Woman-running-while-liste-001Sokan merítenek erőt a zenéből az edzések folyamán, legyen az kondi, futás vagy akár spinning.

Ezzel én sem vagyok másképp. Annak ellenére, hogy vannak alkalmak, mikor a zene nélküli futást választom, a legtöbbször nem indulok útnak a „Running” azaz „Futás” névre hallgató válogatásom nélkül (megtalálható mind a telefonomon, mind az iPod-omon).

A vasárnapi félmaraton váltóra való készülés fontos része volt az is, hogy a számomra legmotiválóbb, legjobban felpörgető számokat kiválasszam, és sorrendbe állítsam.

Ez a „tracklist” azaz válogatás nagyon jól sikerült, élveztem minden percét (pedig csak fél fülben volt fülhallgató, de így is tökéletes volt).

Ezért gondoltam, hogy megosztom Veled a kedvenc számaimat, hátha Te is tudsz belőle inspirálódni.

Az első pár szám ugyan pörgős, de még nem zúzós, és ahogy közeledünk a táv végéhez (kb. 7-10 km, tempótól függően), úgy lesznek egyre gyorsabbak, ütemesebbek, „hajtósabbak” a számok.

Mindenkinek más az ízlésvilága, amit én szeretek: ne csak instrumentális zenéről (vagy elektronikus zenéről) legyen szó, ugyanis az számomra nagyon egyhangú.

Ha lehet, a szövege témájában is „passzoljon” a tevékenységhez, akár buzdítson is a kitartásra, jobb teljesítményre.

Ezen kívül természetesen nekem is vannak kedvenc előadóim (pl. Ellie Goulding), akiket leginkább a hangzásuk miatt szeretek, tőlük több szám is található a listán.

Összesen 75 percnyi zenét sűrítettem ebbe a válogatásba, ami a maximális időtartam, amit magamnak adtam, hogy 10 km-t lefussak.

„Szerencsére” én nem jutottam a 20. számig, hanem az egyik kedvencemmel, a OneRepublic „I Lived” című számával érkeztem a célba. Azt kell, hogy mondjam, felemelő élmény volt, tökéletes zenei időzítés! 🙂

Induljon akkor a futás (vagy bármely más sporttevékenység), pörögjön az alábbi 20 dal!

  1. Madonna: Jump
  2. Shakira: Empire
  3. Anna Kendrick: Cups
  4. Madonna: Give It To Me
  5. Adele: Rolling In The Deep
  6. Madonna: 4 Minutes (Extended version)
  7. One Direction: One Thing
  8. John Martin: Anywhere For You
  9. Kelly Clarkson: Stronger
  10. Avicii: Waiting For Love
  11. Calvin Harris feat. Ellie Goulding: Outside
  12. Avicii: Wake Me Up
  13. 5 Seconds of Summer: Don’t Stop
  14. Red D3vils Remix: Shades Of Grey – Love Me Like You Do
  15. Odett: Egy lépés
  16. Gym Class Heroes feat. Ryan Tedder: The Fighter
  17. Ellie Goulding: Anything Could Happen
  18. OneRepublic: I Lived
  19. JJ. Abrams: Alias Movie Theme
  20. Ellie Goulding: Burn

Számodra mely számok motiválóak? Te milyen zenére futsz?

Nagyon örülnék a tippjeidnek, ugyanis folyamatosan bővítem a futó zeneválogatásomat. 🙂

Fotó forrása: theguardian.com

“75 perc instant energia: motivációs zene sporthoz” - 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .