Nagymanó tavaly kezdte az iskolát, így egy évvel ezelőtt számomra is elérkezett az „uzsonnapakolós” korszak. El sem akartam hinni! Hiszen nem is olyan régen (vagy mégis?!) én bontogattam az uzsonnámat az iskolapadban ülve, amit nagy gondosan anyukám készített minden áldott nap. ♥
Bár az iskolában van büfé, azt már az elején elhatároztam, hogy ha lehet, szeretnék saját készítésű tízóraival készülni Nagymanónak, mert az mindenképp egészségesebb, változatosabb (és persze pénztárcakímélőbb) megoldás.
A tervemet az húzta csak kicsit keresztbe, hogy mikor Nagymanó először meglátta, milyen is egy iskolai büfé (és a miénk még nem is nagy, igazából csak egy asztalból áll!), s micsoda édességek (kakós csiga, csokis croissant, vagy Oreo keksz, a suli nagy slágere…) kaphatók a büfében, vérszemet kapott. Arról nem beszélve, hogy sok más gyerek is a büfében vette az uzsonnáját, akkor ő miért nem? Innentől kezdve minden reggel azért könyörgött Férjnek, hogy vegyen neki ezekből a „finomságokból”.
Ő persze engedett a kérésnek, így egyre többször fogytak efféle nyalánkságok (bár szerencsére nem nagy mennyiségben), a szendvics pedig többször megmaradt.
Bevallom, hogy idő után ez nagyon bosszantott, így bevezettük, hogy minden pénteken azt kaphatott reggel a büféből, amit szeretett volna (pl. egy szendvics + valami édesség), minden más napon viszont én pakoltam neki a tízórait. Ettől a bevett gyakorlattól függetlenül sokszor olyan is előfordult, hogy fáradt és kedvetlen voltam reggelente, így „nagylelkűen” elküldtem őket reggel az iskolába, hogy vegyenek valamit a büfében. Valahogy nem éreztem magamban az igazi motivációt az uzsonnacsomagoláshoz.
Apropó, uzsonna pakolás. Szemeztem rengeteg dobozzal, keresgéltem különféle boltok polcain, de nem igazán találtam számomra szimpatikus megoldást. Egyet biztosan tudtam: nem szeretnék alufóliát vagy más csomagolóanyagot használni, mert számomra nagyon fontos a környezettudatosság.
Így maradt egy egyszerű, mezei, műanyag uzsonnás doboz, amibe beletettem a szendvicset, és kész (általában muszáj volt még egy szalvétába is belecsomagolni a szendvicset, hogy ne essen szét). Kaptam utána egy laposabb verziót is, amiben nem esett szét egy hagyományos, vékonyabb szendvics, de pl. a vastagabb cipó vagy zsömle már nem fért el benne.
Problémám volt továbbra még, hogy ezek a filléres műanyag dobozok nem BPA mentes műanyagból készülnek, és persze nem is túl időtállóak. (Nem igazán kultiválom a műanyagot, de ha már használom, akkor mindig ellenőrzöm, hogy BPA mentes anyagból legyen.)
Szóval az első év így telt, kisebb-nagyobb próbálkozásokkal. A szendvics elég egyhangú választás volt, bár mindig járt mellé egy kis gyümölcs vagy zöldség külön műanyag dobozkába csomagolva.
Az ital egyébként mindig kulacsba töltött szűrt víz. Abszolút víz párti vagyok, ami talán puritánnak tűnhet, de sem egészségügyi sem környezetvédelmi szempontból nem vagyok a műanyag palackos üdítők pártján. (Persze néha-néha én is meglepem Nagymanót egy dobozos 100%-os gyümölcslével, de ez a ritkább verzió.)
Tavaly még előfordult, hogy sonka vagy szalámi került a szendvicsbe (bár én ugye kizárólag növényi alapanyagból főzök itthon), de minden egyes alkalommal, mikor levettem a bolt polcáról a felvágottat, nagyon rosszul éreztem magam miatta (aki akar, az most megmosolyoghat, de én tényleg így éreztem/érzek, és ezt felvállalom :D).
Eljött a második év kezdete, amikor is nagy fába vágtam a fejszémet. Sutba dobtam a régi uncsi szendvicses dobozt és úgy döntöttem, hogy mostantól fantáziadús, szerethető, változatos növényi alapú uzsonnákat készítek Nagymanónak.
Olyan egészséges, gusztusos uszonnát, amit már alig vár, hogy megegyen (figyelem, ez gyerekek esetében nem kis kihívás!).
Elkezdtem kutatni a neten „vegan bento box/lunchbox” témakörben, és rengeteg ötletet sikerült ellesnem – főként amerikai – vegán internetes oldalakról.
Ezekből kiválasztottam pár olyan alap ötletet, ami nem főtt étel volt, hiszen nálunk a suliban a gyerekek kapnak ebédet, így csupán a délelőtti és délutáni „snack”-ről kell gondoskodnia a szülőnek. (Amerikában az esetek többségében ebédet is otthonról kell vinni az iskolába, így az ő dobozaik nagyobbak, legtöbb esetben főtt ételt is tartalmaznak.)
Mivel egyébként az esetek többségében Nagymanó nem reggelizik itthon, én picit több dolgot pakolok neki, mert van, hogy már az iskolába érve eszeget az uzsonnából.
Mikor megvolt az alap inspiráció, elkezdtem nagy bőszen kutatni olyan „bento box” stílusú doboz után, ami ideális hasonló uzsonnák elkészítéséhez. Ha esetleg valaki nem tudná, a bento box elnevezés több rekeszes uzsonnás dobozt takar, mely eredetileg Japánból származik – ott a bento doboz megtöltését mára már igazi művészetté fejlesztették (konkrétan tanfolyamokon lehet elsajátítani a művészi uzsonnakészítés titkait).
Én nem törnék a japán anyukák babérjaira, ugyanis arra azért nincs időm, hogy állatka formájú zöldségeket faragjak minden áldott reggel. De abban biztos vagyok, hogy a gyerekek ételei esetében (is) a külcsín legalább olyan fontos, mint a belbecs!
Éppen ezért tudtam, hogy ahhoz, hogy vonzó, változatos és színes étkeket pakolhassak, nekem egy több rekeszes dobozra lesz szükségem.
Így találtam rá a Yumbox márkára, melyet Te is megvásárolhatsz az Uzsonnásdobozom oldalán.
Azonnal megtetszettek az osztott dobozok, és hosszas méricskélés után úgy döntöttem, az én célomnak a Panino verzió felel majd meg a legjobban.
Tudtam, hogy Nagymanó is odalesz a menő több rekeszes dobozért, aminek a dizájnja tényleg nagyon vonzó a gyerekek számára (valljuk be, engem is nagyon megfogott!). Ha valamit tényleg megtanultam az utóbbi években a vegán konyha kapcsán, akkor az a tálalás fontossága. Nagyon nem mindegy például, hogy egy zöldség hogy van felvágva! Már lelki szemeim előtt lebegett, hogy miként pakolgatok majd boldogan dudorászva minden reggel a dobozba finomabbnál finomabb étkeket. 🙂
Meg is rendeltem a dobozt, és szeptember 1-jén, az évnyitó után átnyújtottam Nagymanónak, aki legalább olyan lelkes volt az új uzsonnás doboz kapcsán, mint én.
Hétfőn, az első tanítási napon, azzal az ötlettel álltam elő, hogy minden nap legyen meglepetés, mit rejt a doboz. A tartalmát csak az iskolába érve nézheti meg Nagymanó, ami még izgalmasabbá teszi a mi kis reggeli „rituálénkat”.
Bevallom, az első pár héten nem volt egyszerű beleszoknom ebbe az új rutinba, és egyáltalán nem vígan dalolászva kerültek az uzsonnák a dobozba. 😉
Nyilvánvaló, hogy egy ilyen doboz összeállítása több energiát és időt igényel, mint egy szimpla szendvics megkenése.
Ebből kifolyólag elég gyakran fordult elő, hogy teljesen kifutottam az időből, és lóhalálában dobáltam bele mindent a kis dobozkába. (A kész doboz lefotózásáról már ne is beszéljünk!)
Még szerencse, hogy az esetek többségében Férj vitte iskolába Nagymanót, én pedig oviba a kisebbeket, és mi fáziskéséssel indulunk, így megengedhettem magamnak, hogy még pizsamában, kócosan csináltam a reggelit, majd utána tűztem készülődni (és a másik két gyereket összekészíteni).
DE. Ha csak ez riasztana el a projekttől, akkor rögtön hozzátenném, hogy ez esetben is él a mondás: gyakorlat teszi a mestert! (Avagy a jó kis angol verziót átalakítva: „Practice makes perfect lunchboxes.” 😀 )
Egy idő után nem olyan nehéz kreatívan gondolkodni (még reggel 6-kor sem), és a bevált alapanyagok magától kerülnek a kezedbe, miközben újabb fantáziadús megoldásokon kísérletezel.
Kísérletezés. Hm. Az a mai napig van. Ugyanis nem minden esetben tér haza a kis Yumbox üres „hassal”. Néha-néha megkapom, hogy „Anya, én utálom a kókuszchipset.” vagy „Tudod, hogy nem szeretem a hummuszt.” (Ó, micsoda szörnyűség, van olyan, aki nem szereti a hummuszt?!) Vagy például ma nem ízlett neki a bazsalikomos növényi sajt. (Fene az ízlését.)
Ilyenkor kihúzom a fejemben összeállított listáról a kritizált hozzávalót, és tovább lépek. (De még előtte dühöngök egy picit magamban, hogy a drága hozzávaló kárba veszett – esetleg én elpusztítom a maradékot.)
Lassan két hónapja megy ez így, és talán két vagy három alkalommal tettem kivételt valamilyen vészhelyzetből (általában saját vagy másik gyerek betegsége miatt) kifolyólag. Ami ha belegondolsz, nagyon nagy szó!
Nekünk az osztott dobozos megoldás tökéletesen bevált. Ennek két fő oka van.
Egyrészt szeretek bele pakolni, és elégedettséggel tölt el a tudat, hogy minőségi, egészséges finomságot eszik Nagymanó az iskolában.
Másrészt Nagymanó is mindig nagy izgalommal várja, hogy mit rejt a doboz (talán megint lesz benne csokis almachips?!), és érdekes módon eszébe sem jut tiltakozni, hogy büfés kaját szeretne uzsonnára!
Egy szó, mint száz, én csak ajánlani tudom a többrekeszes uzsonnás dobozokat (kiváltképp a Yumbox-ot), s remélem, hogy Neked is meghoztam a kedved hozzá! 🙂
Következő bejegyzésemben ahhoz adok ötleteket, hogy milyen növényi alapú étkekkel töltheted meg a dobozod. Addig is örömmel várom véleményedet, hozzászólásodat uzsonnás doboz témakörben! 🙂
Fotók forrásai sorrendben: littlebentoworld, cookingstreet, yumboxlunch, Napi Boldogság, yumboxlunch
