Minden családban vannak ünnepi hagyományok, nálunk a nagy ünnepi kavalkád első állomása advent első vasárnapja, mikor meggyújtásra kerül az első gyertya, és ünnepi pompába öltözik az egész ház. ♥
Mindannyian várjuk ezt a pillanatot, de nem kevésbé izgatottak a gyerekek a második állomás eljövetele kapcsán, mely a december 5-ei kekszsütésük. Ugyanis a Mikulásnak minden évben szebbnél szebb kekszeket sütünk és dekorálunk ilyenkor.
Ezeket este a csodásan kidíszített asztalra tesszük, egy bögre (rizs)tej, répák, hangulatos mécses kíséretében (így mégiscsak szívesebben fogyasztja majd a Télapó a kekszet és tejet!). Ki-ki kitesz egy rajzot vagy üzenetet a Mikulásnak, és csak akkor térnek a gyerekek nyugovóra, ha a tiszta csizmákkal együtt minden készen áll a nagyszakállú fogadására.
A kekszsütés egyik nagy fénypontja a díszítés, mert bár nem vagyok cukormáz párti, ilyenkor az is kerül az asztalra bőven, ugyanis a gyerekek kedvenc része természetesen a kekszfigurák színes mázzal dekorálása. (Köszi Dr. Oetker, olyan jók azok a cukormáz tollak, rendkívül bölcs befektetés!)
Ilyenkor elővesszük a nagy adag sütikiszúró formát, mely egyébként egy évben maximum kétszer kerül elő (egyszer Mikuláskor, meg egyszer karácsony előtt). Ezeknek egy része még dédnagymamámé volt (azok egyébként a kedvenceim). Ilyen például az angyalka, a Télapó, a hullócsillag, a fenyőfa vagy a csizma forma, melyek körvonalai már-már beleégtek az emlékezetembe: ha lehunyom a szemem, akkor is tökéletesen látom magam előtt őket. ♥
Van még németországi karácsonyi vásárban gyűjtött hópehely, hangjegy, kétujjas kesztyű és skót terrier, melyek aktuális kedvenceim, és persze van a repertoárban a hagyományos csillag, szívecske, hintaló vagy kekszemberke. (Ez utóbbit a gyerekek imádják, valahogy nekem sosem volt a szívem csücske, nem tudom miért. Talán mert nem szeretem a cukormázat? 🙂 )
Ilyenkor lejátszásra kerülnek a kedvenc karácsonyi CD-im (legeslegeslegeslegkedvencebb Diana Krall!), gyertyákat, mécseseket gyújtunk, felvesszük a kötényeket, és indulhat a meghitt sütögetés!
Itt azonban filmszakadás következik, ugyanis a sütögetés első pillanatai általában se nem meghittek, se nem boldogak. (Vááááá!)
Ilyenkor a gyerekek mindig olyan izgatottak, hogy minél gyorsabban férhessenek a tésztához és minél több figurát formázhassanak, hogy egymást szinte félrelökve versengenek, hogy ki szaggat ki többet vagy kié szebb. Persze vérre menő harcok vannak annak kapcsán is, hogy ki gyúrja össze a megmaradt tésztát vagy éppen ki nyújtja ki azt (ezen a ponton már olyan ideges vagyok, hogy kiabálva elveszem tőlük, és ÉN nyújtom ki!).
Na, én ilyenkor annyira besokallok, hogy fújás van a mosolygás helyett, hogy teljesen felhúzom magam, majd igyekszem egy lépést hátralépni, és némi humorral szemlélni a „családi idillt”. 😀
Ez az állapot tart egészen addig, amíg az első adag tészta kiszúrásra nem kerül, és meg nem telik az első két tepsi. Aztán mikor kicsit lanyhul a lelkesedés, és lenyugszanak a kedélyek, azaz kiélték magukat a kis cukrászok, akkor az egyensúly újra helyrebillen, és ki-ki kedvére alkot. Talán még pár figurát én is formázhatok, de sajnos általában nekem nem marad túl sok (pedig én is imádom csinálni!).
Amíg a sütőben sülnek a figurák, illetve hűlnek, már folyamatosan rágják a fülem a gyerekeim, hogy mikor kezdhetik a díszítést. Amíg ők díszítenek (van, hogy akár egy órán keresztül!), nekem van időm elpakolni, felporszívózni és felmosni (ugyanis bokáig gázolunk a lisztben).
Ez a keksz egyébként évekig Nigella szakácskönyveiből készült, majd mikor áttértem a növényi alapú táplálkozásra, átalakítottam a receptjét, és lett belőle egy vegán verzió. Ez sem volt rossz, de sajnos nem volt megfelelően formázható, könnyen szakadt, nehezebben volt nyújtható. Sokszor nagyobb volt a bosszúság az elkészítése, mint az öröm.
Egészen addig, amíg rá nem találtam A Receptre! 🙂 Méghozzá Minimalist Baker oldalán, aki egyébként szerintem az egyik legmegbízhatóbb vegán food blogger a neten (az ő desszertjeivel még soha nem vallottam kudarcot!).
Nem elég, hogy a keksz isteni finom, kívül roppanós, belül puha, továbbá könnyen formázható, hanem kiválóan alkalmas kekszpecsétes kekszekhez is. (Melyeket pár éve vettem és kaptam, és teljesen odáig vagyok értük!).
De lássuk, hogyan is készül ez a vaníliás csemege:
Hozzávalók:
- 110 g puha margarin (kedvencem az Alsan Bio)
- 150 g nádcukor
- 50 g almaszósz
- 1 tk vaníliakivonat (Ez a legtrükkösebb hozzávaló, ne vaníliaaroma legyen! Ha a vaníliakivonatot túl költségesnek találod, helyettesítheted 1 vagy két vaníliarúd kikapart magjaival. Mivel a vanília adja a keksz ízét, ne spórolj vele.)
- 240 g finomliszt (van hogy tönkölyt használok)
- 1 1/2 tk kukoricakeményítő (esetleg nyílgyökérliszt)
- 1 tk sütőpor
- 1/2 tk szódabikarbóna
- 1/4 tk só
- 1-2 tk növényi tej
Kikeverem habosra a margarint a cukorral (elektromos habverővel a legcélszerűbb), majd hozzáadom az almaszószt, vaníliakivonatot. Beleszórom a sütőport, szódabikarbónát, kukoricakeményítőt és sót. Jól összedolgozom.
Apránként hozzászitálom a lisztet, óvatosan belekeverem a tésztába. A végén adok hozzá 1-2 teáskanál növényi tejet, hogy még jobban összeálljon a tészta.
Az összegyúrt tésztakorongot folpackba csomagolom, és berakom a hűtőbe állni kb. 30 percre, amíg megdermed annyira, hogy nem ragad, és nyújthatóvá válik.
Legegyszerűbb úgy kinyújtani, ha két sütőpapír közé teszem a tésztát, de az is működik, ha alulra sütőpapírt teszek, míg a sodrófát és a tésztát kicsit belisztezem. Kb. fél cm vastagságúra nyújtom a tésztát, és már kezdődhet is a munka.
Ha vékonyabbra nyújtom, nehezebb vele dolgozni, de szebbek és ropogósabbak lesznek a kekszek. Míg ha kicsit vastagabb, akkor a keksz omlósabb lesz, viszont könnyebben szétfolyik a sütés közben, és kevésbé lesz szép a formája.
A kiformázott és/vagy nyomdázott kekszeket sütőpapírral bélelt tepsire helyezem, majd 175 fokra előmelegített sütőbe helyezem (légkeveréses). A tészta vastagságától függően kb. 8-10 percig kell sütni, amíg nem kezd a kekszek széle aranybarnára változni. Nem kell aggódni, amikor kivesszük a sütőből, még puhák, aztán ahogy hűlnek, megkeményednek és ropogóssá válnak.
Ezután ízlés szerint lehet díszíteni cukormázzal, de természetesen fogyasztható natúran, máz nélkül is (én így szeretem!).
Légmentesen záródó dobozban napokig friss marad, de nekünk még pár napnál tovább nem maradt soha belőle.
Jó készülődést, jó kekszezést kívánok! 🙂
Recept forrása: minimalistbaker.com
