Tegnapi bejegyzésemben arról kezdtem írni, hogyan lehetnénk önmagunkkal nagyvonalúbbak. Arról elmélkedtem, hogy mennyire fontos most használnunk, amink van, és nem arra várni, hogy majd egyszer eljöjjön az a bizonyos alkalom (kivéve persze, ha tényleg van egy konkrét alkalom 🙂 ).
Ma kapcsolódom a tegnapi gondolatmenethez, de kicsit más szemszögből vizsgálom meg a nagyvonalúságot.
Ha csak a tárgyak szintjén maradok, akkor is van még tennivaló bőven! Itt az ideje, hogy szisztematikusan végigmenjek a lakáson, és szívemre tegyem a kezem: vannak körülöttem olyan tárgyak, melyektől nagyvonalúan megszabadulhatnék?! (Tudom, tudom, a 2-es számú boldogságterv is arról szól, hogy rámoljunk, rendezkedjünk, rendszerezzünk, de az mégsem teljesen ugyanaz!)
Hiszen hány meg hány olyan dolog van a lakásban, melyet megvettem, mert úgy éreztem, ez a bizonyos tárgy segít majd hozzá egy feladat könnyebb elvégzéséhez (ó, mekkorát tévedtem!), vagy azt gondoltam, ez a tárgy tesz majd olyanná (jobb háziasszonnyá vagy divatosabb nővé például) , amilyen lenni szeretnék!
Például ott a borhőmérő, amit azért vettem, hogy profin megmérhessem a bor hőmérsékletét, mielőtt szervírozom a vacsorához. Hmmm. Az egyetlen bökkenő, hogy Férjjel nem szoktunk borozni (ő nem szereti a bort, bár jól bírja az alkoholt, én meg szeretem a bort, de egyáltalán nem bírom az alkoholt – jó kis párosítás! 😉 ). Amikor meg vendégek jönnek, a nagy rohanásban nem kezdek el hőmérsékletet méregetni… Uhh, ennyit a sommelier ambícióimról!
Vagy ott az a kis szerkentyű, mellyel csodálatosan szép, szabályos kemény tojás szeleteket lehet vágni egy pillanat alatt. Ha használtam háromszor, akkor sokat mondok. Nem is értem, mit gondoltam: hogy majd egy laktanyányi katonának készítek rakott krumplit?! (Nem is készítek rakott krumplit, mert Férj anyukája szokta csinálni…).
És mi a helyzet azzal a durva csirkecsontot is átvágó bontóollóval? Egyszer azt hallottam, minden valamirevaló háziasszonynak kell egy (és persze én is az volnék, vagy mi a szösz). Csakhogy én irtózom a csontok ropogásának hangjától, szégyen ide, vagy oda. Kétszer próbáltam nagy vergődve egy egész csirkét szétbontani, de elment még az életkedvem is tőle. Most meg rejtegethetem a pengeéles ollót, nehogy a gyerekek karmai közé kerüljön…
Van még olyan szépítő hajpakolás, ami selymes fürtöket ígér, csupán 5-10 percnyi hatóidő után. Egyszer sem használtam, mert nincs időm 10 percig hajpakolással a fejemen üldögélni… (vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy sajnálom azt a 10 percet ilyen tevékenység elvégzésére!).
Mi a helyzet azzal a 2-3 romantikus DVD-vel, amit nagy felindultságomban akciósan megvettem, azzal a felkiáltással, hogy „egyszer majd megnézzük”? Még a fóliát sem vettem le róluk!
Persze van még itt szupertrendi strandruha ami pont az aktuális lila bikinimhez illett, és amit azóta sem veszek föl, mert túl merésznek találok. (Az eladó erőltette rám a boltban, mondván, hogy milyen bombasztikusan nézek ki benne. Hiába, ha egyszer én nem érzem tőle magam bombasztikusan!).
A felsorolást zárja az a divatos kis barna műszőrme bunda, amit azért vettem, mert „olyan elegáns és praktikus”. Hát, prakikusnak semmiképp nem mondanám. És hiába elegáns (vagy pont ezért?!), én nem hordom, így begyömöszöltem a gardrób mélyére, hogy ne foglalja a helyet…
A sort még folytathatnám olyan ajándékokkal, melyeket sajnos hasonlóképp egy komód vagy szekrény mélye rejteget… Példákat nem említek, mert nem szeretnék senkit megbántani. De tudjuk, hogy mindenki életében vannak olyan tárgyak, melyekkel egyszerűen nem tud mit kezdeni!
Mi a közös bennük?
1. Nincs rájuk szükségem, vagy talán szökőévben egyszer.
2. Elrejtettem őket a szekrény mélyére, csak hogy a szemem elé ne kerüljenek. Ugyanis minden egyes alkalommal, mikor meglátom őket, gyötör a lelkiismeret furdalás!
3. Ebből kifolyólag még helyet is foglalnak.
A megoldás pofonegyszerű! Egyszer és mindenkorra erőt kell venni magamon, összegyűjteni ezeket a bűntudatot gerjesztő tárgyakat, és el kell őket ajándékozni, vagy adományozni, vagy adni, de a legfontosabb, hogy megszabaduljon tőlük az ember.
Hiszen a nagyvonalúság nemcsak attól nagyvonalúság, hogy az ember elkölti a pénzt valamire, hanem attól is, hogy ha már egyszer elköltötte a pénzt valamire, akkor beismerje a rossz választást, és számoljon a következményekkel!
Megyek is, és előkeresem azt a babáknak való méregdrága homlokhőmérőt, ami soha nem mutatta pontosan a testhőmérsékletet (így nem is használtam, mert képtelen voltam benne megbízni)!
Vannak Neked is ilyen egyszer hasznosnak gondolt, haszontalan tárgyaid? És Te képes vagy tőlük megszabadulni?
Fotók forrásai sorrendben: tumblr.com, sears.com, maysville-online.com
“Légy nagyvonalú! 2. rész: Szabadulj meg attól, amit nem használsz!” - 4 hozzászólás
Vélemény, hozzászólás?
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
A csontropogtató csirkevágó ollóra vevő vagyok 🙂
Tiéd! 🙂
Budapestre költözésem után a kevés pozitív élmény egyike épp adomány boltok felfedezése volt!
Vásárolok is ott, így anyagilag támogatom az üzletek által pártolt célt, illetve rendszeresen viszek tárgyi adományokat is. Mindig nagyon jó érzés ezen boltok látogatása! 🙂
Nagyon szuper ötlet! Én is hallottam már róluk, rá is keresek, hol van a legközelebbi. Köszi a hozzászólást! 🙂