teli csokA februári boldog otthon bejegyzések párunkkal való kapcsolatunk erősítésére koncentrálnak. Ennek első és egyik legfontosabb „eszköze”, hogy ne felejtsünk el piros pontokat osztogatni!

Nem arra gondolok, hogy Férjnek veszek egy füzetkét, és minden egyes jó tettét piros pont beírásával jutalmazom. 😉 Inkább átvitt értelemben gondoltam ezt a „pontozást”. (Bár nem is rossz ötlet, versenyezhetnénk, hogy ki mennyit gyűjt adott időn belül…)

Hogy ez miért fontos? Mert egy tanulmány szerint a férfiaknak sokkal több dicséretre van szüksége a feleségüktől, mint a feleségeknek a férjüktől, méghozzá a következő miatt.

A nők állítólag sokkal több támogatást, bókot, pozitív megerősítést kapnak a házasságon kívül, mint a férfiak. Kollégáktól, családtagoktól, barátoktól, és néha még idegenektől is.

A férfiak ezzel szemben sokkal inkább függnek a feleségek pozitív visszacsatolásától, ugyanis nekik kevésbé jut ki a mindennapi dicséretből.

A pozitív visszacsatolás jelentőségével mélységesen egyetértek. Mi eshet jobban egy férfinak annál, ha a kedvese becsüli, tiszteli, értékeli, megérti és ezt még rendszeresen a tudtára is adja?!

Csak csendben és halkan jegyezném meg, hogy ez egy nőnek is nagyon fontos. 🙂 (Vagy legalábbis nekem! – Férj, olvasol?!) Én az élet szinte minden területén „küzdök” a piros pontokért. Nem tehetek róla, egyszerűen imádom, ha megdicsérnek! (Viszont fontos, hogy érezzem, a dicséret őszinte, azaz nem csak udvariasságból vagy hátsó szándékkal történik.) Tök mindegy miről van szó – ízlésről, kinézetről, szakácstudományról, gyereknevelésről, stb. mindig nagyon jól esik a pozitív visszajelzés.

Még újabb zárójeles megállapítás, hogy annak ellenére, hogy szeretem, ha elismernek, kezdem magam arra trenírozni, hogy ne mindig csak az számítson, mennyire értékelik mások a tetteim (Ne várj el annyit!).

Rájöttem, hogy fontos, hogy az ember néha csak egyszerűen magáért a jó tettért vagy jó érzésért csináljon valamit, ne azért, hogy azt mások megköszönjék/értékeljék!

Példának okáért mindig is küldtem képeslapot karácsonykor (egy ideje pedig nagy munkával összeállított online fotós diashow-t). Vannak olyan rokonok vagy barátok, akik szinte soha nem válaszoltak vagy nem köszönték meg, hogy gondoltam rájuk. Éveken keresztül tápláltam rossz érzést ezzel kapcsolatban. Valahogy úgy éreztem, hogy tök fölösleges írni nekik, amikor nem is értékelik! 🙁

Aztán egyszer csak rájöttem arra, hogy tök baromság ezen felhúzni az orrom. A karácsonyi lapot azért küldi az ember, hogy ezzel másoknak örömöt okozzon – és ezáltal magának is. Akár kap az ember visszajelzést ezzel kapcsolatban, akár nem.

nevetesDe térjünk vissza a kapcsolatokra, mert eléggé sikerült a piros pont gyűjtés témájával elkanyarodnom az eredeti gondolatmenettől. 🙂

Gretchen Rubin egy nagyon egyszerű és frappáns lisieux-i Szent Teréz idézettel írta le legjobban a kérdéskört : „Nem elég szeretni; bizonyítanunk is kell.” Ah, milyen igaz!

De hogyan is tudnánk mindezt a gyakorlatban megvalósítani?

Tudom, hogy hozzám hasonlóan eddig is megvalósítottad, de előfordulhat, hogy akár a rossz hangulatodnak, akár a hosszú együtt töltött éveknek köszönhetően már nem vagy olyan figyelmes a pároddal, mint annak idején.

Annak idején. Milyen érdekes, hogy mikor egy kapcsolat hajnalán találkozgattok, nincs is egyáltalán szükség a tudatos pozitív megerősítésre! Hiszen maga az udvarlási fázis kifejezetten erről szól! Bókok itt, flört ott. Meg persze ki az, aki nem isteníti a másikat és szemléli a kapcsolatot rózsaszín szemüvegen keresztül? (Én legalábbis mindenképp…)

Amikor lejjebb hagy ez a lángolás, de még mindig az első „mézes” éveket éled át, akkor is viszonylagosan könnyű mindig valami újat, valami szépet felfedezni a másikban – és szemet hunyni a hiányosságok fölött.

Hosszú évek távlatában viszont tudatában vagy a másik jó tulajdonságainak, sőt, hozzá is vagy szokva a „jóhoz”, így teljesen magától értetődőnek tartod őket. Azaz vagy nem értékeled már annyira, vagy igenis értékeled, de ezt elmulasztod a párod tudtára adni.

A boldog együttéléshez pedig igenis szükséges, hogy a másikkal időről időre tudassuk, hogy mennyire értékeljük! Hogyan? Így:

1. Örülj a sikerének!

Ha a párod sikert ér el a munkahelyén egy bizonyos projektben, előléptetik vagy megköt egy üzletet, stb. akkor gratulálj neki tiszta szívből, és adjátok meg az ünneplés módját – mintha csak a Te sikeredről lenne szó! (Bizonyos értelemben ez a Te sikered is, nem?) Érezze, hogy értékeled az erőfeszítéseit és büszke vagy rá! Ezeket a sikereket oszd meg a családdal és a barátokkal is, hogy érezze, mások előtt is milyen büszke vagy (no meg sok férfi saját magát nem is fényezi ismerősök előtt, az viszont nagyon jól esik neki, ha a párjuk így tesz).

2. Értékeld az elvégzett feladatokat!

Vannak olyan feladatok a ház körül, melyeket szíved egyetlen szerelme rendszeresen megtesz. Van, aki kiviszi a szemetet, más automatikusan megjavítja a csöpögő csapot, egyesek a kertet tartják rendben vagy az autó(da)t viszik szervizbe és tartják tisztán. Igazán megköszönheted, hogy a párod elvégzi ezeket a feladatokat, még akkor is, ha esetleg Te úgy érzed, sokkal többet teszel le az asztalra a házimunka területén. Miért természetes, hogy egy pasi legyen a házi karbantartó? Akkor gondolom az is természetes, hogy egy nő főz. Miért vársz mégis dicséretet és köszönetet mindig a vacsoráért? Szóval értékeld párod erőfeszítéseit! 😉

texting3. Mondd: Szeretlek!

Szerelmedet legegyszerűbb úgy kinyilvánítani, hogy kimondod: „Szeretlek.” Lehet, hogy szükség van rá, hogy kicsit gyakrabban kimondd, lehet, hogy nem. Ezt döntsd el Te magad. (Gretchen Rubinnal ellentétben én kicsit más véleményen vagyok eme kifejezés használatával kapcsolatban. Az amerikaiaknál gyakori frázis az „I love you” személyes vagy telefonos búcsúzáskor, stb. Én semmiképp viszont nem akarom, hogy elcsépelt kifejezéssé váljon – úgyhogy ügyelek rá, hogy elég gyakran mondjam, de csak akkor amikor tényleg érzem, hogy szívből jön. ♥)

4. Ha eszedbe jut, tudasd vele!

Ha napközben csak úgy eszedbe jut a párod, akkor ne habozz, hogy néha ezt vele is tudasd! Küldj egy sms-t, e-mailt vagy Viber üzenetet (én Viber sticker függő vagyok 🙂 ). Küldhetsz hozzá csatolva fotót is! Nem kell ezt minden nap többször megtenned – sokkal izgalmasabb és meglepetésszerűbb időnként – de rendszeresen beiktatni egy kis kedves (vagy romantikus?) üzengetést!

5. Légy figyelmes!

Ez alatt nemcsak azt értem, hogy ne nyaggasd, ha éppen ideges és gondterhelt, hanem nagy általánosságban próbálj „olvasni” a rezdüléseiből. Vajon mire van most szüksége? Kényeztetésre vagy pár perc magányra?

A férfiak gyakran nem mondják ki, hogy mi az, amire éppen vágynak, hanem „elvárják”, hogy olvass a gondolataikban. Egy idő után ez abszolút megoldható – de ehhez tényleg odafigyelés szükségeltetik a részedről. (Bocsánat, ha nagyon szigorúnak hangzom, de próbálok magammal is az lenni. 😉 )

Apropó, a figyelmesség azt is jelenti, hogy amikor beszél hozzád, akkor tényleg rá figyelsz. Nem a sorozatra a tévében, nem a magazinra a kezedben, és nem a laptopodra vagy telefonodra. Figyelj rá, raktározd el az infókat és reagálj arra, amit mond.

Néha milyen mérges tudok lenni magamra, mikor benne vagyok egy regényben, Férj mond valamit, én meg fel sem nézek, csak közlöm, hogy „ühüm” (Férj, ugye most nem olvasol?). Persze, nőből vagyok, tudok egyszerre olvasni és társalogni, de azért nem vagyok benne biztos, hogy ilyenkor az infók 100%-a eljut az agyamig…

Persze még ezer módja van annak, hogy éreztessük, szeretjük a másikat, de most a legfontosabbként azt emelném ki, hogy értékeld a párod erényeit, és ne rejtsd véka alá a pozitív visszacsatolást! Sok sikert! 🙂

Fotók forrásai sorrendben: Pinterest, Tumblr, sheknows

“Boldog otthon #5: Adj piros pontokat!” - 2 hozzászólás

  1. Szia Anni!

    De jókat írtál!!! Egyszerű, de tényleg nagyon fontos dolgokat. Miközben olvasgattam arra is gondoltam, hogy igazán boldog lehet a férjed! 🙂 🙂

    Szép napot kívánok!

    Évi

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .