Gondolom észrevetted, hogy a blog mostanság szabin van. Napi Boldogság helyett lehetne a neve inkább Heti Boldogság… 🙁 Bár én inkább kényszerszabinak hívnám ezt az egyre hosszabbra nyúló szünetet, ugyanis számomra a pihenés legtöbbször egyet jelent az írással, bejegyzések szerkesztésével is.

Erre azonban a nyári szünet utolsó hónapjában szinte egyáltalán nem volt időm és lehetőségem. Egyszerűen azért, mert mindig akad fontosabb tennivalóm, és persze a három gyerek is többé-kevésbé itthon van, ami teljes mértékben megakadályozza hogy elmerüljek a blog szerkesztésében. (Estére meg olyan fáradt vagyok, hogy ritkán van erőm a gépen dolgozni…)

Erre a hétre is jutott bőven elfoglaltság (és egy kis pihenés is)! No meg öröm: hiszen Törpilla 3 éves lett!!! Komolyan hihetetlen számomra, hogy abból az icike-picike kis Tökmagból nagylány Törpilla lett, akinek már mindenről véleménye van, s ezt környezete tudtára is adja lépten-nyomon. 😉 De ne vágjunk a dolgok közepébe, kezdjük az elején. 🙂

♥ Hétfőn a gyerekekkel a Velencei-tó felé vettük az irányt – egy kis last minute minivakációra kerítettünk sort még a hónap végén. A program sűrűre sikeredett, ugyanis nagyszüleimnél családi találkozó keretében a gyerekek együtt játszhattak az unokatestvérekkel, és mi is tudtunk kicsit beszélgetni testvéremmel.

♥ Mindig nagyon megérint Gárdony és Agárd nyugalma és csodás hangulata, főként elő- és utószezonban. Most sem volt ez másképp, érződött a hidegfront és a hétköznap hatása. Ez minket abszolút nem zavart, sőt! Ilyenkor a legjobb sétálni egyet a parton, játszóterezni a gyerekekkel (miénk az egész játszótér!).

♥ Sikerült egy fantasztikusan szép, tényleg minden igényt kielégítő apartmanban megszállnunk Velencén, ahol a gyerekek legnagyobb örömére medencék tömkelege várta a pancsolni vágyó nyaralókat. Férj belevetette magát a vízbe a három gyerekkel, én viszont ezúttal inkább más elfoglaltság után néztem, például futottam egyet. 🙂

♥ Reggeli horgászatra mentünk nagypapámmal, ami Nagymanó elengedhetetlen programja, ha a Velencei-tónál vagyunk. Igazi szenvedélyes kis ho-ho-ho-horgász lett, Dédi nagy örömére. ♥

♥ Viszontlátni a nagyszüleimet és azokban a kis utcácskákban sétálni, ahol gyerekkorom nyarait töltöttem. Nagyon nosztalgikus!

♥ Örömmámorban úszó gyerekeket figyelni a medencepartról.

♥ Tóparti szélben hintázó gyerekek önfeledt nevetése. De jó is lett volna a helyükben lenni! Az egyetlen bibi csupán az, hogy ma már rosszul vagyok a hintától, pedig egykoron én is teljesen oda voltam érte!

♥ Jéghideg, édes görögdinnye.

♥ Hűvös éjjelek, mégis meleg nappalok.

♥ Majdnem három napig volt külföldön Férj, amihez egyáltalán nem vagyok hozzászokva, így elég furcsa volt kettesben Törpillával (a fiúk nagymamájukkal vidékre utaztak). Ugyanakkor ez a kettesben töltött pár nap még közelebb hozott minket egymáshoz, mint valaha. Törpilla elmondhatatlanul kedves, bújós kis cicuska, nem lehet betelni vele! ♥

♥ Szüret, szüret, szüret… Ha még nem unnád, hogy megint az örömök között sorolom a zöldségek leszedését a veteményesben…!

♥ Kertészkedés Törpillával: elvetettünk egy csomó bébisaláta mix és fodros kel, illetve koriander magot, nagyon kíváncsi vagyok, hogy melyikből mi lesz (legutóbbi nem tudom, hogy működik-e még az évnek ezen szakában, de majd meglátjuk). Mivel vannak kis fóliasátraim, azt remélem, hogy elég sokáig ellesznek majd a kis növénykéim.

♥ A kertészkedésben Turbó is besegített – azaz láb alatt volt non-stop. Ilyenkor imád a közelünkben lenni, például a termőföldes zsákot párnának használja, a földre terített vászonról pedig teljes mértékben azt feltételezi, hogy neki készítettük oda. Ennivaló! 😀

♥ Sült zöldségek, fodros kel chips – minden mennyiségben! Hozzá friss, ropogós uborka, házi pesto szósz (Te jó ég, mennyi gyönyörű bazsalikomom lett idén!), (szója)joghurtos mártogatós, egy kis hummusz… Maga a tökély!

♥ Törpillát ezen a héten folyamatosan fotóztam – azt nem mondanám, hogy ennek mindig nagyon örült, de végül csak sikerült pár jó képet készítenem róla. Juhéjj!

♥ Hiszen a kis leányzó három éves lett, s tényleg nem baba már többé! Nagyon örült a családtól kapott játékoknak, a lufiknak és annak is, hogy szombaton étteremben vacsiztunk e jeles nap alkalmából.

A Great Bistro-t csak mindenkinek ajánlani tudom, megint nagyon sok finomságot ettünk! Az pedig külön bónusz volt, hogy Törpilla milyen jól érezte magát a gyerekbarát helyen. Ezután még sétálgattunk egy kicsit a Bazilikánál (de szeretem ezeket a meleg nyári estéket!), elnyalogattunk egy jó kis Anjuna Ice Pop jégkrémet és elnéztük Törpillát, ahogy barátságosan nézelődve sétálgat egyik turistacsoporttól a másikig. Persze mindenkit elbűvölt. ♥

♥ Csokikrémes-nugátos szülinapi tortát sütöttem, ami mindenkinek nagyon ízlett. A lényeg az volt, hogy csokis legyen, és rózsaszín legyen rajta a gyertya. Pipa, pipa! 🙂  (És még finom is lett, haha.)

♥ Kiélvezni az utolsó bölcsi/ovimentes napot, és lélekben felkészülni arra, hogy… TÖRPILLA OVIS LESZ!

Neked mi tette boldoggá a hetedet?

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .