Jó pár hónapja bukkantam Jason Silva „Existential Bummer” című videójára, mely már akkor nagyon megfogott, ugyanakkor kicsit megrázott. Már akkor felmerült bennem, hogy közzéteszem, de végül mégis meggondoltam magam.
Ez talán az első alkalom, amikor hosszan gondolkodtam azon, megosszak-e Veled egy olyan videót a Napi Boldogságon, ami nem egyértelműen örömteli, pozitív gondolatokat hordoz magában. (Pedig a boldogságról is szól!)
Aztán mégis úgy döntöttem, hogy megmutatom Neked ezt a kis filmet, és ennek több oka van.
Először is lenyűgözött Jason Silva tehetsége, ahogy a mondanivalót a képi és zenei elemekkel kombinálva olyan három perces művet alkotott, ami egyszerre hat meg, gondolkodtat el, és döbbenti le az embert. És még érzések százai kavarognak az emberben, valószínűleg mindenkiben máshogyan csapódik le egy kicsit.
Továbbá úgy gondoltam, hogy lehet valami ebben a filmben, ha nem csak nekem tetszett: több mint 2 millióan voltak kíváncsi eddig az Existential Bummerre, aminek a címe bevallom őszintén, hogy zavarba hozott. Ugyanis nem tudtam értelmesen magyarra fordítani. Talán a létezés bosszúságának fordíthatnám, de ez nem igazán közelíti meg az eredeti változatot.
Legvégül azért döntöttem úgy, hogy ennek a videónak a Napi Boldogságon igenis helye van, mert pozitív üzenete van. A videóval kapcsolatos további gondolataimat lásd később, mert nem akarom „lelőni a poént”.
Az alábbiakban megpróbáltam minél pontosabban lefordítani a videót azok számára, akik nem beszélnek angolul.
„Az ember szó szerint ketté van hasadva: tudatában van saját ragyogó egyediségének, mellyel a természetből úgy emelkedik ki, mint egy magasztos torony, de végül mégis vissza kell térnie a föld alá, hogy aztán ott vakon és némán, rothadásra ítélve végleg eltűnjön a föld színéről.” (Ernest Becker)
Sigmund Freud „Múlandóságról” című nagyszerű esszéjében egy beszélgetést idéz föl, mely közte és a költő Rilke között zajlott egy csodálatos kertben. Egy ponton Rilke úgy nézett ki, mint aki összeomlik. Freud azt kérdezte: “Mi a baj? Gyönyörű napunk van. Gyönyörű növények vesznek körül. Ez csodás!”
Ekkor Rilke azt mondta: „Nem tudok túljutni azon a tényen, hogy egy nap minden, ami körülöttünk van, elpusztul. Az összes fa, az összes növény, az egész élet véget ér. Minden szertefoszlik az értelmetlenségben, mikor arra gondol az ember, hogy az múlandóság tényleg valós dolog. Talán létezésünk legnagyobb bosszúsága az entrópia.”
Azért rázott meg ez igazán, mert talán ez az oka annak, hogy mikor szerelmesek vagyunk, akkor egyúttal szomorúság is van bennünk. Az eksztázis szomorúsága. A gyönyörű dolgok néha kicsit elszomorítanak. Igaz hogy valami többnek az ígéretével kecsegtetnek; akár egy rejtett ajtóval – de mindez csak átmeneti.
Azt hiszem, hogy végső soron ez maga a tragédia. Ezért tölt el minket a szeretet melankóliával. Ezért érzek néha nosztalgiát olyan dolgok iránt, melyeket még el sem veszítettem – mert látom a múlandóságukat.
És miként reagálunk minderre? Jobban szeretünk? Jobban kapaszkodunk az életbe? Vagy inkább a buddhista filozófiának megfelelően tartózkodunk a kötöttségektől? Vagy úgy teszünk, mintha nem foglalkoznánk azzal, hogy egyszer mindent és mindenkit, akit ismerünk, elveszítünk?
Nem tudom, hogy el tudom-e ezt fogadni. Azt hiszem, inkább Dylan Thomas gondolatával tudok azonosulni, mely a következő: „Csöndben ne lépj az éjszakába át, dúlj-fúlj, ha megszakad a napvilág.”
Azt hiszem, hogy le tudjuk győzni az entrópiát és a múlandóságot filmjeinkkel és verseinkkel. Azt hiszem, (az a megoldás), hogy még jobban ragaszkodunk egymáshoz, és azt mondjuk: „Nem engedem el. Nem fogadom el a pillanat múlandóságát. Meghosszabbítom a pillanatot örökre.
…vagy legalábbis, megpróbálom.”
Hogy mi az, amit számomra mond ez a videó? Azt, hogy légy boldog a mában, légy boldog a pillanatban. Mert a pillanat, amint kimondtam, hopp – már el is szállt.
Persze, nagyon aggasztó és felkavaró az elmúlás gondolata, ugyanakkor ez valami olyasmi, ami megváltoztathatatlan – az embernek egy bizonyos ponton el kell fogadnia és meg kell vele békélnie.
Amin viszont Te magad tudsz változtatni, hogy mit kezdesz a mával. Mit kezdesz a rendelkezésre álló napjaiddal. Te kihozod belőlük a legtöbbet?
Két érzés küzd bennem Silva álláspontjával kapcsolatban.
Az egyik, hogy valóban van bennem is egy vágy, hogy meghosszabbítsam a pillanatot. Ezért imádok például annyira fotózni, albumokat készíteni, naplókat írni. Jó újra élni a múlt boldog pillanatait. Ilyenkor olyan érzésem van, hogy még ha nem is teljesen, de sikerült valamelyest örökre megőrizni belőlük valamit – magamnak, a gyerekeimnek, az unokáimnak.
A másik viszont, hogy nem akarom az életemet egy harcként felfogni. Nem akarok erőltetett módon csak arra koncentrálni, hogy a földi lét minden örömét kiélvezzem. Én békét és harmóniát szeretnék magamban teremteni – ehhez pedig a szenvedélyes harc helyett inkább elfogadásra és hitre van szükség. Hitre, hogy az létezésünk a földi életet követően is tovább folytatódik. Hogy egy nagy egész részei vagyunk, még ha oly aprók is, mint sivatagban a porszemek.
Te hogy érzel ezzel kapcsolatban? Mi a véleményed a filmről?
Képek forrása sorrendben: taringa.net, vidaplusforkids
“Légy boldog a pillanatban!” - 2 hozzászólás
Vélemény, hozzászólás?
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
Kedves Anni!
Már jó ideje olvasom az írásaidat, és nagyon sok örömet merítettem közben. 🙂 Mondhatom az életem is megváltozott kicsit, hiszen” apróságokban” is meglátom a boldogságot, igyekszem úgy látni a dolgokat, ahogyan Te írsz pl. a VasárnaPillanatokban. A ruhásszekrényeink szépen rendben vannak, 😉 (pedig 5 gyerkőc+2 felnőtt esetében ez nem semmi, de megcsináltam! :)) és több erőm van sportolni is, mert olyan sokat biztattál. Szóval nagyon hálás voltam már eddig is! De ez a videó, és főként, amit írtál hozzá, olyan elképesztő (hmm hogy is írjam?) módon rázott fel! Előbb mélységesen lehúzott, tényleg nagyon mélyre, de csak azért, hogy azután még magasabbra törekedjek!
5 gyerkőc nagyon boldog édesanyja vagyok. Nagyon boldog, de nagyon kimerült is. Néha teljesen elveszem a hétköznapok feladataiban, nehezen találok önmagamra időt stb. Ilyenkor eluralkodik rajtam a keserűség, a mentális fáradtság. Ahelyett, hogy élveznék minden egyes pillanatot, amikor itt vannak körülöttem a csillogószemű, gyönyörű, imádott gyerekeim, a szerető férjem, gyönyörű otthonom? Hogy is felejthetem el, hogy az életem egy csoaszép álom, amire mindig, mindig vágytam??
HÁLÁS KÖSZÖNETEM, DRÁGA ANNI!!!
Kívánok Neked sok örömet, időt, kitartást és erőt, és sok-sok boldogságot a mindennapokban!! 🙂
Szeretettel: Évi
Kedves Évi! Köszönöm szépen a leveled!! Először megvallom, hogy átfutott az agyamon, hogy leírod, ez az első bejegyzés, amiben csalódtál. Egy picit megijedtem. 🙂 Utána viszont teljesen meghatódtam azon amit írtál! Annyira örülök neki, hogy ennyi minden hasznos dolgot merítettél a blogból! És le a kalappal, hogy 5 gyerek mellett ennyi mindenre van energiád – gratulálok! Még egyszer köszönöm a szép soraidat, nagyon hálás vagyok, hogy mindezt leírtad! Szeretettel: Anni