csaladi szentelyTalán most összevontad a szemöldököd. Úgyhogy jobb, ha mindjárt az elején tisztázzuk, hogy mit is értek (azaz ért Gretchen Rubin) „szentély” alatt.

Nem, nem arra gondolok, hogy készíts egy virágokkal, gyertyákkal, füstölőkkel és mindenféle kegytárgyakkal telepakolt sarkot a lakásban. 🙂 Bár ha Te úgy érzed, akkor ez hasznos lehet, mindjárt meg is látod, hogy miért.

A „szentély” kifejezés ebben az esetben a lakás egy olyan pontjára utal, melyben egy számodra nagyon fontos téma jegyében válogatsz össze a szívedhez közel álló tárgyakat.

Elvégre személyes tárgyak nélkül lehet bármilyen divatosan vagy praktikusan berendezett egy lakás, soha nem érzed majd magad olyan jól, mintha olyan tárgyak is lennének körülötted, melyek csupán azért vannak, mert szereted őket!

Ebben a kis szentélyben összegyűjthetsz mindent, ami az adott témával kapcsolatban érdekel, és ami jó érzéssel tölt el. Fontos, hogy ezt a bizonyos helyet nagy gonddal, örömmel és elkötelezettséggel készítsd el.

A lakásnak egyébként vannak olyan pontjai, melyek automatikusan, minden különösebb tervezés nélkül válnak szentéllyé. Ilyenek például az ablakpárkányok, a kandallópárkányok, a komódok vagy tálalók teteje, az íróasztalok, és persze a vitrinek(igazából utóbbiakat erre találták ki).

Most pedig jöjjön néhány szemléletes példa!

Családi/baráti szentély

dekortapasz fotokMik azaz kik a legfontosabbak egy otthonban, ha nem azok, akik közel állnak a szívedhez?

A legkönnyebb és legegyszerűbb módja egy családi szentély készítésének, ha fényképeket használsz. Gondolom egyébként is sok családi fotó van már a lakásban, de talán kevésbé koncepciózus módon elhelyezve. Hiszen olyan jó visszagondolni a szép, közös emlékekre, akárhányszor csak elsétálsz mellettük. De hogyan hozhatnál ki a fotókból még többet?

Például többféleképpen készíthetsz fotófalat. Csupán egy üres falfelületre van szükséged. Vásárolhatsz egymástól teljesen különböző képkereteket, vagy egyforma stílusú, csak különböző színűeket, az ízlésednek megfelelően.

Ha valami egyedi, mégis olcsó megoldásra vágysz, akkor vegyél szép dekortapaszokat, és ragaszd a képeket a falra (vagy egy óriási, kreatív papírral bevont kartonlapra) színes dekortapaszokkal!

Vagy rakosgathatod a szépen keretezett képeket a komódra vagy kandallópárkányra, ez esetben számodra különleges értékkel rendelkező kis tárgyakat is tehetsz az „összeállításba”.

tchibo fotofuggonyKarácsonyra kaptam egy olyan 24 rekesszel rendelkező „fotófüggönyt”, ami átlátszó műanyagból készült, és három luk is van a tetején, hogy megfelelően fel lehessen bárhová rögzíteni. Iszonyú jó ötlet, úgy láttam, hogy sajnos már nem lehet kapni a Tchibo kínálatában. (De talán ha rákeresel a neten, akkor máshol igen.)

Gretchen azt találta ki, hogy ünnepi fotósorozatot készít. Minden Halloween-kor kirak egy olyan fotó-összeállítást, melyben a gyerekek vannak jelmezbe öltözve. Minden évben kibővíti a kollekciót az aktuális fotókkal, így szépen gyarapszik a sorozat.

Ilyen „szezonális kihelyezéseket” lehet készíteni a karácsony, szülinap vagy akár húsvét témakörben is. Ebben az a jó, hogy csupán pár hétig vagy maximum egy hónapig van kint, ezért sokkal nagyobb figyelmet fordítunk rájuk, mint azokra a tárgyakra, amik évekig ugyanott kapnak helyet.

Azok, akik nem a családjukkal élnek, vagy akiknek család nem játszik olyan kiemelkedő szerepet az életükben, természetesen készíthetnek a barátok témában is jópofa fotófalat vagy közös emlékeket visszaidéző kis polcot.

sziv fotok falon(Tizenévesen, vagy a húszas éveim elején azt hiszem, még inkább barát szentélyt készítettem volna, mert bár teljesen jó volt a szüleimmel a kapcsolatom, valahogy sokkal kevésbé fókuszáltam a családra, és sokkal többet foglalkoztam a barátnőimmel. Mostanság is nagyon fontosak a barátok, de érdekes, hogy azért eltolódott a hangsúly.)

Szerelem szentély

Fülig szerelmesek figyelmébe ajánlom! 🙂 Mi más kerülne erre a helyre, mint tárgyak, melyek csakis Rólatok szólnak, a Ti történeteteket mesélik el?

Vicces, hogy én már sok-sok éve készítettem a vitrinszekrényünkben egy olyan polcot, amiben az esküvői relikviáinkat őrzöm szépen „kiállítva”. Ezután jött még egy polc, ami a gyerekek születésére és keresztelőjére kapott emlékeket tartalmazza. Automatikusan bővült a szerelmi szentély családivá. 😉 Mindig olyan jó ránézni, olyan jó érzés tölt el tőle…

Felhívnám a figyelmet a képen látható fotó installációra – baromi jóóóó! 🙂

Hobbi szentély

Persze bármely hobbi köré lehet (és sokszor ösztönösen az ember ki is alakít) szentélyt készíteni. Legyen az zene, olvasás, filmek, horgászat, gyűjtőszenvedély, állatok, kertészkedés (lásd a kertész sufnit), barkácsolás, bármi!

hazi konyvtarPéldául ha valaki nagyon szeret olvasni, akkor mi okoz neki nagyobb örömöt annál, mint hogy megadja a módját, és kialakítson magának egy akár egészen picike olvasósarkot?

Ahol kéznél van az összes kedvenc kötete, van egy kényelmes fotel vagy karosszék, finom meleg takaró, párnák, olvasólámpa, esetleg kis asztalka az aktuálisan olvasandó könyvnek és egy bögre finom teának…

Nem tudom, Te hogy vagy vele, de én odavagyok ezért a kis olvasósarokért, amit a bal oldalon látsz… (Az Angliában divatos bay window-k, azaz a házból kiugró nagy ablakfülkék meg azért tetszettek mindig, mert elképzeltem, hogy lenne ott egy kis olvasófülkém, nagy beépített pamlaggal, amit fel lehet nyitni, és benne mindenfélét tárolni, nagy díszpárnákkal, és persze kilátással a kertre vagy utcára…)

Akik megszállottan gyűjtenek valamit (vagy van ilyen családtagjuk, haha!), azok meg végképp tudják, hogy milyen egy-egy hobbi köré szentélyt építeni.

Nálunk van belőle bőven, pl. Férj Star Wars őrülete, versenyautó mániája és modellrepülő szenvedélye is kapott egy-egy polcot. (Na, jó, a repülés inkább egy egész vitrint… Az IKEA honlapját egyébként érdemes meglátogatni, mert meglepően jó árban lehet kapni nagyon praktikus, keskeny, de magas félig vagy teljesen üvegezett vitrinszekrényt, ami pont alkalmas egy jó kis hobbiszekrénynek!)

Utazási szentély

Ki ne vásárolt volna már nyaralás alatt apró emléket, csecsebecséket? Vajon megadod a módját, és alkalmat adsz magadnak arra, hogy élvezd is ezeket az apró szépségeket, vagy munka szentelyvalahol egy fiók mélyén kuksolnak? Ha az utazás áll közel a szívedhez, akkor készíts olyan polcot, ahová keretezett fotók kerülnek, és mellé teheted ezeket a szép emlékeket, melyeket a különféle külföldi/belföldi utakon gyűjtögettél össze.

Munka szentély

Hogy mi a fenéről beszélek? Egyáltalán nem azt akarom forszírozni, hogy még otthon is a munkán járjon az eszed! Viszont azokra is gondolni kell, akiknek a munkájuk a hobbijuk (szerencsére azért vannak ilyenek is szép számmal) és/vagy akik otthonról dolgoznak.

