Januárban – életemben először – végigcsináltam egy 30 napos jógaprogramot. Az előző bejegyzésemben arról írtam, eddig milyen tapasztalatokat szereztem jóga terén, illetve arról is szó volt, miért is kezdtem ebbe a programba.

Te ismered Yoga With Adriene-t? Ha nem, akkor itt az ideje, hogy megismerkedj vele.

A texas-i Austin-ban élő, 34 éves Adriene Mishler hihetetlen online népszerűségre tett szert az elmúlt évek folyamán. YouTube jógacsatornájára eddig több mint 6 millióan (!) iratkoztak föl, ami nem csoda: a fantasztikus kisugárzású Adriene nemcsak kedves, vicces, hanem képes arra, hogy még a legrosszabb napodon is felvidítson egy rövid jógagyakorlat elvégzése folyamán.

Adriene titka, hogy tolmácsolásában a jóga abszolút emberközelivé válik: a hétköznapi ember számára a jógát elérhetővé, szerethetővé, megérthetővé teszi. Emellett igyekszik mindenki igényeinek eleget tenni. Több száz videójából biztos vagyok benne, hogy Te is találnál olyat, ami hasznos és élvezetes lehet számodra!

Van jógája futóknak, kismamáknak, időseknek, íróknak, szakácsoknak, kezdőknek, jóga utazásra, stresszoldásra, krónikus fájdalomra, összetört szívre, idegességre, kreativitásunk kibontakoztatására, hátfájásra, fejfájásra, esős napokra, alsó- és felsőtest erősítésére, reggelre, estére … és még hosszan folytathatnám. 🙂

Praktikus, hogy a csatornáján az alapján is választhatsz, hogy mennyi időd van épp egy kis testmozgásra: vannak 5-10, 10-15, 20-25, 30-35 és 40-60 perces időintervallumok.

S hogy ez miért is olyan jó? Saját magamon tapasztalom, hogy sokszor azért halogatom a tornázást vagy jógázást, mert azzal van gondom, hogy az egyórás gyakorlást hova tudom bepasszírozni a napba (bizonyos napokon pedig bevallom, elriaszt a gondolat, hogy egy órát mozgással töltsek, mert annyi a dolgom). Na, ilyenkor jó, ha az ember elvégez egy 20-25 perces jógaórát, hiszen jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok!

Adriene nevéhez fűződik a Find What Feels Good (Találd meg, ami jólesik) hitvallás, melyet már egészen a kezdetektől (2012-ben kezdett jógavideókat készíteni) hangoztat. Ez egy olyan gondolkodásmód, mely áthatja minden videóját.

Lényege, hogy arra fektetni a legnagyobb hangsúlyt, hogy mindenki saját igényeihez, aktuális állapotához, kondíciójához, sőt, kedvéhez igazítsa a közös gyakorlásokat – magyarul soha nem kér olyat, ami kellemetlen vagy ami komfortzónádon kívül esne. Online jógaóráin a legfontosabb, hogy jól érezd magad és feltöltődj. Csoda, hogy ennyien követik?

Amellett, hogy ingyenesen megtekintheted a videóit YouTube csatornáján, Adriene oldalán elő lehet fizetni havi 10 dollár befizetésével egy olyan klubtagságra, mely feljogosít kifejezetten tagok számára létrehozott videók megtekintésére, illetve a YouTube-ra is feltöltött videókat letöltheted, és internetes kapcsolat nélkül lejátszhatod különféle eszközeiden. Továbbá Adriene külön a tagok számára feltölt exkluzív tartalmakat.

Most térjünk is vissza a 30 napos programra, mely már évek óta hatalmas népszerűségnek örvend. Miért is vesznek benne részt minden évben több millióan?

  • Mert ki sem kell hozzá mozdulnod az otthonodból, így rengeteg időt és energiát spórolsz meg.
  • Mert a „jógaórák” időtartama teljesen abszolválható: van, amelyik csupán 20 perc, de átlagban 30 percesek a videók. Ez az időtartam mindenkinek bele kell, hogy férjen a napjába! (A jógaórák általában 90 percesek a stúdiókban, s ha még az oda- és visszautat is hozzászámoljuk, illetve esetlegesen az átöltözést, könnyedén két és fél órás programra duzzadhat a jógázásunk. Ez minden nap nyilván nem megoldható.)
  • Mert az ember tökéletesen elmélyülhet az adott nap témájában minden zavaró tényező nélkül – semmi sem tarthatja vissza attól, hogy ténylegesen mély relaxációs állapotba jusson, ha éppen arra van szüksége.
  • Mert az első pár nap után a dolog teljesen addiktív lesz – az ember már alig várja, hogy megint lássa Adriene-t. Hiányzik a mozgás, az elmélyült befelé figyelés, az a nyugodt 30 perc, ami alatt semmi mással nem foglalkozol, csak magaddal.
  • Mert a jógaórák rövid időtartama extra motivációt ad, hogy az ember ne hagyja abba a programot (sokkal nehezebb úgy nekiállni sportolni, ha tudod, hogy 60 percig vagy tovább fog tartani a mozgás, hiszen sokkal könnyebben halogatod, nehezebben tudod beilleszteni a napodba).
  • Mert Adriene nagyon jó fej, és stílusa sokszor megmosolyogtatja az embert. Én szabály szerint megszerettem ez alatt a 30 nap alatt, sőt, talán azt is mondhatnám, hogy rajongója lettem!
  • Mert a 30 napos programhoz nem szükséges „előképzettség”. Nyilván hasznos, ha az ember már párszor volt jógaórán, de semmiképp sem kizáró tényező, ha csak most ismerkedik vele. Adriene minden videóban számos opciót ajánl a különféle pozíciók kivitelezésénél, amit az ember a saját kondijához vagy szintjéhez igazíthat.
  • Mert még a kevésbé kutyabarátok is rögtön megkedvelik Benjit, a jámbor ausztrál pásztorkutyát, aki Adriene elválaszthatatlan társa. (Én legalábbis odavagyok érte!)
  • Végül, de nem utolsósorban, mert a program ingyenes, mint ahogyan több száz jógavideója, melyeket bármikor elérhetsz YouTube csatornáján. Hát nem fantasztikus?!

Az egyetlen ellenérv az lehet, hogy a videók csak angolul elérhetőek, és ahhoz, hogy az ember valóban gond nélkül követni tudja az utasításokat, nem csak a látványra, hanem mindenképp a szövegre is kell hagyatkoznia – tehát jó, ha középszintű angoltudással rendelkezik az ember. (Speciel az is lehet előny, hogy ugyanakkor nagyon sokat lehet tanulni egy-egy videó nyelvezetéből, szókincséből!)

Az idei yoga journey a HOME azaz OTTHON névre hallgat. Ez egy kétértelmű szó, és erre az „utazás” során jön rá szép lassan az ember: ahogyan otthon, a mozdulatsorok elsajátításában egyre jobban elmélyül, úgy érkezik haza önmagához, s jön rá talán a végére sok mindenre önmagával kapcsolatban.

A napi videókat simán elérheted Adriene YouTube csatornájáról, de talán még jobb, ha ITT beregisztrálsz az ingyenes HOME hírlevélre, és innentől kezdve minden nap kapsz egy kedves e-mailt Adriene-től, aki leírja, hogy aznap mi lesz a videó fő témája, és megkapod vele együtt a videó linkjét is.

A HOME „utazás” első, nulladik napi videóját itt láthatod, melyben Adriene röviden elmondja, mit kell tudni a programról:

Adriene ajánlása egyébként, hogy mindenki saját ritmusában végezzen a videókkal, tehát ha valaki kétnaponta vagy háromnaponta szeretne egy videót végigcsinálni, akkor az is rendben van. Én viszont (aki már elég jól beleástam magam a szokásokról szóló szakirodalomba) úgy gondolom, hogy ha már az ember belevág, törekedjen rá, hogy valóban 30 nap alatt végigcsinálja a programot. Egyszerűen azért, mert sokkal gördülékenyebben haladsz, ha minden nap jógázol. Ez persze csak az én véleményem.

Az „utazáshoz” tartozik egy naptár is, mely tartalmazza az összes jógaóra fő témáját és időtartamát. Na, én ezt nem néztem meg előre, mert nekem az nagyon tetszett, hogy mindig az óra elején tudtam meg, hogy aznap miről is lesz szó. Érdekes, hogy rengetegszer volt olyan, hogy a téma pont klappolt az aznapi hangulatommal, problémámmal vagy érzéseimmel!

Én úgy fogtam föl ezt a 30 napos „utazást”, mint valami különleges ajándékot, amivel meglepem saját magam, a születésnapom alkalmából.

Bevallom, volt olyan is, hogy ha nem volt időm napközben megoldani a jógát, akkor este megkértem a családot, hogy engedjék meg, hogy fél órára félrevonuljak, és a dolog működött! (Tény, hogy olyan elmélyülésre nem számíthattam ilyenkor, mert Törpilla tuti rámnyitott vagy két-három alkalommal, de legalább végig tudtam csinálni a jógázást.)

Adriene így ír erről az utazásról:

„A világ gyönyörűséges, de ugyanakkor ijesztő is.

A testünk csodálatos. De gyakran elhanyagoljuk. A szívünk és lelkünk értékes. De fáradtak és sebzettek vagyunk.

A 30 napos jógaprogram lehetővé teszi, hogy mindezt orvosoljuk. Tudom, hogy ezek nagy szavak, de évek alatt volt lehetőségem megtapasztalni, hogy ez tényleg így van. Határtalan lehetőség van arra, hogy az ember visszataláljon ahhoz, ami jól esik, ahhoz, amit a szíve diktál. A test nagyon jól reagál arra, ha elkötelezi magát az ember, hogy kicsit szeresse önmagát.

A rendszeres gyakorlással kicsit könnyebben kezdünk lélegezni, és biztos vagyok benne, hogy kitalálod, hogy ennek a hatása olyan, akár a vízbe ejtett kődarab. Továbbgyűrűzik az élet más területeire is.

Megerősödsz, érzed a jóga jótékony hatását a matracon kívüli életben is. Ez pedig azt eredményezi, hogy jobban fogsz kinézni és fogod érezni magad, mint valaha.”

Számomra ez a harminc napos program pontosan erről szólt. Sokkal nyugodtabbnak, kiegyensúlyozottabbnak, valóban boldogabbnak éreztem magam szinte minden nap. Arról nem beszélve, hogy ruganyosabb, hajlékonyabb és valóban erősebb lettem napról napra!

Már alig vártam, hogy újra leülhessek a gép elé, és együtt gyakoroljak Adriene-nel és Benjivel, és újra kényeztessem magam egy kis mozgással egybekötött elmélkedéssel. 🙂

Még egy dolog teljesen biztos: a jóga Adriene-nel megtanított arra, hogy nem mindig kötelező magunkból a legtöbbet kihozni, és nem mindig az a jó, ha feszegetjük a határainkat.

Rájöttem, hogy igenis van helye az elengedésnek, a megbékélésnek, és néha egyszerűen csak az a jó, ha elfogadjuk azt, ami éppen van.

Épp ezért úgy döntöttem, ezentúl minden évben meglepem magam ezzel az ajándékkal, és most Neked is tiszta szívből ajánlom ezt!

Végszóként még annyit, hogy a Yoga With Adriene szerintem tök menő – még akkor is, ha vele nem az a célod, hogy minél nyakatekertebb pózokban maxold ki a jógaórát. 😀

A közeljövőben is tervezek vele jógázni, hiszen folyamatosan tölt föl az adott hónap programja alapján új videókat, illetve a sok-sok régiből is van mit mazsolázni. (A márciusi téma például a kreativitás aktivizálása!)

Ettől függetlenül szerintem hasznos, ha az ember kiegészítésként egyszer-egyszer elmegy személyesen is jógaórára, mert nyilván fontos lehet, hogy kapjon testközelből visszajelzést arról, hogy mi az, amit jól csinál, és mi az, amit nem.

Kedves Napi Boldogság Olvasó, nincs is más hátra, mint hogy belekezdj a kalandba, melyhez nem kell semmi más, csak egy jógamatrac… és Adriene! 🙂

Namaste!

Fotók forrásai: saját és yogawithadriene.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .