Boldog otthon #16: Légy boldog szülő!

2014. április 28.

boldog anyaBár még csak április vége van, én mégis a májusi témára térek át, ami nem más, mint az anyaság. Vagy akár úgy is hívhatnánk, hogy „szülőség”…

A férfiolvasók kedvéért szívesen hívnám így, de mégsem megy, ugyanis ezt a témát csakis az anyák szemszögéből tudom tolmácsolni, hisz én magam is az vagyok. Azért örülnék neki, ha a férfiak is tovább olvasnának…! 😉

Most egyszerűen nem is tudnék más témára koncentrálni, mert valahogy minden egybevág. Az égiek is azt akarják, hogy ebben a hónapban arról írjak, miként tesz boldoggá az anyaság, és hogyan tehetjük boldogabbá az otthonunkat gyermekeinkkel való kapcsolatunkon keresztül.

Talán mert májusban van Anyák napja és persze gyereknap is. Talán mert már harmadszorra hordok egy kis életet a szívem alatt, és ezért sokkal fogékonyabb vagyok az anyaság nagy kérdéseire. Vagy talán azért, mert mostanság sokszor érzem azt, hogy az otthon boldogságát leginkább a gyerekek boldogsága határozza meg.

Minden szülő leghőbb vágya, hogy gyermeke boldog legyen. A mondás szerint az ember csak annyira boldog, mint a legkevésbé boldog gyereke. Ezzel teljes mértékben egyetértek. A gyerekek születésétől fogva így van ez, és soha nem gondoltam volna, hogy a napjaimat ilyen mértékben befolyásolják majd ennek a két cseperedő csöppségnek a mindennapi ügyes-bajos dolgai.

A kezdetektől fogva borzasztóan zavart, ha a gyerekek sírtak, és be kell, hogy valljam, öt év távlatából sem tudtam igazán megbarátkozni a gyereksírással. A szívemig hatol, jól elfacsarja, majd jelzést küld az agyba, hogy valamit tenni kéne már. Férj pedig a kezdetektől fogva hangoztatja, hogy nem jól van ez így, mert a kisbaba azért kisbaba, hogy sírjon, a kisgyerek pedig sír akkor is, mikor semmi oka rá.

Elolvastam két polcnyi ismeretterjesztő irodalmat, és az eszemmel tudom én, hogy olyan nincs, hogy egy gyerek mindig csak mosolyog. Teljesen természetes, hogy sír, sőt hisztizik. Ha előfordul (ó, és milyen gyakran előfordul!), akkor mégis nagyon tud frusztrálni. Ilyenkor nagyon nem érzem magam boldognak.

anyaÚgy érzem, hogy anyaként az első számú feladatom, hogy a gyerekeim boldogok legyenek. Mindent megteszek ennek érdekében, de azért nem minden áron.

Persze itt jön a képbe a sírás. Ugyanis azokra a korlátokra, melyeket a szülő lefektet, természetesen a kisded első reakciója a sírás. Ha az nem válik be, akkor a hiszti. Ilyenkor sokszor legszívesebben én is zokognék.

Pedig korlátok és „nemek” nélkül tudjuk, hogy a gyerekek sem igazán boldogok, hiszen a biztonságot nyújtó szabályrendszerre szükség van.

Sokat hallom azt a véleményt is, hogy a boldog, kiegyensúlyozott szülők gyermekei automatikusan boldogok és kiegyensúlyozottak. Ezzel nagy mértékig egyetértek. Na, de hogyan legyünk azok? És valóban csak ennyi az egész?! Én boldognak érzem magam, de az is tény, hogy nem minden pillanatban vagyok az.

Sokszor vagyok frusztrált, lehangolt vagy bosszús. Ezt persze azonnal leveszik a gyerekek is. Ilyenkor ők maguk is sokkal feszültebben, ingerültebben reagálnak egy helyzetre. Ami még több konfliktust és még több feszültséget generál. Szuper.

Az otthon boldogsága és harmóniája attól (is) nagyban függ, hogy anyaként az ember hogyan állja meg a helyét. Miként tud kiegyensúlyozott, pozitív, nyugodt és gondoskodó lenni. Mintha az olyan könnyű lenne!

Ahhoz, hogy ezt elérjük, két nagyon fontos meghatározó tényező van: hogy az embernek mekkora a türelme, és milyen az ingerküszöbe.

