Tíz éve együtt, boldogan. Biztosan nagyon sokaknak megadatik az életben, hogy elmondhatják ugyanezt magukról és a párjukról, én mégis különlegesen szerencsésnek érzem magam.
Most egy nagyon személyes vallomás következik, amire csak ritkán vetemedem, mert nem gondolom, hogy bárkit is konkrétan az én életem érdekelne. 😉 De mivel ma „olyanom van”, mégis magamról írok, nagy tanulságok és praktikus tanácsok nélkül, így ha úgy gondolod, hogy nem vagy rá kíváncsi, akkor nyugodtan kattints tovább, nem haragszom meg. 🙂
Szóval vissza ahhoz a gondolathoz, hogy nagyon szerencsésnek érzem magam. Ha nagyon belegondolok, néha még most is nehéz felfogni, hogy egy ilyen társsal ajándékozott meg az élet. Túlzás nélkül állíthatom, hogy ő álmaim férfija, és ezt már akkor tudtam, mikor pontosan tíz évvel ezelőtt a második randinkon (nem kicsit régimódian) azt kérdezte: „Leszel a barátnőm?”
Madarat lehetett volna velem fogatni, mikor a kérdésre igennel válaszoltam, hiszen pontosan egy ilyen pasit kerestem magamnak. Aki rögtön az elejétől fogva tiszta vizet önt a pohárba, és taktikázások nélkül beismeri, hogy kellek neki. Addigra már bőven elegem volt a másik nemmel folytatott harcokból és játékokból. Nem vágytam másra, csak őszinte, örökké szóló szerelemre, egy párra, akivel úgy fogadjuk el egymást, amilyenek vagyunk.
Azóta még kétszer mondtam neki igent, egyszer a tengerparton, mikor egy dobozkából gyűrűt vett elő (saját bevallása szerint még szinte azt sem hagytam, hogy feltegye a kérdést), majd Isten színe és a násznép előtt, a templomban. Az volt életem egyik legszebb pillanata.
Mondhatnám azt, hogy a tíz év alatt a kapcsolatunk nem csak móka és kacagás volt, hanem nehéz időszakokat is megélt, de akkor hazudnék. Tíz éve tart ez a lebegés, ez a minden áldott nap érzett hála, hogy mellette kelhetek fel és hajthatom álomra a fejem (ezt képletesen értem, mert merőben különböző bioritmusunkból adódóan én általában korábban kelek és korábban fekszem, ő pedig épp ellenkezőleg).
Azért a kezdetek kezdetén idő kellett, míg a csalódások után napirendre tudtam térni afölött, hogy a kapcsolatunk nem csalás, nem ámítás. Hogy nincsenek mögöttes szándékai, mindent azért mond vagy tesz, mert ő úgy gondolja. Eleinte nagyon túlgondolkodtam és túlbonyolítottam a dolgokat, amivel csak magamnak okoztam nehéz perceket, de később rájöttem, hogy mellette ennek nincs értelme, mert ami a szívén, az a száján.
Tíz év, megannyi örömteli emlék – néha felteszem magamnak a kérdést, hogy valóban megérdemlem-e ezt a mértékű boldogságot?
Az egész olyan, akár egy tündérmese, ami a mai napig tart, hiszen már harmadik gyermekünket várjuk. Mindannyiuk érkezése egy-egy nagy csoda volt (és lesz) az életünkben.
Amikor valaki azt kérdezi, hogy a gyerekek nem álltak-e közénk, akkor pont az ellenkezőjét válaszolom. Nagymanó fogantatásától kezdve a mai napig a gyerekek inkább még jobban összekovácsoltak, összecsiszoltak bennünket.
Nem mondom, hogy nem állítanak nap mint nap kihívás elé, de állunk elébe! Nem mondom, hogy nincsenek fáradt, nyűgös pillanatok, amikor az ember egy kiskanál vízben tudná megfojtani a párját. (Egyébként róla ezt nem feltételezem, én vagyok a hevesebb vérmérsékletű, de biztosan előfordul, hogy szívesen leállítaná a „sípolásomat”. 🙂 )
Vajon mi ennek az összhangnak a titka? Borzasztó összetett a válasz, ráadásul úgy gondolom, hogy egy csomó tényező nem is igazán rajtunk múlik.
Ilyen például a családi háttér. Ha nincs harc az apóssal-anyóssal, akkor nincs konfliktusforrás. Sőt, a jó kapcsolat a párod szüleivel csak még jobbá teszi a Ti kapcsolatotokat is. Ilyen szempontból is nagyon szerencsés vagyok, mert Férj szülei az elejétől kezdve elfogadtak, befogadtak, és (remélem) megszerettek.
Természetes, hogy felmerülnek az évek folyamán nézetkülönbségek. Mikor Te máshogy csinálnál valamit, mert egyszerűen máshogy tartod jobbnak. Ilyenkor megállok egy percre, és arra gondolok, ami igazán számít. Ez pedig a szeretet. A szeretet, amivel ők a fiukat szeretik, és amivel ilyen szuper embert neveltek belőle – akibe én beleszerethettem. A szeretet, mellyel a párom szereti őket. Ez pedig mindent fölülír. Ha az ember az apróságokon rágódik, akkor pont a lényeg sikkad el.
Ez pedig kettőnk kapcsolatára is abszolút érvényes. Ha vannak vitáink, nehéz pillanataink, akkor azok sem tartanak sokáig. Megpróbáljuk minél előbb megbeszélni a problémákat, és túllépni rajtuk. A minél előbb alatt azt értem, hogy haraggal soha nem fekszünk le (mármint aludni). Ez pedig azt jelenti, hogy valahogy túljutunk a problémán még aznap. Nem mondom, hogy soha nem aludtam el még egy kis nehezteléssel a szívemben. De ez a neheztelés minden reggelre elszállt. Olyan még nem volt, hogy „összeveszve” ébredtünk.
Nyilván ehhez kell az igény mindkét fél oldaláról, hogy ne folytassunk hosszas csatározásokat. Minket inkább a harmónia mozgat, mint az ellentétes érzelmek. Mi a nyugalmat, a kiegyensúlyozott napokat szeretjük, nem a heves veszekedéseket és szenvedélyes béküléseket.
Valószínű, hogy a személyiségünk hasonló, mégsem annyira, hogy taszítsa egymást. A különbségek pont kiegészítik egymást.
Emellett kell egy csipetnyi önismeret és egy jó adag kompromisszumkészség is, ezt elismerem. De az illúziókat kerget, aki azt képzeli, hogy ezek nélkül megúszhatja. Inkább tudatosan kell magunkban mindezt fejleszteni, és nem úgy értékelni az adott helyzetet, hogy „már megint én engedtem”.
És ha nekem kell egy kérdésben engedni? A szeretetem ezt nem teszi lehetővé? Persze, hogy van büszkeség is a világon, de értelmetlennek látom, hogy csupán büszkeségből hagyjuk, hogy a viták megmérgezzék az életünket.
Amit adsz, általában azt kapod vissza. Hosszú távon legalábbis ez a jellemző. Ha soha nem engedek, ha soha nem hagyok mozgásteret a másiknak, akkor miért várom el tőle, hogy ő viszont így tegyen? Ha viszont szándékosan „feladom” néha magam, akkor mindketten boldogabbak leszünk. Hiszen Te is attól leszel boldog, ha ő boldog, nem?
A mi boldogságunkhoz még számtalan tényező tartozik, van olyan is, melyet ezen a fórumon nem szívesen osztanék meg, de azért azt egy mondattal meg kell említenem, hogy nemcsak lelkileg, hanem testileg is egy hullámhosszon vagyunk, ami ugyancsak nem elhanyagolható szempont. 😉
Sok pár életében az anyagiak adnak okot az összezördülésre. Ilyen téren is hasonlóak az elképzeléseink, ha pedig nem, akkor megbeszéljük a különbségeket. Tény, hogy nem kell nélkülöznünk, és nem élünk egyik napról a másikra – ami tudom, hogy nagyon alááshat egy kapcsolatot. Ezért is nagyon hálás vagyok minden nap.
Végül pedig az a szerencse, hogy a közös életünkről szőtt elképzelésünk is összeillik. Nagyon is megfelel nekünk a hagyományos családfenntartó és családanya modell. Ő tudja, hogy számíthat rám az otthonunkat és a gyerekeket illetően, engem pedig az tesz boldoggá, ha ezt megadhatom neki. Persze megint ismétlem, szerencsések vagyunk, hogy ezt megengedhetjük magunknak, hiszen hányan lennének önszántukból főállású családanyák, de egyszerűen nem tehetik meg?
Ugyanakkor sok olyan nőt ismerek, akiknek nem ez az életútja, és nem lennének „otthon” boldogok. Nekünk nem kell megküzdeni azzal a jóval nehezebb felállással, ami abból adódik, hogy a pár mindkét tagja életében fontos szerepet kap a karrierépítés. Általában ettől még a gyereknevelés és a háztartás továbbra is a nő vállán nyugszik. Ez pedig ugyancsak az egyensúly felborulásához vezethet.
Egy szó mint száz, arra a következtetésre kell jutnom, hogy ránk két mondás is érvényes. Az egyik az, hogy szerencsés csillagzat alatt születtünk. A másik pedig az, hogy a saját szerencsénk (és boldogságunk) kovácsai vagyunk.
Nem tehetek róla, de én már csak ilyen telhetetlen típus vagyok. Azt kívánom, hogy ezt a tíz évet még tízszer átélhessük. De mivel ez nagy valószínűség szerint lehetetlen, beérem azzal, ha hátralevő életemet vele tölthetem el – boldogságban, szerelemben, egyetértésben. A mai különlegesen boldog napot pedig különlegesen boldogan töltjük el. 😀
Fotók forrásai sorrendben: Carrie Hampton via Pinterest, zsazsabellagio, flickr, O. Venture via Pinterest, Cinzia Anna via Pinterest
“Tíz éve együtt, boldogan” - 6 hozzászólás
Vélemény, hozzászólás?
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
Gratulálok!!!!!! 😉
Köszönjük szépen! 🙂
„Tíz év, megannyi örömteli emlék – néha felteszem magamnak a kérdést, hogy valóban megérdemlem-e ezt a mértékű boldogságot?”
A válasz legyen mindig: igen! 🙂
😀 Oké! 😀
Kedves Anni! 🙂 mindig nagy örömmel olvasom a bejegyzéseidet! 🙂 csodálatos a blogod és a családodhoz is gratulálok. Ez a cikk pedig kifejezetten kedves számomra. Bár azt hiszem eggyel fiatalabb generációhoz tatozom és még távolabb áll tőlem a családalapítás gondolata, ugyanakkor vissza adtad a számomra a hitet az igaz szerelemben 🙂 jó látni, hogy még létezik ilyen és nem lehetetlen! 🙂 Köszönöm a munkásságod, sokszor boldogságot csempészel a mindennapokba! ♥
Kedves Júlia! Nagyon köszönöm a szép szavakat, iszonyúan örülök mindig a pozitív visszajelzéseknek. Annak mindig külön nagyon örülök, ha valaki a saját életére vonatkoztatva tud profitálni a történeteimből, még ha nem is ez a fő célom velük (legalábbis nem mindegyikkel). Igen, az igaz szerelem valóban létezik – kívánom Neked, hogy Te is rátalálj! 🙂