téli futás2El sem hiszem, hogy már itt a január, repkednek a mínuszok, én pedig még mindig fogom magam, és felveszem a futócipőm (és nemcsak felveszem, hanem futok is benne 😉 ).

Ez persze nem volt mindig így. Hosszú évek óta járok futni, de mindig amolyan „kocafutóként”, azaz voltak periódusok, mikor többet, néha meg kevesebbet, leginkább kedvtől és időtől függően, de abszolút koncepció nélkül.

Ez akkor változott, mikor két évvel ezelőtt kitűztem magam elé célként, hogy lefutom a félmaratont. (Tudom, tudom, ez már lerágott csont, hiszen ki ne akarná lefutni? Számomra ez mégis nagy elhatározás volt.)

Itt már megvolt az elhatározás, de talán a kivitelezés nem volt elég átgondolt, vagy esetleg a puszta szerencse hiánya hozta, hogy első nekirugaszkodásra 2013-ban a versenyig sem jutottam, mivel egy héttel előtte jól lesérültem (de az önbizalomnak is híján voltam).

Törpilla születése után viszont aránylag hamar összekaptam magam, és tavaly márciusban újra futni kezdtem. Azóta legfontosabb jelszavam a „Többet ésszel, mint ész nélkül.” 🙂 Azaz nem csak futok a vakvilágba, hanem először saját kútfőből, most pedig professzionális edző segítségét igénybe véve edzek.

Ez minden szempontból óriási különbség. Például eddig eszembe sem jutott, hogy télen futni menjek. Valahogy annyi minden szól ellene, hogy egyszerűen nem jöhetett szóba.

Most viszont elég nehéz lenne szünetelni, ha már így belecsaptam a sűrűjébe. Meg ugye – már volt róla szó – a futás addiktív. Nehéz elkezdeni, nehéz egy ideig folytatni, de aztán nehéz abbahagyni. Valahogy az ember általános elégedettségi szintje a béka segge alá kerül.

Szóval ez a fő oka annak, hogy még ilyenkor is futni megyek – míg pár évvel ezelőtt őrültként tekintettem a mínuszokban futkározó „sorstársakra”.

Nem is olyan rég olvastam egy cikket arról, hogy elit futókat megkértek egy kísérlet keretében, hogy minden egyes futásnál mondják ki hangosan a gondolataikat, melyet egy rájuk erősített mikrofon rögzített, így próbáltak arra következtetni, hogy pontosan milyen lelki folyamatok zajlanak le az emberben, mikor hosszú távon fut.

Hát, én kevésbé vagyok tudományos, és egyáltalán nem professzionális, amikor arról írok, hogy nekem milyen gondolatok kavarognak a fejemben egy téli futásom alkalmával. Íme:

Indulás előtt:

„Nem hiszem el, hogy már megint nincs meg a pulzusmérő övem/kesztyűm/lakáskulcsom/fülhallgatóm. Mi a fenének nem tettem vissza a helyére legutóbb?”

„Miért nem töltöttem föl az órámat/telefonomat, vajon kibírja majd a futás végéig?!” (A válasz persze hogy nem…)

„A vastag pulcsit és két vékony pólót vagy vékony pulcsit és széldzsekit vegyek? Kimegyek ellenőrizni a levegő hőmérsékletét. Nem, inkább megnézem a hőmérőt, az biztosabb.”

 „Jaj, ne, nincs nálam papír zsebkendő/szemcsepp/lakáskulcs, mehetek vissza, vehetem le a cipőm. Már megint!”

„Felveszem inkább a vastagabb sapkát, mert a végére lefagy a fejem.”

winterrunning2Bemelegítéskor:

„Te jó Isten, megfagyok, visszamegyek mégis a vastag pulcsiért. De nem lesz akkor melegem majd később?”

„Annyira hideg van, lehet, hogy inkább bent kéne kicsit tornáznom?”

„Vajon mindenki ennyit problémázik elindulás előtt?”

„Megáll az eszem, mehetek vissza már megint pisilni, pedig még csak most jöttem ki és fél órán át öltöztem, esküszöm, mintha valami sarki expedícióra indulnék!”

Elinduláskor:

„Ezzel a jeges széllel nem számoltam, mintha semmi nem lenne rajtam fölül. Mégis a dzsekit kellett volna vennem. Most visszamenjek vagy ne?”

„Nem, nem megyek vissza, mert a múltkor teljesen leizzadtam a dzsekiben.”

Biztosan ne menjek vissza, nem fogok megfázni?”

„Ez még csak az első egy kilométer, de már 140 a pulzusom, lassítanom kell egy kicsit. Félek, hogy fájni kezd a bokám.”