Sajnos én egyik területen sem dicsekedhetem túl jó eredményekkel, így annak ellenére, hogy nem tesz semmi boldogabbá, mint hogy „főállásban” boldog otthont biztosítsak a gyermekeimnek, minden áldott nap küzdök saját magammal és az én kis hibáimmal. (És nem, nem fogadom el őket, úgy ahogy vannak, mert igenis úgy érzem, hogy muszáj megszabadulnom tőlük – különben nem leszek képes arra, hogy elégedett legyek magammal!)

mom-chaosAki már volt várandós, főleg úgy, hogy közben kisgyereke(i) van(nak), az tudja, hogy nyugodtnak, kiegyensúlyozottnak lenni mennyivel nehezebb.

A hormonális változások következtében az ember sokkal türelmetlenebbé, fáradékonyabbá, ingerlékenyebbé válhat. Ezen kívül a különféle érzelmek legszélesebb skáláját tapasztalhatja meg akár tíz perc leforgása alatt. Ez pedig roppant kimerítő tud lenni.

Van, hogy egy hosszú nap végeztével úgy érzem magam, mint aki egy hullámvasúton száguldott végig, majd mint akin végigment egy úthenger. Mindez egyszerűen az érzelmeknek és az idegek „játékának” köszönhető.

Múlt hétre jutott egy-két mélypont. Ez a hét sűrű volt és fárasztó, és még mindig nem tudom elfogadni, hogy a hasam növekedésével muszáj lenne kisebb fokozatra kapcsolni. Kismanó beteg volt, egyik nap Nagymanó is itthon volt velünk. A kicsit most szoktatjuk szobatisztaságra, ami nagyon idegőrlő tud lenni, ugyanis sokszor még küzdeni kell vele, és bőven előfordulnak „balesetek”.

Egyik este egyedül voltam itthon velük, mert Férj elutazott pár napra (ilyenkor belegondolok, hogy milyen elkényeztetett vagyok, hogy csupán elvétve akad ilyen alkalom!!), és mintha minden összeesküdött volna ellenem.

A két gyerek szinte mindent végigcsinált, amitől égnek áll a hajam. Tombolt, verekedett, utána jót bőgött, teljesen szétpakolta a lakást, egyszerűen nem fogadott szót, nyűgösködött, és ellenkezett. Amikor Kismanó zsinórban nem volt hajlandó vécére/bilire ülni, viszont utána ment minden a nadrágba, akkor teljesen elszakadt a cérna.

Kiabáltam, szidtam, csapkodtam. Kívülről fújom, hogy a szakkönyvek szerint mit nem szabad. Aznap este szinte minden hibát elkövettem, amit lehet. Aztán persze két perc múlva mindent megbántam, és bocsánatot kértem.

anya3Miután nagy nehezen lefektettem őket, estére nem maradt semmi más, mint egy nagy adag bűntudat, és egy kisebb fajta „összeomlás”.

Semmi mást nem éreztem, csak a kudarc keserű ízét a számban. Hogy képtelen vagyok olyan lenni, amilyen lenni szeretnék, amilyen anyát nekik elképzelek. Nagyon komolyan magamba szálltam, és úgy döntöttem, hogy változtatok. Egyszer s mindenkorra.

Másnap kaptam a szombaton posztolt videót egy kedves rokonomtól, és nem viccelek: a csupán egyperces filmet végignézve nem voltam másra képes, csak a zokogásra.

Ebben az egy percben számomra benne volt minden: olyan szeretet, ami szinte szétszakítja a szíved, megbánás, megértés, elhatározás, és végül megkönnyebbülés. Elképesztő. Valószínű ez a videó senkiből nem hoz elő ilyen erős érzelmeket, csak maga az időzítés volt tökéletes. 😉

Kétségkívül, a boldog otthon alapfeltétele, hogy a szülő és a gyermek is boldog legyen, azaz jól érezze magát a bőrében (még akkor is, ha vannak nehézségek – hiszen azok mindig lesznek).

Éppen ezért májusban összegyűjtök pár olyan tippet, mellyel (még) boldogabb anyukává válhatsz, és közben a gyermekeid is (még) boldogabbá válhatnak.

Mindeközben pedig én magam is megpróbálok változtatni azokon a dolgokon, amikkel nem vagyok kibékülve. 😉 Becsszó!

Fotók forrásai sorrendben: meaninfulmama.com, personal.psu.edu, yummymummyclub.ca, studiobetties.com

Oszd meg Te is a boldogságot!

    9 hozzászólás

    1. Nagyon jó cikk!!!!! Csak így tovább 😉

    2. Azt gondolom, hogy el kell fogadnunk azt, hogy nem vagyunk robotok, és igenis vannak érzelmeink. A kizárólag előre felállított szabályainknak megfelelő reakciók nem mindig jók, inkább irreálisak. Néha kell, hogy felemeljük a hangunkat! Persze nem valamiféle őrjöngésről beszélek, szóval az arany középút itt sem árt!

    3. Szerintem a legfontosabb, hogy igenis elfogadjuk magunkat úgy, ahogy vagyunk. Ez az első lépés a változtatás felé. Ez most ellentmondásnak tűnik, de nem az.
      Ha eldöntöd, hogy azért is küzdesz önmagad ellen, biztos bukás.
      Az önszeretet első lépése az önmagunk elfogadása. Amint ez megtörtént, onnantól kezdve sokkal könnyebb lesz változtatni a hibáinkon. De ez csak úgy megy, ha előtte megszeretjük azokat is.
      Ez a gyerekeinkkel sem megy másképp. Ha változtatni szeretnénk gyermekünk valamely rossz tulajdonságán, előtte szeretnünk kell, úgy ahogy a van. Főleg a hibáját. Onnantól kezdve Ő maga fog változni szinte észrevétlenül.
      A legnagyobb ellenség és hátráltató ebben a bűntudat. Azt jelzi, hogy nem szeretem magam.
      Elfogadás nélkül nincs változás. Sem magunkon, sem a gyermekinken.
      Bocsi, hogy így kifejtettem. Nem kioktatásnak szántam, csak mivel jó párszor belebuktam ebbe én is saját magamnál is és mind a három gyerekemnél, így bőven megtapasztaltam.
      Persze most sem megy tökéletesen, csak már hamarabb észbe kapok és gyorsabban túljutok.
      Mert igazán elégedettek magunkkal csak akkor lehetünk, ha most, ebben a pillanatban, minden hibánkkal együtt azok vagyunk.
      Az, hogy majd elégedett leszek magammal, ha ezt meg ezt leküzdtem magamban, az önámítás. Akkor sosem leszek az.

      Jók a témák, csak így tovább:-)!

      • Ági, nagyon sok mindenben igazad van. Először is köszi, hogy mindezt leírtad! 🙂
        Elsősorban abban, hogy ha nem fogadjuk el magunkat, akkor nem lehetünk igazán elégedettek és boldogok. Ezt az állítást teljesen megértem, de inkább fizikai tulajdonságokra (görbe a lábam vagy nagy az orrom vagy kövérnek érzem magam vagy túl nagyok vagy kicsik a melleim) tudom ezt elképzelni, amiken nem tudunk, vagy csak irdatlan erőfeszítés árán tudunk változtatni. Vagy olyan adottságokra, mint hogy nem jó a név- vagy számmemóriám, nehezen tanulok nyelveket vagy épp lassú ebban vagy abban a felfogásom, nem vagyok jártas bizonyos területeken. Oké, ezeket el lehet fogadni. De valahogy a rossz belső tulajdonságokat, amiben semmi szeretnivaló nincs, én nem tudom elfogadni magamban.
        Ilyen például a felcsattanás. Mi szeretnivaló van benne? Csak arra jó, hogy konfliktust generáljon, másokat megbántson, engem kellemetlen helyzetbe hozzon, és még folytathatnám. Ez egy olyan tulajdonság (és persze még sok negatív emberi tulajdonság van, amivel kapcsolatban így érzek), amivel egyszerűen nem tudok megbarátkozni. Ha tudatában vagyok annak, hogy sajnos ez jellemző rám, és látom, hogy semmi előnyöm nincs belőle, akkor szerintem kutya kötelességem megpróbálni változtatni. Én hiszek a változásban, persze nem a teljesen gyökeresben, de azért úgy gondolom, hogy odafigyeléssel, sok gyakorlással és praktikákkal valahogy kontroll alatt lehet tartani ezeket a hibákat.
        A gyerekekkel kapcsolatban viszont totál igazad van. Egyébként anno mikor olvastam a Suttogó c. könyveket, akkor tudatosult bennem ezelőször. Az egyik könyvben egy külön fejezet van arról, hogy milyen fontos a gyerekünk elfogadása – úgy ahogy van. Ha pl. a Suttogó által “morcos” kategóriába esik a gyerek, akkor hiába várom el tőle, hogy minden helyzetben jókedvű, alkalmazkodó és rugalmas legyen, mert egyszerűen lehetetlent kívánok tőle. Abban biztos vagyok, hogy MÁST nem tudok megváltoztatni, de valami miatt azon a véleményen vagyok, hogy ugyan kemény munkával, de saját magam igen. 🙂 Lehet, hogy ez egy utópia, de az is lehet, hogy csupán optimizmus. Nem tudom! 😀

    4. Kedves Anni, igen, jó kis téma ez:-)!
      Tudom, hogy nem egyszerű megérteni, de tulajdonképpen ugyanazon a véleményen vagyunk, csak más úton.
      Talán én nem voltam egyértelmű, nem könnyű megfogalmazni ezt, mert tényleg ellentmondásnak tűnik.
      És az is igaz, hogy erre mindenkinek magától kell rájönnie, mert minden változás úgy működik igazán.
      Amit én vélek és ha elolvasod még egyszer az írásomat, egyértelmű belőle, , hogy változtatni kell a rossz szokásainkon, a hibáinkon. De!
      A lényeg! Nem tudsz változtatni valamin, ha előtte nem fogadod el!
      Ne azt fogadd el, hogy ilyen vagy és kész és ez így marad! Azt fogadd el, hogy most ez van és így szeretem magam, ahogy vagyok! Csak ezután fogsz tudni változtatni akár a felcsattanásokon, akár a haragon vagy kinek, mi a küzdelme.
      Hidd el, amíg nem szereted magad most ebben a pillanatban, úgy ahogy vagy, nem fogod tudni legyőzni a hibáidat.
      Változtatni szívből, igazán, csak szeretve lehet!
      Amit nem szeretsz, azt elnyomhatod, megerőszakolhatod, eldughatod, de attól még ott lesz. Ott legbelül. Egy ideig lehet, hogy megbújik, mert fél és nincs szeretve. De aztán újból előtör, kétszeres erővel.
      Amint megszeretted, attól a pillanattól kezdve egyre és egyre szelídebb lesz, míg végül átalakul valami kedvessé és széppé.
      Ha tudnád, mennyit küzdöttem az indulataimmal!
      Amint elfogadtam és megszerettem magam a (HIBÁIMAT IS!), úgy változtam napról napra. Hihetetlen változáson mentem át.
      Ha egy kisgyermek csak szeretettel változik, akkor mi miért működnénk máshogy? Hiszen legbelül mi is azok vagyunk.
      Ha Őket szeretjük úgy ahogy vannak és ettől fognak szebbé és jobbá válni, elhagyva a rossz szokásaikat, akkor magunkkal miért nem ezt tesszük?
      Tudnék erről rengeteget írni még, de igazából tényleg mindenkinek saját magának kell ezt megértenie és rájönnie.

      Különleges az optimizmusod és a vágyad a jóra, tényleg büszke lehetsz rá:-)
      Ha úgy nézel magadra, hogy ott bent lapul egy kisgyerek, akinek vannak hibái, de azokat is szereted, akkor gyorsabban mint hinnéd, át fognak alakulni valami széppé a rossz szokások is:-)

      • Ági, ezt most nagyon jó, hogy leírtad! Köszönöm, jól esett! És meghatott – általában nem vagyok túl “könyörületes” magammal szemben. 😉

    5. Nagyon örülök, ha örömet okozhattam:-)!
      Pont ma olvastam a pozitivnap oldalán Mark Twain szavait. Rögtön az első pontja, amiről mi beszéltünk:-)

      Időközben átnézegettem a régebbi cikkeidet is (mostanság több időm lett, kihasználom az örömködésre:-).
      Szinte mindegyikkel tudtam azonosulni:-)

    Hozzászólok

    Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

    *

    Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információk...

    Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

    Bezár