VasárnaPillanatok #82: Itthon, édes itthon!

2014. szeptember 14.

vas pill 82

Milyen érdekes és milyen összetett a magyar nyelv! Hiszen az „otthon” szó elég egyértelmű, hogy az „ott” és a „hon” szócskákból tevődik össze, azaz ott, ahol a honunk van, ott vagyunk otthon. De hogy még egy kis csavart beletegyünk, van egy másik verzió is, az „itthon”, annak megfelelően, hogy épp hol tartózkodunk. Hát, én most a nap 24 órájában itthon, és nagyon is élvezem! Hogy pontosan miért is? Lássuk…! 😀

Gyönyörű új orchidea, mely gyűjteményem egyik színfoltja lesz – leginkább lila vagy fehér virágokkal dicsekedhetem, de ez a sárgás krémszín meseszép!

Ajándék szerencsehozó bambusz, amit nagyszüleimtől kapott Tökmag. Most az orchidea mellett fürdik a beáramló fényben, a konyhaablakban. Remélem, hogy tényleg szerencsét hoz!

♥ Szebbnél szebb babaköszöntő képeslapokat kapni rokonoktól, barátoktól – természetesen a képeslapok belekerülnek Tökmag emlékes dobozába. A fiúk dobozaiban is megvan az összes üdvözlőlapjuk.

♥ Egy örömteli momentum, ahogyan első sétájára tolja Kismanó Tökmagot. Sokkal több örömöt ugyan a séta nem tartogatott, mert a készülődés igencsak idegőrlő volt a három gyerekkel (pedig csak a ház elé mentünk ki az utcára!), és attól a pillanattól kezdve, hogy beraktuk Tökmagot a babakocsiba, kétségbeesetten sírt (bárhogy is fektettük). Az utca feléig jutottunk, aztán ölben vittük hazáig – nagyon megviselte ez a pár perces kiruccanás. De azt az örömöt látni kellett, ahogyan büszkén sétáltatták a fiúk a kishúgukat…

Nyugis órák kettesben a babaszobában – már a harmadik könyvbe kezdek bele, mely ékes bizonyítéka annak, hogy mennyi időt töltök szoptatással… 😉

Fantasztikusan színes rózsacsokor – olyan nyárt idéző, mégis őszbe forduló színekkel. Bájos!

Szebbnél szebb ruhácskák, melyeket Odett kapott testvéremtől, barátnőmtől és unokatestvéremtől. Nagyon örültem a figyelmességüknek! Mindegyik ruha kicsit más stílus, de nagyon tetszik az összes!

♥ Kialakuló esti rituálé: amíg én Tökmagot altatom, addig Férj a fiúkkal foglalatoskodik. Az egyébként gyakran tartózkodó Kismanó minden este bejön elköszönni Tökmagtól és puszikkal halmozza el (egyébként nem egy nagy puszilkodós). Ha épp hisztizett és büntetésben van, akkor keservesen sír, hogy még nem köszönt el tőle – természetesen ilyenkor feloldjuk a büntetést, és krokodilkönnyekkel a szemében jön a babaszobába búcsút venni a kisbabától.

♥ Anyukám és apukám látogatása – az utolsó verőfényes, nyárias napon, amit jól kihasználtunk, és gyönyörű baba-mama fotók születtek! 🙂

♥ Az esős időben megjött a kedvem a sütögetéshez, így két finomság is készült a héten: banános-kókuszos és körtés-mandulás süti. Előbbi receptjét megosztom Veled jövő héten!

♥ Tökmag csodálatosan fejlődik, már bőven visszanyerte a születési súlyát – ilyen étvágy mellett nem is csoda! 🙂

♥ Nagymanó kötelességtudatán ámulni, mikor hazajön az oviból, és rögtön belekezd a feladatba, amit az oviban kapott: lerajzolni a családot. Imádom, amikor rajzol, olyan jó olyankor mellette ülni, és azt figyelni, ahogyan belemerül az alkotásba.

Neked mi tette boldoggá a hetedet?

Oszd meg Te is a boldogságot!

    Hozzászólok

    Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

    *

    Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információk...

    Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

    Bezár