Hétfőn arról írtam, hogy az otthon (és az egyén személyes) boldogságához szervesen hozzátartozik a munka és a magánélet megfelelő egyensúlya. Ez az egyensúly személyenként változó, hiszen nagyban befolyásolja az egyén neme, kora, kulturális és szociális háttere, stb.
Magyarul mindenkinek meg kell találni azt a pontot, amivel elégedett. Sokszor ez nem is olyan egyszerű. A legtöbb esetben az nem megoldás, hogy az ember dolgozzon kevesebbet (bár vannak olyan esetek, mikor kivitelezhető lenne, az ember mégsem teszi – már csak a megszokás miatt sem), ugyanakkor egy kis odafigyeléssel igenis meg lehet közelíteni az optimális pontot.
Én úgy látom, hogy manapság leginkább a hihetetlen gyorsan fejlődő technológia az, ami a legnagyobb segítségünk, ugyanakkor a legnagyobb „ellenségünk” is. Fura ezt így kijelenteni, mikor lelkesen rajongok mindenféle technikai kütyüért, ami könnyebbé és élvezetesebbé teszi az életemet. Lenyűgöznek az új technológiák, ugyanakkor tartok tőle, hogy megbéklyózhatnak.
Tisztán emlékszem arra az érzésre, amikor pár évvel ezelőtt megvettem életem első iPhone-ját, és napokig csak azzal voltam elfoglalva, hogy felfedezzem a különféle funkcióit. Pár hét elteltével egyszerűen nem értettem, hogy miként is élhettem eddig mobil internet és levelezés nélkül?! Úgy éreztem, hogy szó szerint átlépek (kissé ugyan megkésve) az „igazi” XXI. századba. 🙂
Ha belegondolok, maga a blog írás és olvasás is amolyan kicsit „földtől elrugaszkodott” műfaj. Szervesen kapcsolódik a különféle közösségi média felületekhez, az online kommunikációhoz és online emberi kapcsolatokhoz.
Sokszor van egy olyan érzésem, hogy nem a „való világban” élek, ha túlzottan hagyom, hogy magával ragadjanak ezek a hasznos eszközök. Szerintem nem is kell részleteznem ezt a témakört, bőven találkozik mostanság az ember olyan véleményekkel, hogy az „online világ” romba dönt. 😛
Olyan ötleteket gyűjtöttem össze ebben a bejegyzésben, melyek számomra segítségül szolgálnak, hogy fenntartsam a munka és a magánélet egyensúlyát.
Tegyük föl, hogy a lehető leghatékonyabban osztom be a munkaidőmet, jól végzem a munkámat. Mit tehetek még?
1. Kiiktatom a zavaró tényezőket.
A hatékony munka egyik legfontosabb kulcsa a különféle zavaró tényezők kiiktatása vagy legalábbis minimálisra csökkentése. Ez egy egy légterű iroda esetén nagyon nehéz lehet, bár az ember hosszú távon képes hozzászokni a többi ember folyamatos duruzsolásához, beszélgetéséhez.
Nagyon fontos vagy sürgős munka esetén előre szóltam azoknak a kollégáknak, akik esetleg gyakrabban szóltak hozzám vagy kérdeztek a környezetemben, hogy egy ideig ne zavarjanak.
Volt, hogy pont ezért bementem az irodába inkább 1-2 órával előbb reggel, így még akkor tudtam hatékonyan és gyorsan dolgozni, mikor senki nem volt a közelemben (erre az esti órák nekem nem tűntek alkalmasnak – egyrészt mert akkor már sokkal fáradtabb volt a szemem és az agyam is, másrészt nyomasztott, hogy nemsokára mennem kell haza, és még mindig nem vagyok kész a feladattal).
iPod-on könnyed háttérzenéket hallgattam, ha ki akartam zárni a külvilágot, és a telefont is lenémítottam ilyen munkáknál. Egyébként tényleg képtelenség lett volna időben végezni!
Jó ötlet lehet egy kis szabályzást bevezetni az e-mailek olvasásával és írásával kapcsolatban is. Például mind a számítógépes, mind a telefonos felületeken kikapcsoltam azt a lehetőséget, hogy automatikusan jelezzen a készülék új e-mail érkezésekor. Ilyenkor van egy kényszer az emberben, hogy azonnal megnézze, ki írt és mit.
Ehelyett érdemes kialakítani, hogy az ember mikor nézze át szisztematikusan a leveleit. Én például ugyanazt a jól bevált taktikát követtem anno, mikor akár száz e-mail jött naponta, és ma is, amikor csak tíz e-mailt kell átböngésznem.
Szeretem lehetőség szerint még a munka előtt, reggel átnézni az e-mailjeimet, mert utána már egyrészt jobban értesült vagyok, másrészt nem nyomaszt az a gondolat, hogy még ezer levelet kell átolvasnom a napközbeni pörgésben.
Ilyenkor válaszolni akkor szoktam azonnal, ha elegendő egy gyors válasz, vagy nagyon sürgős a dolog. Ellenkező esetben az e-mail megy a „megválaszolandó” kategóriába, és rangsorolódik a többi teendő közé.
Mostanság is nagyon sok tényező vonja el a figyelmem az írástól, még akkor is, ha egyedül vagyok itthon. Csöng a vonalas telefon, a mobil, lejár a mosás, csöngetnek, különféle elintéznivalókba kapok bele össze-vissza (hiszen nyomaszt a nappaliban a rendetlenség, a konyhában tornyosuló mosatlan edény, és Poppy kitakarításra váró ketrece).
Ezért nemrég úgy döntöttem, hogy itthon is lesz kb. 2 óra, amikor megszakítás nélkül írok, mert nagyon nehéz úgy koncentrálni, hogy állandóan elkalandoznak az ember gondolatai. Ilyenkor lehalkítom a telefont, és semmi mást nem csinálok. (Még tanulom a folyamatot!)
2. „Családbarát” szabályokat hozok.
Amikor a családdal, a gyerekekkel vagyok, nem lógok folyamatosan a telefonomon, akkor sem, ha épp nincs szükség az „aktív közreműködésemre” (társasozás meg legózás közben nem szörfölök a neten, de akkor sem, amikor leülök rajzolni a gyerekekkel). Természetesen a telefont felveszem, ha csörög, de megpróbálom a saját hívásaimat nem ilyenkorra időzíteni (legalábbis nem a délutáni órákra, hanem estére, mikor a mesét nézik).
Ez a pont igazán akkortól vált fontossá, hogy a gyerekek közösségbe kerültek. Amíg egész nap együtt voltam velük itthon, nem tudtam volna megtenni, hogy ezt a döntést meghozzam.
De miután egész nap nem vagyok velük, délután már szomjaznak a figyelmemre, és ha telefonozom van számítógépezem a jelenlétükben, akkor ez vagy rosszul érinti őket, vagy ők is játszani akarnak a különféle kütyükkel. Amit ugyancsak szeretnék elkerülni… (Így is nehéz, nemhogy ha még azt látják, hogy Anya is állandóan telefonozik! Igyekszem! 😉 )
3. Időzítek.
Ha lehetséges, az energiát és koncentrációt igénylő dolgokat reggelre illetve délelőttre időzítem.
Ez a jelenlegi „állapotomban” még inkább fontossá vált, ugyanis ha nem intézem el a tornát vagy jógát délelőtt, akkor délután pláne este tuti nem tudom magam rávenni, mikor már jártányi erőm sincs, és feltorlódtak az egyéb feladatok (főként, hogy itthon, egyedül végzem a gyakorlatokat, így még az a típusú motiváció sincs meg, hogy oda kell érnem az órára, mert megvettem a bérletem).
Az írással is ez a helyzet – ha sokáig halogatom, akkor csak bűntudatom lesz, ugyanakkor látom, hogy az óra egyre jobban közelít ahhoz a ponthoz, amikor már mennem kell a gyerekekért – így a délutáni írásnak biztos, hogy rohanás lesz a vége (és csak késő este tudom befejezni a bejegyzést).
Próbálom kihasználni a „holt időket”. Például mikor gyalogolok a gyerekekért, akkor intézem a telefonjaimat. Vagy amikor várakozom valahol (pl. orvosnál), akkor nézem át a telefonon az e-mailjeimet, a hozzászólásokat, a Facebook-ot.
Igyekszem azokat a házimunkákat a nap végére hagyni, amit esetleg együtt is el tudok végezni a gyerekekkel – ha nagyon elúszom napközben.