Akár kreatív tevékenységet folytatnak, akár nem, az bizonyított, hogy a munka eredményességére kihat a környezet. Éppen ezért fontos, hogy a dolgozószoba vagy –sarok kényelmesen, praktikusan és mégis inspirálóan legyen berendezve. Minden ott legyen kéznél, amire csak szükség van, és legyen pár kép, dísztárgy vagy bármilyen olyan eszköz a közeledben, ami megkönnyíti a munkafolyamatot.

Van aki szeret halk zenét hallgatni, másnak bejön az aromaterápia, ezért illatos gyertyát éget vagy gondolatokat ösztönző illóolajokat párologtat.

Vallási szentély

Érdekes, hogy erről Gretchen nem írt, pedig ez talán az egyik legkézenfekvőbb csoport. Hiszen maga a szentély kifejezés is elsősorban vallási szentélyt takar.

szentely vallasiAkinek pedig fontos szerepet játszik a spiritualitás az életében, az biztosan az elsők között említene egy olyan helyet a lakásban, ahol vissza tud vonulni imádkozni vagy meditálni. Ahová olyan tárgyak kerülnek, melyek segítenek az elmélyülésben.

Kerülhet ide ikon, bármilyen számodra fontos szobrocska, szent tárgy, fotó a szellemi tanítódról, mécsesek, füstölők, bármi, ami segít az átszellemülésben.

Természetesen nincs egy, jól bevált módja annak, hogy valaki boldog legyen. De az biztos, hogy akkor vagyunk csak boldogok, ha annak is érezzük magunkat!

Ehhez pedig sokszor szükség van a tudatosságra. Ilyen kis házi szentélyek kialakítása pontosan arra vezet rá, hogy tárgyainkból a legtöbb örömöt hozzuk ki.

Érdekes egyébként, hogy ez az ötlet nem azért tetszett nekem igazán, mert annyira új volt számomra. Hanem azért, mert megfogalmazta a lényegét annak, amit én már jó régen csináltam.

Lásd az alábbi kis polcrendszert, amit még gyerekkoromban kaptam szüleimtől. Ezt a polcot új otthonomba is továbbköltöztettem, és egy csomó olyan apró kis szobrot vagy figurát tartalmaz, amihez emlékek kötődnek. Férjjel való kapcsolatom különböző stádiumai, kedvenc állataimról gumifigurák, szilveszteri malacok, és olyan apróságok, amiket még gyerekként kaptam. Most persze gyakran fordul elő, hogy keresgélnem kell a gyűjtemény egy-egy darabját, mert a gyerekek szeretnek „rájárni”, úgyhogy most még mások is osztoznak az örömömben. 😉

Polc apro emlekeknek

Ha egy tárgyat nem használok, de szeretek, akkor meg kell találnom annak a módját, hogy örömöt okozzon, és ne csak a pincében vagy a padláson porosodjon évekig. Utóbbi esetben érdemes újra megkérdezni magamtól, hogy igazán szükségem van-e rá?

Van azért még egy jó tippem azoknak, akik most bepánikoltak, mert kevesebb a helyük, mint amennyi apró emlék még ízlésesen elférne. 😀 De erről majd holnap!

Neked milyen szentélyeid vannak a lakásban? Te is tudatosan rendezed el a tárgyakat az otthonodban?

Fotók forrásai sorrendben: country living, designsponge, tchibo, desiretoinspire, architectureartdesigns, petitvanou, flickr, saját

Bejegyzéshez felhasznált forrás: Happier At Home (Gretchen Rubin)

“Boldog otthon #3: Készíts szentélyt!” - 2 hozzászólás

  1. Jó ötlet ez a szentély, nálam eléggé összevissza vannak a különféle emlékek a lakásban, elhatároztam, hogy a hálószobai asztalkámra csinálok Valentin-napig egy jó kis szerelem szentélyt. 🙂

  2. Hát igen, most jöttem rá, hogy én is szentély rajongó vagyok. Van nekem is egy vitrines szekrényem, és ebben őrzök fényképeket szép tartókban, albumokat, egy bekezezetezett rajzot a nagyobbik lányomtól, albumokat és a nagymamámtól örökölt szent család szobrocskát. Jó érzéssel tölt el, ha kinyitom és nézegetem, néha átrenezem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .