Egy 5 perces videó, ami megváltoztathatja az életed. Nézd végig, és Te magad is rájössz, hogy miért.
Ric Elias az első sorban ült az 1549-es járaton, a repülőn, amely a new yorki Hudson folyón végzett kényszerleszállást 2009. januárjában. Arról mesél, hogy mire gondolt, miközben a repülőgép zuhant lefelé. Mi az a három dolog, amire azokban a percekben rájött.
A videót a TED készítette, és magyar feliratozással áll rendelkezésre a szuper magyar fordítóknak köszönhetően!
Mikor legközelebb azon bosszakodsz, hogy valaki elfoglalja az utolsó parkolóhelyet, ingerült vagy mindenkivel, mert bal lábbal keltél föl, vagy apróságokon veszekedsz a pároddal, akkor tedd fel a kérdést magadnak: MEGÉRI?!
A mai bejegyzés „csak” ennyi, de ha jobban meggondolom, ez a videó elég lenne egész hétre…
Fotó forrása innen.
szia Anni!
köszi szépen, h megosztottad ezt a videót. nagyon jókor „kaptam meg”. 🙂
KÖSZÖNÖM. <3
üdv
Zsuzsi
Nagyon örülök a visszajelzésednek! 🙂 Szívesen, máskor is! 😉
Ha ennek az embernek a tragédia hatására tényleg sikerült túllépnie az egóján, és az a legfontosabb számára hogy jó apa legyen, akkor miért poénkodik a lánya tehetségével az előadásán (ezzel éppen a saját szereplésének a sikerét növelni próbálva)??? Számomra ezzel le is rontotta a hitelességét, pedig az üzenetei igencsak megfontolandóak lennének.
Szia Dávid! Értem, amit írsz, de nekem nem ez jött le két dolog miatt. 1. A lánya teljesítményének elbagatellizálásával szerintem itt azt akarja kiemelni, hogy egy teljesen „hétköznapi” előadásról volt szó, nem egy kiemelkedő, másokat is megkönnyeztető produkcióról. 2. Elég sokat volt lehetőségem amerikaiakkal beszélgetni, illetve előadásaikat hallgatni. Nekem abszolút az a véleményem, hogy nagyon más a humorérzékük, mint nekünk magyaroknak. Néha fogom a poénjaikat, néha azonban kicsit erőltetettnek érzem. Szerintem a pasi itt a humorral kicsit lazábbá akarta tenni az előadását, de valóban lehet, hogy nekünk magyaroknak ez inkább visszafelé sült el…
Kedves Anni! Az 1. pontodat nemcsak hogy akceptálom, hanem magam is így értettem, mégis azt gondolom, hogy máshogy sokkal szerencsésebb lett volna kifejeznie, hogy mennyire boldog; hogy apa lehet. Amerikaiak előadását számtalanszor volt módom nekem is „élvezni”, és egyébként is elég jól ismerem én magam is őket, hónapokat töltöttem kint, és mind a 6 elsőfokú unokatestvérem az USA-ban él, egyikük magyarul már nem is tud, de pl. tőle is volt szerencsém hallgatni előadást. És a Biblia után szabadon valami olyasmit lehetne megfogalmazni szerintem, hogy könnyebb egy tevének átjutni a tű fokán mint egy amerikainak túllépnie az egóján. Ott a kultúrának szervesebben – és főleg – nyíltabban a része, egymást erősítve és feltételezve a versennyel, sikerrel, magabiztossággal, önállósággal stb. És sajnos a másokon való átlépéssel, figyelmen kívül hagyással.
Szerintem azért önközpontú emberből minden országban bőven lehet találni. Az tény, hogy vannak különbségek a kultúrák között, de azért nekem távolról sincs ilyen rossz véleményem az amerikaiakról, sőt! Én mindig azt próbálom egy nemzetben megtalálni, hogy mi az, amit lehet tőlük tanulni. Nekem is volt szerencsém kint élni, meg vannak is amerikai ismerőseim, és amit imádok bennük, az a pozitív hozzáállás és a jókedv. Sokat tanultam tőlük ilyen téren! Negatív tulajdonságai/szereotípiái nyilván minden nemzetnek vannak, de mivel en is utálom, ha velem kapcsolatban általánosítanak, én is próbálom ugyanezt kerülni. 🙂
Bár a tű fokának szabad fordítású változata nagyon poénos,megjegyezném, hogy épp egy amerikai újságban jelent meg a magyarokról az a vélemény, hogy nekik (nekünk?) még a fagyi is túl hideg.
Ezért aztán inkább Ani véleményét osztom az általánosítással kapcsolatban 🙂
Kedves Dávid! Azért arra figyelj, hogy egy magára valamit is adó, tanult magyar nyelven beszélő ember az „akceptál” utáni részt nagy valószínűséggel nem fogja elolvasni. Ha mégis, akkor pedig csak simán nem fog veled egyetérteni, és le fog nézni, attól függetlenül, hogy mekkora igazságtartalma van a mondanivalódnak. Hogy miért? Mert tudálékos 14 éves hülyegyerekek magyarosítanak angol kifejezéseket. Az asztronauta még nem gáz, de az applikációval már vigyázz, mert intelligensebb körökben hamar közröhej tárgyává válhatsz.
szeretőd: Marikanéni
Kedves Dávid és Az se semmi!
Elfogadtam a hozzászólásotokat, attól függetlenül, hogy tartalmaztak negatív felhangot bőven (Az se semmi első, Dávid második hozzászólásáról beszélek).
Viszont szeretnélek Benneteket megkérni, hogy innentől kezdve a beszélgetést privátban folytassátok (lehet e-mail címet vagy telefont cserélni 🙂 ), mert én a Napi Boldogságon nagyon szeretném, ha nem személyeskednénk, hanem inkább előbbre vinnénk, barátként kezelnénk egymást.
Ha ezt elfogadjátok, akkor szívesen látlak Benneteket továbbra is, ha nem, akkor… Ezt a mondatot nem is folytatom, mert gondolom elfogadjátok! 🙂
Üdv,
szerintem is egészen nyílt és őszinte magával, a kislányával, meg az életével kapcsolatban is.
Nem ellene megy, talán próbálja inkább kifejezni, talán önszarkazmusból, hogy nem a gyermek teljesítménye miatt érzékenyült el. Egyszerűen másként lát.
Kérdés, meddig mearad meg ez a „negatív energia elleni hozzáállása”. 1 évig? két évig? Aztán elmossa a küzdés, a munka…
Ha valaki azt hiszi, hogy emberkeként ilyen minket-körülvevő ‘zajban’ megőrizhetjük ezt a látószöget, az majdnem hisz már – hmm – mr. Tom Cruise-nak.
Én inkább Krisztusnak hiszek. Ő folyamatosan gyógyít és tanít 🙂 ezért nem álmodozom magamról naaagy dolgokat…
Petros
Szia Petros!
Szerintem igenis lehet hosszú távon pozitívan hozzáállni a dolgokhoz, attól függetlenül, hogy miben vagy kiben hiszünk. Szerintem nem feltétlenül mossa el a munka meg a küzdelem az ember „negatív energia elleni hozzáállását”. Minden rajtad múlik – hogy hagyod-e magad lehúzni. Egyébként pedig értem, hogy ezzel arra célzol, hogy most még frissek az emlékei, és pár év múlva majd más lesz, de erre meg azért nem tudhatjuk a választ, mert nem voltunk a helyében. És ne is legyünk soha… Egy halálközeli élmény szerintem tényleg meg tud változtatni egy embert – akár örökre!
Kedves Dávid, Drága Anni! Olvasva kommentjeiteket hozzátenném a véleményem. Senki se vegye magára amit írok, saját nézőpontomból kiindulva úgy gondolom, hogy minden egyes ember különböző. Az az önző személy, aki nem képes arra, hogy elfogadja mások nézeteit. Neked nem olyan a humorod, mint nekem, s nekem nem olyan, mint a tied. Mindenkit úgy kell elfogadni amilyen. Nem kell megkritizálni. Mivel a kritizáló személynek szintén nem esik jól a visszafelé jövő negativitás. Bár nem mondható el rólam a korom alapján hogy bölcs lehetnék, de viszont már megtanultam egyet s mást az életben. Megtanultam másokat hibáival elfogadni, s azt a tényt, hogy az ember tudattal irányíthatja saját életét, de másokét nem. Én mondhatni nem vagyok magyar, csak e nyelven beszélek, élek. Néha nekem se jönnek be az un. magyaros viccek, sőt, még meg is tudnám kritizálni, de olyankor eszembe jut, hogy mivan, ha csak én nem értem. Vagy mivan, ha értem, végképp nem poénos, de valakit boldoggá tesz, megnevettet, mégha csak 1 percre is. Nem szabad ítélkezni még a legkisebb dolog felett sem. Azt bízzuk a „sorsunkra”. Ez az ember a videón valóban megélhette, hogy újra kezdje élete kihagyott részeit. Ugyanakkor nagyon szerencsés is volt. Köszönjük a videót. Tanulságos!
