Boldog otthon #13: Tartsd kordában a munkaidőt!

2014. április 7.

workaholic2A boldog otthon kulcsát keresem – akkor minek beszélek itt munkáról? Természetesen azért, mert a munka és a munkaidő szoros kapcsolatban van az otthon harmóniájával (és békéjével!).

Az egyértelmű, hogy személyenként változó, pontosan milyen behatásunk is van a munkaidőnkre. Vannak, akik teljesen rugalmasan, saját maguknak osztják be az idejüket (szerencsés flótások!), és persze a legtöbben fix munkaidőben dolgoznak.

Azért a kötött munkaidő sem kőbe vésett manapság, és a legtöbb (főként multinacionális) cégnél teljesen természetes a rendszeres túlórázás vagy az extra hétvégi munkavégzés. Sokan vannak, akik a ledolgozott 8-10 óra után még hazaviszik a munkát, és miután a gyerekek alszanak, nekiállnak a soron következő projektnek.

Sajnos ez biztosan nem járul hozzá az otthon boldogságához. 🙁 Egyrészt mert felborul a munka és a magánélet egyensúlya, másrészt pedig hiába lenne otthon még egy csomó elvégzendő feladatunk, vagy egy halom dolog, amivel szívesen múlatnánk az időnket, helyette a hazavitt munkán dolgozunk másnapra… Ami meglehetősen frusztráló és fárasztó tud lenni hosszú távon.

workaholic3Volt egy periódus az életemben, amikor én is ebben a cipőben jártam, és sokszor estig ültem az irodában, hétvégeken is bejártam, de mégsem tudtam befejezni a tennivalóimat.

Elkapott a gépszíj, nem volt hátraarc – innentől kezdve a munka volt maga az élet, és felborult az egyensúly.

Az egyensúly, amire én igazán a gyerekek születése után találtam rá (de már a terhesség alatt is elkezdett körvonalazódni bennem, amikor folyamatos gyomorgörcseim voltak az idegességtől).

Gyökeresen megváltozott az értékrendem, rádöbbentem, hogy mi is a fontos (számomra!) az életben. Soha nem gondoltam volna, hogy ez velem is előfordulhat!

Azóta én is azon szerencsések közé tartozom, akik maguk osztják be az idejüket, és akik elmondhatják magukról, hogy a munkájuk a hobbijuk. 🙂 Vagy a hobbijuk a munkájuk?

Egyébként a blogírást sokáig nem soroltam a munka kategóriába: egyrészt azért, mert nem keresek vele pénzt (bár vannak bőven olyanok, akik önkéntes munkát végeznek, amiért nem jár anyagi kompenzáció, mégis munkának hívjuk!).

Másrészt pedig azért, mert számomra ez szórakozás, önkifejezés; ha lehet úgy fogalmazni (még ha oly fellengzősen hangzik is 😉 ), „kiteljesedés” vagy „önmegvalósítás”.

Miután elkezdtem írni a Napi Boldogságot, teltek-múltak a hónapok, és észrevettem magamon (erre igazán Férj döbbentett rá), hogy a blogírást igenis munkaként értelmezem. Célokat tűzök ki magam elé, kemény határidőket és elvárásokat támasztok magammal szemben. Ha nem felelek meg az elvárásaimnak, akkor csalódott vagyok és lehangolt. A sikerek viszont a magasba repítenek! 🙂

Ezzel párhuzamosan egyre több és több időt fektettem a blogba: minden napos anyaggyűjtés, tájékozódás, olvasás, írás, képkeresés- és szerkesztés, hozzászólások moderációja, e-mailekre válaszok megírása (lehetőleg ne csak kutyafuttában!)…

A bloggal kapcsolatos tennivalók mennyisége viszont nagyon sokszor nem áll összhangban az itthoni teendőkkel: a gyerekek ügyes-bajos dolgainak intézésével, a kerti tennivalókkal, a házimunkával, a lakás karbantartásával és a szobanövények és háziállatok gondozásával (és persze a számomra fontos egyéb tevékenységekkel, mint amilyen például a rendszeres sport).

Leginkább akkor borul föl ez az egyensúly, ha egyik vagy másik gyerek beteg lesz (főként Kismanó, mert mellette egyáltalán nem lehet dolgozni).

Ennek tükrében már érted, hogy bár megtehetném, hogy egy hétig oda sem szagolok a Napi Boldogság felé, mégsem teszem. Sőt, nagyon gyakran érzek lelkiismeret furdalást, amikor épp nem a bloggal foglalkozom.

Mikor leülök este egy magazint elolvasni vagy filmet megnézni (ami egyébként tényleg ritka), mindig az az érzésem, hogy inkább a másnapi bejegyzéshez kéne anyagot gyűjtenem, a weboldal technológiai hátterét fejlesztenem, vagy újabb kreatív megoldásokon töprengenem.

Éppen ezért annak ellenére, hogy a blog a boldogságról szól – és persze a szerkesztése az is! – néha mégis útjában áll az aktuális boldogságomnak (mikor elhessegetem a gyerekeket, mert még be kell fejeznem egy bejegyzést, ahelyett, hogy velük játszanék, vagy esetleg nem azzal foglalkozom, amihez igazán kedvem lenne).

A blogírás igazi itthoni munka, annak minden előnyével és hátrányával. Bárhol bármikor végezheted, nem kifejezetten kell hozzá iroda. Így ha Te magad nem húzol határokat, nincs is szigorú értelemben vett munkaidőd.

Írsz korán reggel, amikor a gyerekek még alszanak vagy mesét néznek, írsz amíg megy a mosógép vagy sül a sütemény, írsz amikor épp porszívóznod kéne, írsz amikor kettesben vagy otthon a pároddal, írsz esti tévézés vagy olvasgatás helyett. Sőt, néha még akkor is írsz, amikor a két fiúgyermeked szétszedi a lakást és egymást csépeli, mert épp megszállt az ihlet (ilyenkor alibiből néha odakiabálok nekik, hogy „Hagyjátok abba!”, de persze én sem gondolom komolyan, hogy ez bármit is számít 😉 ).

Arról nem beszélve, hogy a technológia most már lehetővé teszi, hogy mindenhol írhassak, posztolhassak – ezáltal a blogot magammal viszem a nyaralásokra, családi pihenésekre is. Elvétve van olyan nap, amikor ne foglalkoznék vele.

workaholicEz egy szenvedély, ugyanakkor egy folyamatos nyomás is: „Válaszolnom kellene az e-mailjeimre, válaszolnom kellene a hozzászólásokra, ellenőriznem kellene a Facebook-ot.” Ilyen gondolatok foglalkoztatnak napjában többször is, amikor épp a napozáson vagy homokozáson kellene, hogy járjon az eszem. 🙂

Éppen ezért relevánsnak érzem magamra nézve is azt a fontos megállapítást, mely szerint az embernek határt kell szabnia a munka és a magánélet (esetemben pihenés) között. (Egyébként szerintem a legtöbb ember ezt akkor tudja igazán kivitelezni, miután családja lesz, és rájön a fontossági sorrendre.)

Természetesen tudatában vagyok annak, hogy még mindig összehasonlíthatatlnul jobb helyzetben vagyok, mint más anyukák, akik a gyereknevelés és a háztartás mellett napi 8-9 órában, fixen megszabott keretek között kénytelenek dolgozni, míg én rugalmasan írok, és már 4-kor felveszem a gyerekeket az oviban. Minden tiszteletem az övék!!

Ennek ellenére még így is nehéz mindent „belesűríteni” a nap 24 órájába (főként ha arra gondolunk, hogy az egészséges fizikai állapothoz és a kipihentséghez megfelelő mennyiségű alvásra is feltétlenül szükség van).

Mindenki más és más stratégiát vet be, hogy kontroll alatt próbálja tartani a munkát.

Vannak, akik szigorúan leteszik a tollat a munkaidő végeztével, nagy levegőt vesznek az iroda liftjéből kilépve, és másnap reggelig búcsút mondanak a munkahelyi problémáknak. Még otthon sem beszélnek róla! Viszont a munkaidő alatt hozzájuk sem lehet szólni, mert ahhoz, hogy legalább elfogadható szinten elvégezzék a munkát, azt a 8 órát extra hatékonyan kell eltölteniük (csak semmi kávézás, hosszú ebédszünet vagy cseverészés!).

workaholic4Mások időben hazamennek ugyan, de otthon mégis előveszik a munkát, mert nem tudtak vele végezni napközben. Úgy gondolják, legalább nem a munkahelyen vannak, ami igaz is, de attól, hogy fizikailag otthon vannak, az még sajnos nem jelenti azt, hogy ez lélekben is így van.

Olyan is van, aki túlórázik, de otthon már szándékosan nem hajlandó foglalkozni a munkával – a munka az irodán belül marad. Ennek a módszernek a hátránya, hogy nem igazán családbarát, kapcsolatbarát és persze néha az az érzése az embernek, hogy semmire nincs ideje a munkán kívül…

Az ember gyakran okolja a technológiát, ami szinte kötelezővé teszi, hogy ne tudjunk elszakadni a munkától a szabad perceinkben sem. De az a helyzet, hogy a baj nem a technológiával, hanem a saját gondolkodásunkkal van.

Saját magadnak kell kialakítani a határokat a munka és a magánélet között, úgy, ahogy Neked megfelelő (vagy legalábbis igyekezned kell, hogy közelítsen az elképzeléseidhez).

Milyen jó stratégiák lehetnek ezen határok betartására? Erre a későbbiekben szeretnék visszatérni, mert megint hosszúra nyúlt ez a bejegyzés.

Veled is előfordul, hogy konfliktusba kerül a munka és a magánélet? Te is tapasztalod, hogy nehéz a munkának „ellenállni”? Te melyik kategóriába tartozol?

Fotók forrásai sorrendben: tx.english-ch.com, onlinecollege.org, huffingtonpost.com, findyourlifecoach.com, illillill.tumblr.com

Oszd meg Te is a boldogságot!

    6 hozzászólás

    1. Szia!

      Egy kicsit belém találtaál, már megint… 😉
      Igazad van, hogy néha az embernek el kell gondolkoznia azon, hogy mire szakít magának időt. Elég éles határt kell meghúzni. Idáig, és ne tovább…
      Fel kell állítani egy játékaszbályt, és tartani magunkat ahhoz. Ha az ember benne van a sűrűjében és lelkiismeretesen végzi a munkáját, akkor nehéz erre az igazságra ráeszmélni.
      Amikor egy negyedórás csúszás miatt úgy megy az ember lánya a csemetéjéért a bölcsibe, hogy a poronty már negyedórája visít anya után, akkor minden átértékelődik…

      E.

    2. szia,
      szerintem egy nő eleve arra törekszik, vagy legalábbis azt szeretné, hogy egy időben egyszerre több tevékenységet is tudjon végezni:) persze ez fizikai képtelenség, de például én bármikor képes vagyok lelkiismeretfurdalást érezni akkor, ha csinálok valamit,miközben arra gondolok, hogy mennyi más dolgot is kéne ugyanakkor csinálnom. Szerintem főleg akkor,amikor gyereke lesz az embernek megszűnnek az éles határvonalak az egyes teendők között, mindig mindenhol, minden helyzetben prompt kell ott lennünk és cselekednünk. Ha fizikailag nem is lehet, de fejben mindig,persze azt tudni kell, mire mennyi időt szánunk (időbeosztás!)…ezért az élet egy idő után egyfajta folyam, amiben csak a tevékenységek változnak…

      • Igen, ezt a párhuzamos tevékenykedést néha már én sem tudom követni. A leghumorosabb, mikor Férj nekiáll nézni egy filmet, én meg szívesen nézném, de sajnálom is rá az időt, így odaülök a tévé elé, és közben magazint olvasok, internetezem és naplót írok. Persze mindent félgőzzel. Ilyenkor néha eszembe jut, hogy nem sok ez egy kicsit?! 😉

    3. For the love of God, keep writing these aretclis.

    Hozzászólok

    Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

    *

    Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információk...

    Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

    Bezár