Például amíg ők a földön Playmobillal játszanak vagy autóznak, addig én a zoknikat válogatom, vagy a tiszta ruhákat szelektálom. Több kevesebb sikerrel próbálom őket bevonni a rendrakásba, néha a portalanítást is együtt csináljuk. Egy időben a teregetés volt a sláger, most már a kutya sem kérdezi, hogy segítsen. 🙂 Tudunk együtt malacot tisztítani és etetni, kertészkedni és locsolni, bár kétségen kívül fárasztóbb és macerásabb velük, viszont legalább megvan a program, így két legyet ütök egy csapásra. A főzés kivétel, de egy süti elkészítésében mindig szívesen segítenek.
4. Gondoskodom az édes álomról.
Nem ellenőrzöm az e-mailjeimet közvetlenül lefekvés előtt – értsd az ágyban. Nem, nem akarok úgy kinézni, mint a képen szereplő párocska! (Ez a szitu csak utazásokon szokott előfordulni, mikor a gyerekek már alszanak, mi pedig halkan „telefonozunk” lefekvés előtt, hogy ne ébresszük föl őket – de itthon nagyon ritkán.)
Hogy miért? Ha elolvasom az e-maileket, automatikusan azon pörögnek a gondolataim, hogy mit válaszoljak, még akkor is, ha épp már nincs időm vagy energiám válaszolni, másrészt nem akarom az ágyba „beengedni” a külvilágot. (Tegyük hozzá, hogy tévé sincs a hálószobánkban, nem véletlenül!!)
Egy időben szokásom volt, hogy még Facebook-on szörföltem közvetlenül lefekvés előtt, de egy ideje erről is leszoktattam magam. Az elalvásban biztosan nem segít. Akkor inkább olvasok egy könyvet vagy naplót írok. (Általában egyikre sincs manapság szükség. 😉 )
5. Végül pedig elfogadok.
Elfogadom, hogy a technológia már az életünk szerves része – az idő kereke nem visszaforgatható. Éppen ezért szívesen, de módjával használom a rendelkezésemre álló eszközöket. Talán manapság kevesebb időm jut a barátokra (melyik kisgyerekes anyuka nincs ezzel így?!), de legalább e-mailen, telefonon és Facebook-on szinte napi szinten tudom velük tartani a kapcsolatot. Jobb, mint a semmi!
Ezekkel a lépésekkel nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak a napjaim – talán már maga az elhatározás is segít, hogy az ember tenni akarjon valamit a helyzete jobbá tételéért.
Tisztában vagyok vele, hogy nagyon különleges a helyzetem, és a legtöbben nem így élik a napjaikat, de azért remélem, hogy tudsz egy-két ötletet adaptálni az én kis stratégiámból. 🙂
Nagyon örülnék, ha Te is leírnád, milyen tippjeid vannak arra, hogy még hatékonyabbak, még kiegyensúlyozottabbak és ezáltal boldogabbak legyenek a napjaid? Várom a válaszokat! Hátha mások is profitálnak a véleményedből!
Fotók forrásai innen: javra.eu, rawsilkandsaffron.wordpress.com, standard.co.uk, time.com, salesforcetraining.com, drwendywalsh.com
“5 lépés, mellyel kiegyensúlyozottabbak a napjaim” - 2 hozzászólás
Vélemény, hozzászólás?
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
Amikor még dolgoztam, és nagyobb munkáim voltak, annak úgy kezdtem neki, hogy minden mást félretettem. Időt rabló dolog kizökkenni a gondolatmenetből, kapkodni ide-oda. Az itthoni munkánál is alkalmazom ezt a módszert, a hosszabb folyamatot igénylő munkát igyekszem megszakítás nélkül végezni. Telefonokat lehet rántás kavargatás, vagy teregetés közben is intézni. És a legfontosabb dolog a tervezés!
Én még arra jöttem rá, hogy lehet jókat beszélgetni telefonon, miközben az ember pakolja a földön a játékokat, tereget vagy ruhákat válogat – így a csevegésre szánt idő sem „veszik kárba”. De mégsem olyan tevékenységet végzel, ami miatt ne tudnál a másikra odafigyelni. Sőt, még jobban is megy a munka! A múltkor egy beszélgetés után csodálkozva vettem észre, hogy milyen pikk-pakk lett rend a nappaliban! 🙂