Kedves Réci! Köszönöm a hozzászólásod, a szívemből szóltál! Minden szavaddal egyetértek. Az, hogy az amerikai humor más, mint a magyar, tény és való. És az is, hogy nekem van, mikor nem jönnek be a vicceik. De természetes, hogy nekik sem mindig a miénk, hiszen két nagyon más kultúráról van szó. De egyébként sok esetben volt már olyan, hogy pont attól születtek poénos helyzetek (legalábbis velem), mert más volt a kultúra, így egy-egy helyzet máshogyan értelmeztünk – aztán nevettünk egy jót a különbségeken. Szóval így is fel lehet fogni a különbségeket. A legfontosabb, amit mondtál, az az ítélkezés – én távolról sem mondanám, hogy tökéletes vagyok ilyen téren, de érzem a fontosságát, és nagyon igyekszem. 🙂 Szép napot Neked!
Nekem semmi bajom nem volt ezzel a kis humoros közjátékkal, azt hiszem ha ezt nem mondta volna közben akkor végig bőgtem volna! Ugyan azt gondoltam én is hogy ez csak egy jelzés hogy nem egy nagy művészi produkcióról van szó csak egy hétköznapi iskolai fellépés. Köszönöm hogy láthattam, olvashattam ezeket a gondolatokat!
Ömm… hol lehet megnéznni a videót mert sehol sem találom 🙁
Internet Explorer alatt csak akkor, ha 10es vagy 11-es van neked fenn a gépeden…
A többi böngésző OK.
Szia!
Én sem találom a videot, pedig nagyon szeretném megnézni.
Üdv: Zsuzsa
Hú, fogalmam sincs, hogy miért nem látjátok a videót! A szövegbe van illesztve, Ric Elias fotóját látjátok, egy PLAY jellel a közepén. Erre kellene rákattintani… Most megint ellenőriztem, és én látom. Nekem Explorerem van, lehet, hogy a böngészőtök más? iPad is megnyitja. Tanácstalan vagyok. 🙁
Az ember érző lélek. Amikor meg születik Ő már képes arra hogy saját testét figyelje, jelezze Édesanyjának, Anyu baj Van, kérlek Segíts. Aki ezt nem hiszi én úgy látom Ő még soha nem volt olyan kritikus helyzetben, hogy ezt megtapasztalja. Véleményem szerint Ő átélte és Most AKTIVÁLÓDOTT nála az öngyógyítás képessége.
Megrázó volt ez a vallomás, hogy mit él át valaki az élet utolsó(nak vélt) perceiben.
[Internet Explorer-ben mi is csak a feliratot láttuk, de Google Chrom-ban az elbeszélő Ric Elias is látható.]
Köszönöm. Meg tudtam nézni. Igen, valószínüleg a böngészóvel volt a probléma.
. Köszönöm, hogy feltöltötted. Én 2 éve, mikor elváltam, akkor kezdtem ujra gondolni az életet. Kicsit meghaltam, és nekem is végigpergett életem filmje.
Tanulságos a video. Ugyanezt érzem most.
Üdv:
Zsuzsa
Örülök neki, hogy meg tudtad nézni, és persze annak is, hogy tetszett.
Még jó, hogy ilyen lazán fogta fel a kényszer leszállást a fiatalember és nem esett pánikba. Gratulálok neki, hogy abban a 3 percben mi minden .lejátszódott előtte
En nem latok semi negativumot az eloadasban. Igaz, en Amerikaban elek, ismerem az amerikai eletformat (business, rohanas, egesz nap a telefonon lenni, a csalad valahol a lista vegen) , de en ugy gondolom, ez az ember nem a gyerekevel akart „fellengzoskodni”, hanem eppen ezzel akarta kifejezni, hogy talan eszre sem vette volna a sajat gyereke ertekeit (es a sajat igazi enjet sem) ha nem tortenik meg vele az, hogy szembenezzen a sajat sorsaval. Es most neki a gyereke ,a csaladja a legfontosabb. Talan mindannyiunknak fel kellene, hogy nyiljon a szemunk. Hat nem a sajat kozvetlen kornyezetunk az, ami boldogga tesz? Nem ez az, amiert erdemes megalkudni is neha? Ez az alap, innen kene kiindulni.
Nagyon érdekes. Nekik volt idejük elgondolkodni de nekünk nem. 1977 szeptember 21.-én Istanbul- budapesti MALÉV járat. Pillanatok alatt játszódott le de 24-en itt vagyunk de 29-en nem élték túl!. Banális a meg menekülésem. Találkoztam Z. csbával az isztambuli repulőtéren Ö az ÁÉTI irodavezetője és az I. kerületben dolgoztunk együtt. Egy fejjel mgasabb volt nélam pedig én sem panaszkodhattam 182 cm.- el mindkettőnknek elsőosztályra szólt a jegyünk de csaba lába nem fért el a pilóta fülke mögött. „GYere hátramegyünk elfekszünk egy-egy sorba a sztyuvik majd hátra hozzák a whiskyt” hátramentünk. Az eelsőosztály és a pilóták odavesztek M iés a sztyuvi megúsztuk! Második születésnapom.
Elképesztő, ugyanakkor nagyon szomorú sztori! Nagyon érdekes, köszi, hogy megosztottad velünk. Én azonban a pasi elmondása alapján azért úgy képzelem el, hogy ő ezt a három konklúziót nem azokban a pillanatokban fogalmazta meg magában, hanem inkább utólag – annak fényében, hogy akkor és ott milyen érzések kavarogtak benne. Számára is ez volt a második szülinap. Pontosan ezért érezte úgy, hogy új életet kezd. Benned is felmerültek hasonló gondolatok? Változott valami az életedben?
Kedves Sanyó!
Az 1977 szeptember 21.-i történetnek gyászolója vagyok. De részben „szerencsés” is. Ugyanis, Édesnyamámat is hívta a legjobb barátnője, „pót anyukám” (Ludrovszky Erika†) törökországi bevásárlásra. Anyukám azért nem utazott el vele, mert 2. álltalánosba kezdtem a tanévet; amit osztály öszevonás előzött meg. Emiatt az „átszervezés” miatt, (részben mint szülői munkaközösségi tag), nem akart távol maradni.
Egy másik hölgy ült Erika mellett, aki túlélte a katasztrófát, mert be volt csatólva a biztonsági öve. Elmondása szerint Erika nem csatólta be magát, hanem izgatottan forgolódott, mikor az erdő tetejét súrolták. Emiatt, az első becsapódás következtében előre repült a pilótakabinig. A második becsapódásnál, mely következtében a gép ketté tőrt, sajnos már „rossz helyen” volt. Egy biztonsági övön is múlt egy élet…. Szeretném Önnel felvenni a kapcsolatot, ha lehet.
Tisztelettel; Rády László
radylaszlo@gmail.com
Kedves László! Nagyon sokkoló olvasni ezt a hozzászólást, tényleg hihetetlen, hogy miken múlik az emberi élet egy ilyen helyzetben (sok más sztoriról is hallottam, mert anno édesapám légiutas kísérőként dolgozott). Ha Sanyó nem válaszol (mert esetleg nem látogat ide vissza a blogra), akkor írok neki az általa megadott e-mail címen, és átküldöm az Ön e-mail címét!
Kedves Sanyó! Köszönöm, hogy megosztottad velünk ezt a hátborzongató történetet. Csak azért emeltem ki a Te hozzászólásodat, mert a férjem évekig volt a MALÉV stuvija. Azért Ő is tudna mesélni…..:(
Egyébként nagy élvezettel olvasom a hozzászólásokat, mennyi különböző látásmód, és mindből tudok tanulságokat levonni 🙂
Szerintem fantasztikus az előadás úgy ahogy van, miért ne lehetne egy kis poént belevinni 🙂 hiszem,hogy egy ilyen dolog megváltoztat egy embert, nekem a testvérem párja halt meg akit imádtunk és rengeteget változtam azóta 🙂 minden szabad percemet a gyerekeimmel töltök és imádom a férjem 15 éves koromtól vagyis már 18 éve 🙂
Szia Annamari, köszi a hozzászólásod, jó olvasni, hogy egy ilyen szörnyű esemény, amiről írsz, pozitív irányba is meg tudja változtatni az ember életét (hozzáállását az élethez). Az ember azt kívánja, semmi rossz ne történjen vele, de ez lehetetlen – az a kérdés, hogy ha megtörténik, akkor utána mi lesz. Ezt kívülállóként szerintem nagyon nehéz megítélni, illetve előre „tudni”, hogy az ember mit reagál majd akkor. Ezért jó, ha vannak olyanok, akik már „túlestek” egy-egy krízishelyzeten, és tudnak mesélni arról, miként álltak föl belőle sikerrel…
szia Anni,
eleg szornyu hogy a ficko az eloadasban arrol beszel, hogy egy ilyen szornyu tragedia vezette ra arra, hogy rajojjon mi a legfontosabb dolog az eleteben. lehet hogy masnak hasonlo elmenyben nem lesz resze. ez eleg megrazo.
azt irtad egy hozzaszolasodban, hogy lehet email cimet cserelni. cserelunk email cimet? 🙂
Szia! Ha írni akarsz, megteheted a bal oldali sávban a boríték szimbólumra kattintva, vagy akár a Kapcsolat menüpontban! 🙂
Elgondolkodni csak csendben érdemes!!!
Sok mindent átértékeltem.
skyp: jeremielangel
gy.veszprem@freemail.hu