A nyári nyereményjátékhoz kapcsolódóan azt a kérdést tettem föl, hogy hová utaznál szívesen, és kivel. A kérdésre sok-sok válasz érkezett, és megmondom őszintén, hogy nagy élvezettel olvasgattam a kívánságokat, közben pedig arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha mindenkinek teljesülne az álma. 🙂

Ez az álmodozás pedig egy idő után természetesen engem is arra késztetett, hogy feltegyem magamnak a kérdést: hova utaznék legszívesebben? Nagyon nehéz a válasz erre a kérdésre, egyszerűen azért, mert még sok helyet szeretnék látni a világon, annak ellenére, hogy már nagyon sok helyre volt szerencsém eljutni.

Olyan sokat járt a fejemben ez a kérdés, hogy úgy döntöttem, nem tartom tovább magamban a választ, és a mai bejegyzésben arról írok, én hova utaznék leginkább (amennyiben nem lennék 38. hétben járó kismama 😉 – de ez az apró részlet egyáltalán nem akadályoz meg az ábrándozásban!). Remélem, hogy nem untatlak ezzel a témával, hiszen elég személyes, de bízom abban, hogy Te is örömmel kalandozol velem…

… a BURGH ISLAND-re, ANGLIÁBA!

3

Talán még soha nem hallottál erről a kis szigetről – ha pedig igen, akkor bizonyára Te is nagy Agatha Christie rajongó vagy, akárcsak én! 😀

Ez a kis Dél-Devonban található, (fél)sziget pontosan akkora, hogy egy gyönyörűséges, 1929-ben épült szálloda és annak vadregényes parkja, illetve pár ugyancsak magánkézben álló épület elférjen rajta.

Aki olvasta Agatha Christie Nyaraló gyilkosok című könyvét (pláne aki a filmet is látta, melyet itt forgattak!), az rögtön ráismer erre a gyöngyszemre, ugyanis itt játszódik a történet. Christie-t a Tíz kicsi néger című mű megírásában is ez a sziget inspirálta. Nem csoda, ugyanis az angol írónő többször is vendége volt a Burgh Island szállodájának, csakúgy, mint Noel Coward, és más hírességek.

2

Dagály idején a szigetet körülöleli az ezüstösen csillogó tenger, apály idején pedig felbukkan az aranyosan fénylő homok.

A legközelebb szárazföldi település a szigettől 250 méterre található Bigbury-on-Sea, melyet apálykor akár gyalogosan is megközelíthetünk.

Dagálykor viszont a szálloda Christie regényéből is ismert különleges járműve, a „sea tractor” szállítja az utasokat a szárazföld és a sziget között. Ugye milyen jópofa? 🙂

Burgh Island Hotel

Burgh Island-en kb. 80 évvel ezelőtt megállt az idő, ugyanis a szálloda Art Deco stílusa egy az egyben a harmincas éveket idézi. Nemcsak az épület és a berendezés, hanem a személyzet öltözéke, és a különleges, korhű programok is, melyekre minden szerdán és vasárnap este kerül sor.

Ilyenek például a Nagy Gatsby stílusát idéző koncertek és bálok, vagy a gyilkossági rejtélyek megfejtésével töltött játékos estek. Ezekre a programokra még a vendégek is legelegánsabb estélyi ruháikat öltik magukra!

A szálloda pazarul berendezett szobái között nem találni két egyformát, és mindegyiket olyan fantázianevekkel látták el, mint pl. „Christie”, „Garden Suite”, „Noel Coward”, „Beach Suite”, „Mermaid” vagy „Shrimp”. A szobaárakról inkább nem tennék említést, mert hajmeresztőek az év minden szakában – álmodozni azért lehet! 😉

A szobák érdekessége még, hogy bár wifivel felszereltek, egyikben sincs tévé (ó, Férj hogy „örülne” ennek!), és minden reggel friss teát vagy kávét hoz „az ágyba” a személyzet a vendégeknek. (Minő figyelmesség!)

1280px-Burgh_Island_from_mainland

A szálloda étterme messze földön híres, ezért sokan jönnek „csak” egy vasárnapi ebédre vagy vacsorára, még akkor is, ha a hotel más szolgáltatásait nem veszik igénybe. Az étterem különlegessége, hogy mindig gondot fordítanak a szezonális alapanyagok használatára, és azokat 80%-ban helyi termelőktől veszik meg. A szállodának egyébként saját veteményes kertje van a szigeten.

Ha az ember épp nem a szálló épületében vagy az étterem kulináris élvezeteiben gyönyörködik, akkor igénybe veheti a wellness szolgáltatásokat, úszhat egyet a tengerben (bár az biztosan hideg lehet a magam fajta 28 fokos Balatonhoz szokott fagyos szentnek), vagy sétát tehet a szigeten.

Ha pedig kifáradt, egy jó korsó sör és egy tál friss osztriga társaságában üldögélhet a kandalló mellett a The Pilchard Inn nevű tengerparti kocsmában. Azt hiszem én a sör helyett beérném egy jó kis öt órai teával és valami kis süteménnyel, lévén, hogy sem a sört, sem az osztrigát nem szeretem. 😉 Ez a kocsma egyébként 700 éves múltra tekint vissza, anno itt csillapították szomjukat a halászok, tengerészek és parti csempészek is. (Felettébb romantikus gondolat!)

4

A Burgh Island Hotel érdekessége még, hogy 5 éven aluli gyermekeket nem fogadnak, és az esti programokon pedig kizárólag 13 éven fölüli gyerekek vehetnek részt (van egy másik „étkező” a gyerekes családoknak).

Annak ellenére, hogy lassan három (kis)gyerekes anya vagyok, ezen egyáltalán nem akadok fenn – talán én még jobban értem, hogy ez pontosan miért is van, mint bárki más! 😉 (Speciel egy ilyen helyet biztosan nem gyerekestül látogatnék meg, ha lenne rá lehetőségem, hiszen ez a pár itt töltött nap biztosan nem a családbarát programok jegyében telne…)

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Mindig is nagy fantáziát láttam abban, hogy egy-egy kedvenc könyvem helyszínét személyesen is meglátogassam, így számomra ezért lenne olyan csodálatos ezen a vadregényes szigeten eltöltött pár nap. (Öt évvel ezelőtti álomszerű cornwalli utazásunkat is egyik kedvenc írónőm, Rosamund Pilcher inspirálta.)  Ezen kívül persze érdekes lenne kicsit visszamenni az időben, és úgy mulatni, mint ahogyan a harmincas években a felső tízezer tette. 🙂

Na, talán most sikerült kicsit megosztanom az olvasó közönséget, hiszen ez a hely biztosan nem tartozik mindenki toplistájába. Azonban abban biztos vagyok, hogy az olyan Agatha Christie rajongók, mint én, megértik az elfogultságomat. 😀

Remélem örömmel kalandoztál ma velem erre a mesés tájra, ahová talán egyszer tényleg eljutok (unk)! (Ha pedig nem jön össze, már az is szerzett egy-két boldog órát, hogy a képeket nézegettem és megírtam ezt a bejegyzést. 😉 )

További csodálatos képek a szállodáról és a szigetről: http://www.burghisland.com

Fotók forrásai sorrendben: hopecovelifeboat.org, wilson-lettings.co.uk, ldvuk.com, wikipedia, chocolateboxwriters.com, 933.me.uk

 

“Álmaim úticélja, Burgh Island” - 2 hozzászólás

  1. Szia Anni! Hogy mik derülnek ki rólad! Agatha Christie az én kedvenc Krimi írom is – és az egyetlen, mert thrillert se nem olvasok, se nem nézek. Azt nem mondanám, hogy Agathától tanultam angolul, de tényleg sok könyvét olvastam, és a mai napig is nagy csodálója vagyok. Igy aztán annak idején Londonban az elsö utam a Paddigngtonra vezetett…. Aztán harminc évvel késöbb a King´s Cross-ra, mert Harry Potter rajongó is lettem. Ha még eddig nem olvastad, kérlek tedd meg, zseniális mü, és a magyar fordítás az eredetivel vetekszik.
    A cornwalli nyaralásért nagyon irigyellek, évek óta készülök Dél-Angliába….

    Puszi Ancsa

    • Szia Ancsa! Igen, már régóta imádom Agatha Christie-t (és egyébként Anya is!). Most épp egy se nem Poirot, se nem Marple regényét olvasom, a „Man in the Brown Suit” című regényét, melyben egy fiatal lány nyomoz. Nagyon tetszik! Cornwall tényleg csodás, ne hagyd ki. A Paddingtonon nem voltam még, de milyen jó ötlet! 😀 Még nagyon érdekel Agatha Christie szülőháza is, ami Devonban van, egy gyönyörű angol kerttel körbevett ház, és számos művét inspirálta. Jó lenne egyszer oda is eljutni. Jó, hogy írtál! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .