„Egy lakás értelme nem a bútorok, hanem az érzés, amely eltölti ott az embereket.” (Márai Sándor)
Teljesen egyértelmű, hogy az otthon legfontosabb „hozzávalói” a benne lakó emberek, a szeretteink – nem az otthon felépítése vagy akár berendezése.
Ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül az anyagi jellegű „összetevőket” sem.
A boldog otthonhoz vezető útját Gretchen Rubin a birtokában álló tárgyaknál kezdi. Nem azért, mert ezt tartja a legfontosabbnak, hanem mert sokszor érzi, hogy az őt körülvevő tárgyak „elnyomják” és túlságosan is befolyással voltak a mindennapi életére.
Ezzel tökéletesen egyetértek. Valószínűleg éppen ezért érzem minden januárban – az év kezdetén – a sürgető érzést, hogy rendet rakjak a lakásban, hogy kicsit rendszerezzek és megszabaduljak a feleslegesnek ítélt tárgyaktól.
Pontosan ezért kezdtem (és kezdte ő is) anno a boldogságtervet a rendszerezéssel.
Ezen kívül én is hihetetlenül nyomasztónak érzem, ha ellepnek a felesleges tárgyak, illetve a kacathalmok (olyan kupacok, melyekben található hasznos és haszontalan tárgy egyaránt, de logika nélkül halmozódnak föl egy helyen).
Ahhoz képest, hogy mennyire utálom a kacatokat, és milyen fontos számomra a rend, meglepően sok „gócpontot” találni a lakásban. 🙁 Minden nap rosszullét kerülget, amikor elmegyek mellettük, de a sűrű időbeosztás miatt soha nem veszem a fáradtságot, hogy nekiálljak a likvidálásuknak.
Egyik nap az a már-már filmbe illő gondolat szállta meg az elmémet, hogy egyszerűen csak fogom azt az előszobai fiókot, és a teljes tartalmát a kukába öntöm (de előbb ki kéne húzni, ami elég nehéz, mert annyira tele van 😉 ).
De aztán közbeszólt a józan ész és a lelkiismeret. Egyébként is, miért irtózom attól annyira, hogy ezeket a tárgyakat szétválogassam? Mások örülnének, ha lenne ennyi válogatásra szoruló dolguk…
Ezek azok a kacatok, amiket soha nem használok. Tulajdonképpen azt sem tudom, mi van ebben a fiókban, mert már évek óta halogatom a rendszerezését.
Most kinyitom. Van benne egy óriási halom külföldi utazásokról megmaradt aprópénz (vajon használom őket még valaha?), régi napszemüvegtok, lépésszámláló (szóróajándék volt egy kutyakajához), tollak, radír, fél pár újszülöttnek való frottír zokni (jé, ezt kerestem, amikor Nagymanó babáját akartuk felöltöztetni!), érthetetlen eredetű műanyag pántok, régi telefontöltő, kiégett LED izzó, virágmintás apró fedeles bádogdoboz, szemüvegtörlő, tánchoz és shoppinghoz ajánlott zselés talpbetét (?!?), púderszivacs, cumi kupak és virágot frissen tartó fiola.
Na, ez egy fiók, és van még ilyenből kettő, bár talán azok jobb „állapotban” vannak. Erről beszélek! Ahogy mindezt feltérképeztem és leírtam, már attól teljesen leizzadtam.
Az emberek gyakran vitatkoznak arról, hogy a tárgyak boldoggá tesznek-e az életben. Sokan tagadják, hogy őket boldoggá tenné, vagy pedig nem merik elismerni, hogy valósággal rajonganak egyes tárgyakért. Mások felvállalják rajongásukat, és lekicsinylően legyintenek azokra, akik lenézik őket ezért.
A legtöbb tanulmány (és tapasztalat!) azt támasztja alá, hogy az élmények sokkal boldogabbá tesznek minket, mint a tárgyak. De kérdem én, hogy mi a határ az élmények és a tárgyak között?
Férj például imádja a modellvasutakat, napokat szöszmötöl velük, gyűjtögeti a hozzá való vonatokat és alkatrészeket: akkor őt nem a tárgyak teszik boldoggá? Vagy amikor lovagoltam, akkor nem fokozta az örömöm az, hogy kényelmes nadrágot és lábszárvédőt sikerült előzőleg vennem? Mi a helyzet azzal, aki imád fotózni, és mindig jobb és jobb fényképezőgépre vágyik? Gretchen Rubin megemlíti itt a háziállatokat is – hiszen péládul a kutya is egy tulajdonunkban álló élőlény (nem feltétlenül vásároljuk, de sok esetben súlyos összegeket fizetünk ki érte), mégis hihetetlen boldogságot ad. Vagy például egy Halloween parti számomra elképzelhetetlen lenne a megfelelő dekoráció és jelmezek nélkül. És ki ne járt volna már a fellegekben, miután egy randevún megdicsérték új ruháját?! 🙂
Valahogy az általunk birtokolt tárgyak/élőlények és maga az élmény teljesen összefonódnak ezekben az esetben. Igen, ha mindezt átgondolom, ki kell jelentenem, hogy – ésszerű keretek között – a birtokunkban álló tárgyak igenis boldogabbá tesznek minket.
Az is igaz, hogy sok embert a minimalista szemléletmód tesz igazán boldoggá (és persze a legtöbb vallás is ezt a filozófiát tükrözi). Minél kevesebb tárgyat birtokolnak, annál szabadabbnak érzik magukat.
Teljesen át tudom érezni, hogy mit értenek ez alatt (főként, mikor azon sopánkondom, hogy milyen rendetlenség van!). Ebből kifolyólag érzem sokszor azt, hogy én is „egyszerűsíteni” szeretnék. De Einsteinnek igaza volt, amikor azt mondta, hogy „Minden legyen annyira egyszerű, amennyire csak lehet, de annál nem egyszerűbb.”
Engem nem tenne boldoggá, ha egy olyan lakásban laknék, mely csupán a legfontosabb használati tárgyakkal van felszerelve. Nekem szükségem van olyan tárgyakra is, melyek egyszerűen csak szépek, jó rájuk nézni – melyekhez ilyen vagy olyan okból ragaszkodom.
Milyen érdekes, hogy a kötődés boldogságot szül, ugyanakkor hihetetlen boldogtalanságot is hordoz magában. Az emberek, tárgyak, helyek, állatok, bárki vagy bármi iránt érzett szeretetünk kiszolgáltatottá tesz minket az elvesztésük miatt érzett fájdalomnak és persze félelemnek.
Ez elkerülhetetlen, és amilyen egyértelmű, olyan szomorú ez a gondolat. Éppen ezért érdemes néha megállni, és végiggondolni, hogy vajon nem esünk-e túlzásba? Vajon nem esünk-e át a ló másik oldalára, és nem lesznek-e a tárgyak fontosabbak, mint a lelki életünk és fejlődésünk?
(Bár bizonyos filozófiák azt sugallják, hogy értelmetlen túlzottan kötődni emberekhez vagy állatokhoz, pont az elvesztésük érzett agónia miatt, én ezzel nem tudok azonosulni, ugyanis képtelen vagyok nem ragaszkodni azokhoz, akiket szeretek.)
Gretchen azt tűzte ki céljául, hogy a már meglévő tárgyaiból még több boldogságot nyerjen.
Úgy gondolta, hogy sokszor nem áldozunk elég figyelmet vagy időt arra, hogy átgondoljuk, melyek azok a birtokunkban álló tárgyak, melyek valóban boldogabbá tehetnének. Melyekhez szép emlékek, szívünknek kedves emberek vagy helyek kötődnek. Melyek eszmei és nem valódi értéket képviselnek.
Ezek a tárgyak nemcsak nagy befolyással vannak egy otthon légkörére, hanem türközik az egyéniségünket, és persze a múltunkról tanúskodnak.
A titok abban rejlik, hogy felfedezzük, melyek ezek a tárgyak, és képesek legyünk megkülönböztetni őket a felesleges, teljes lakóterünket elárasztó kacattól. Itt is igaz a mondás, hogy a minőség fontosabb, mint a mennyiség.
Ennek a gyakorlati megvalósításáról írok majd jövő héten, mert már így is hosszúra nyúlt a mai bejegyzés. 🙂
Addig is, Neked mi a véleményed? Te mennyire hajlasz az egyszerűsítésre? Mennyire fontosak számodra a tárgyak?
Fotók forrásai sorrendben: stageme, globalgoodgroup, bhg, countryliving
“Boldog otthon #1: Tárgyak, tárgyak, tárgyak” - 3 hozzászólás
Vélemény, hozzászólás?
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
Szerintem minél kevesebb a tárgy, annál könnyebb a rendben tartás, így kevesebb az idegeskedés. Én az egyszerűség híve vagyok!!
Ha az egyszerűsítés a rendet jelenti, akkor én azt szeretem inkább, és igyekszem szabad lenni a tárgyaktól. Ugyanakkor én is szeretem magamat körülvenni olyan dolgokkal, amikre – ahogy te is írtad, Anni – jó ránézni.
A kacatasabb dolgokat vagy színes dobozba (és esetleg még be a szekrénybe is), vagy a polc eldugott szegletébe teszem papír táskába, fonott kosárba. Nincs szem előtt, tehát rend van 🙂
Én képeslapokkal, családi fotókkal, motivációs képekkel és kedves kis emléktrágyakkal tettem otthonossá a szobámat, nem zsúfolt, pont jó.
Szerintem itt is az egyensúlyt kell megtalálni – mint mindenben.
Haha, a kacatokat én is gyakran így tüntetem el szem elől… Csak sajnos már egyre több az ilyen „süllyesztő”, úgyhogy hamarosan le kell számolnom ezzel a taktikával… 😉