszkmestereknek és sminkeseknek köszönhetően megláthatták, hogy miként is néznek majd ki az ötvenes, hetvenes és kilencvenes éveik végén!

A Cut Video csapata a családi albumok fotóit használta föl, hogy “megjósolja”, miként is öregszik majd a két húszas évei végén járó fiatal.

A majd’ hatperces videó nemcsak azt mutatja meg, hogy milyenek lesznek öregen, hanem szemtanúja lehetsz a reakciójuknak, ahogyan először egymást, majd saját magukat meglátják.

A videó készítői figyelmeztettek arra, hogy készítsek magamnak papírzsebkendőt, de nem hittem nekik. Pedig jobb lett volna! 😉

Nemcsak Kristie és Tavis érzékenyül el a kísérlet folyamán, hanem Te is garantáltan meghatódsz majd.

Elképesztő, ugyanakkor nagyon-nagyon megható videó, mindenkinek ajánlom!! ♥

Mivel a videót angol nyelven láthatod, röviden összefoglaltam, hogy mi az, amit a pár mondott, az egyes “fázisokat” követően.

Reakció az ötvenes évekre:

Tavis: Remélem, tényleg így nézel majd ki! … Fantasztikusan nézel ki!

Kristie: Hát, igen, egy nap pontosan úgy fogok kinézni, mint az anyám.

Tavis: Te jó Isten! Azt hiszem, el kell kezdenem napvédő krémet használni.

Kérdező: Mik ennek a kornak a sztereotípiái?

Kristie: Nevelhetünk majd pár tinit – hú, az kemény lesz!

Tavis: Szörnyű! A szülői munkaközösség tagjai leszünk, hú, ez nagyon furán hangzik!

Reakció a hetvenes évekre:

Tavis: Nagyon tetszik, ahogyan kinézel!

Kristie: Te sokkal öregebbnek nézel ki, mint amire számítottam! … Úgy nézek ki, mint a nagymamám!

Tavis: Te jó Isten! Nem öregszem valami szépen!

Kristie: Remélem, jobban ápolod majd a hajad ennyi idősen.

Kérdező: Miért érzékenyültetek el ennyire?

Tavis: Arra gondolok, hogy milyen lehetett az elmúlt ötven év. Ha ránézek, és ilyen idősnek látom, az jut eszembe, hogy mennyit változtunk egymás mellett. Mennyi minden történhetett ennyi idő alatt.

Kristie: Gyerekeink és unokáink születtek… Mennyi történet!

Tavis: Igen. Csomó dolgot elfelejtek majd.

Kristie: Nagyon megindító látni valakit, akit már 19 éves korod óta ismersz, hogy milyen lehet hetven évesen – és elképzelni, hogy milyen lesz akkor az életetek.

Reakció a kilencvenes évekre:

Tavis: Fantasztikusan nézel ki! Nem nézel ki egy nappal sem többnek, mint 75!

Kristie: Te viszont igen. … Hú, ezt hihetetlen látni.

Tavis: Szuperül nézek ki! Mikor mosolygok, olyan vagyok, mint egy vidám öregember, mikor nem, akkor meg mint egy seggfej.

Kérdező: Szerintetek még szexuálisan aktívak lesztek ennyi idősen?

Kristie: Neeem. Fáradtak leszünk.

Tavis: Azért én megpróbálom.

Kérdező: Mik lennének az utolsó szavak, amiket egymásnak mondanátok?

Kristie: Az utolsó szavak… Ez nagyon nehéz. Szerintem én megmondanám neki, hogy mindig mennyire szerettem. És mennyire fontos volt számomra.

Tavis: Jobb emberré tettél. Annyi minden van, ami nem lehettem volna nélküled.

Kristie: Le kéne ezeket írnod, mert épp most írjuk mindketten a házassági fogadalmunkat. Használhatnánk ezeket a gondolatokat egy hónap múlva. … Érdekes, hogy milyen megnyugtató érzés őt így látni. Főként, most, hogy összeházasodunk – nem lehetnék ennél biztosabb abban, hogy ez az, amit szeretnék.

öregedés

 

Oszd meg Te is a boldogságot!

    2 hozzászólás

    1. Az a helyzet, hogy nekem és a férjemnek már nem kellenek profi sminkesek, csak belenézünk reggelenként a tükörbe!

    Hozzászólok

    Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

    *

    Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információk...

    Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

    Bezár