„Húzódik a bokám. A fenébe, vajon ez elmúlik idővel vagy megint egyre rosszabb lesz?”

A bemelegítő km(ek) után:

„Nem hiszem el, hogy még csak most melegítettem be, de már unom magam. Variálnom kellene néha az útvonalat – vagy legalábbis azt mondják, az segít. Majd legközelebb…”

„Mintha már nem fáznék annyira, de az ujjaim még mindig mintha jégcsappá fagytak volna.”

„Jó döntés volt a vastag pulcsi a dzseki helyett, mert kezdek izzadni. Már a kezem sem fázik.”

„Uff, szélről nem volt szó! Ez csontig hatoló, akár izzadok, akár nem. Kellene egy kevésbé szeles útvonalat választani…”

„Jaj, de jó, kisütött a nap, milyen jól melengeti a lábamat!”

„Milyen jó, hogy a napszemüvegben jöttem, most megvakulnék.”

„Szuper érzés, ahogyan a cipőm alatt ropog a hó. Biztosan tompítja az ütközést, mert mintha nem fájna annyira a bokám.”

Szembe jön egy idős néni bottal: „Vajon mit gondolhat, mikor rám néz? Vajon én mit fogok gondolni, mikor ennyi idősen bottal megyek, és szembe jön velem egy futó? Értékeld a pillanatot, értékeld, hogy futhatsz. Mások is futhatnának, de nem értékelik, később viszont már lehet, hogy késő lesz…”

winterrunning3A táv feléhez közeledve

„Még a felénél sem vagyok, ez baromi lehangoló. Inkább arra kéne koncentrálnom, hogy már nem fáj a lábam.”

„Melegem van. Lehúzzam elöl egy kicsit a cipzárt? Akkor nagyon fázik a nyakam és fáj a torkom. Így viszont mindjárt megsülök!”

„Kezdek fáradni, pedig még a felénél sem vagyok. Mi lesz később? Meg kell próbálnom egyenletesen lélegezni, mert gáz lesz a torkommal.”

„Elment a nap, teljesen befelhősödött, valószínű úgy nézek ki ebben a napszemüvegben mint egy idióta.”

„Nem kellett volna még azt a fél pohár vizet meginnom indulás előtt…De majd csak kibírom hazáig!”

Kibírom vajon hazáig?! Majd elmúlik…”

„Gyorsan csinálok egy havas futócipős fotót, végül is még soha nem futottam hóban.”

„Vajon ilyen hidegben több kalóriát égetek? Ezt az óra biztosan nem veszi figyelembe, mert csak a pulzus alapján számol. Kíváncsi lennék…”

Megelőz egy másik futó:

„Ő még biztosan most kezdte csak az első körét.”

Megelőz még egy futó:

„Nincs rajta pulzusmérő, valószínűleg a pulzusa az egekben, velem ellentétben.”

Megelőz egy harmadik futó:

„Én vagyok az egyetlen csiga ma a környéken?!”

Megelőz a legelső futó (megint), azaz szó szerint leköröz (és még rám is vigyorog):

„Anyám, ez szívat engem!”

winterrunningA táv második felében

„Végre, már közeledik a vége – ne csípjek le belőle 1-2 km-t? Úgyis az a lényeg, hogy kijöttem futni ilyen ítéletidőben…”

„De ha ma nem futom le a távot, hogyan fejlődöm?”

„Még csak január van, ez az alapozás ideje, az edző is ezt mondta, nem most kellene széthajtani magam.”

„Ha nem tartom az ütemet, a végén még fázni kezdek, bele kell húznom.”

„Ez a szám a múltkor nem volt ilyen idegesítő, most viszont az őrületbe kerget, legközelebbre tuti törlöm a listáról.” (Persze hogy elfelejtem törölni).

„Milyen jó lenne most egy forró fürdő…”

„Ha sikerül az utolsó pár kilométert kihúznom, akkor büszke lehetek magamra.”

„Megállok gyorsan csinálni egy havas képet, olyan szép a táj.”

A táv végén

„Muszáj lesz bekapcsolnom egy kis zúzósabb zenét, mert nem bírom tovább.”

„A legrosszabb azt mondogatnod, hogy nem bírod tovább.”

„Már századszorra nézel az órára, de még mindig nem vagy ott, nem leszel ott gyorsabban akkor sem, ha megint megnézed.”

„Mások lefutják a maratont, én meg kikészülök 8/10/12 km-től. Nevetséges.”

„De mások még hármat sem tudnak lefutni.”

„Sovány vigasz.”

„Ha Nick Vujicic meg tudott tanulni boldogulni kezek és lábak nélkül, akkor nehogy már ne tudjam lefutni ezt a tetves távot. Igenis menni fog!”

téli futásA táv teljesítése után

„Sikerült! És nem is rossz idővel! Viszont a lábam már húzódik, jól le kell nyújtanom.”

„Milyen jó lesz egy meleg tea.”

„Éhen halok, eszem egy kis csokit is (még Mikulásról maradt).”

„Halkan megyek be a lakásba, hogy ne vegyenek észre a gyerekek, és még legyen időm nyugiban lezuhanyozni…”

„Nem is volt olyan rossz ez a futás, kibírom legközelebb is!”

És Neked min jár az eszed, mikor kimész futni? 🙂

Fotók forrásai sorrendben: saját, huffingtonpost.ca, freshnessmag.com, wavephysio.ca, saját

“55 gondolat, ami a fejedben jár egy téli futás közben” - 6 hozzászólás

  1. Egyik múltbéli futás közben a haverommal éppen arról beszélgettünk, ki mit érez, mikor már nem bírja tovább. Mert ki tudja, hogy másoknál milyen érzések mozognak . 🙂

    Ez egy jó kis cikk. 🙂 Némely nálam is megjelenik.

    Elindulásnál:
    – mit vegyek fel, mennyire rétegesen öltözzek fel
    – már megint egy fél órája csak öltözöm, ezért is jobb a többi évszakban futni. 🙂
    – gyorsan találjon GPS jelet az órám, mert megfagyok a „nagy keresésben”

    Bemelegítésnél:
    – húúúú de hideg van,
    – gyorsabban is melegedhetnék be
    – vajon meg tudom előzni a gyalogost?
    – igen, csak a pulzust tegyük helyére
    – 9-10 perc után. érzem, végre melegítenek a ruhát.
    – kellene egy gyors technikai szünet, … hú de hideg van, … gőzölög. 🙂

    Futás közben:
    – óvatosan kezdjünk, hogy szépen lassan emelkedjen a pulzus
    – ez a rész csúszik, jól kitaposták, keressünk friss még érintetlen havat
    – igen ez tapad
    – szeretek hóban futni, sokkal világosabb van (este), csak a biztonságra figyelve, igencsak lassan haladok.
    – egy ismerős, még egy, milyen sokan vagyunk, legutóbb egyedül futottam ilyen időben…
    – holnap, ha futni szeretnék, akkor máshova kell menni
    – az ismerős jön vissza, hú de jó tempót megy, vagyis elég lassú vagyok
    – izzadok, de közben fúj a szél, nem állunk már meg,
    – de jó lesz haza érni a meleg szobába, meleg fürdőbe bemászni.

    Ezen kívül nagyon sok mindent szoktam gondolni/agyalni. Gyakran csak teremteni szoktam a futásaim elején. 🙂 (Be is jön)
    Csak az elején jár mindenfélén az agyam, utána átkapcsolok és a figyelmemet magamra fordítom. Pl: Mozgás, légzés. (2x orron, 1x szájon veszek levegőt, vagy mély lélegzetet venni).

    Ha különféle érzeteim vannak, akkor igyekszem azt a testrészemet megkérni, hogy lazuljon, pihenjen. Kérés után azonnal másra kell – valahogy – terelni a figyelmemet, különben továbbra is az érzeten rágódom, és akkor minden marad ugyanúgy.

    • Jó, hogy leírtad a gondolataidat! Miután megírtam a bejegyzést, még vagy 50 másik jutott eszembe utólag. 🙂 Ilyen például az is, mikor szentségelek (akárcsak Te) a hidegben, hogy vegye már a GPS jelet az órám, mert addig nem tudok indulni. Vagy a pulzussal kapcsolatos gondolataid is mindig a fejemben vannak (elég gyakran ellenőrzöm a pulzusom). Ja, és néha szidom az edzőmet, mint a bokrot, mikor olyan feladatot ad, hogy sorozatokban különféle pulzusokkal fussak, mert az fárasztó agyilag és fizikailag is 😉

  2. Hasonló gondolatok, csak én a maratonra készülök. Mennyi mindent meg lehet élni16-20 km alatt, ha valaki lecsapolná a gondolataimat, „szétkacagná” magát:). Sok sikert, Anni!

  3. Regen mindig futottam januar 1-en, es imadtam.
    Egyszer befagyott a terep (lakotelep korul futottam), es bar az volt a leglassabb futasom, mert folyamatosan a jegen egyensulyoztam, hogy ne essek el, es igy minden labizmomat megfeszitve dolgoztam, ez a futas utan volt a legnagyobb, minden kis labizomra kiterjedo izomlazam. ?❤

    • És ez egyébként érvényes arra is, mikor tócsás-csúszós-sáros idő van. Tény, hogy veszélyesebb művelet ilyenkor a futás, de valóban sokkal megerőltetőbb is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .