A múlt hét egy kifejezetten boldog hét volt. Egyes napokon szinte szárnyaltam a boldogságtól. Olvasd el, hogy pontosan miért is! 😉 Igaz, kicsit később posztolok, mint szoktam, de az események annyira magával ragadtak, hogy képtelen voltam tegnap időt szakítani a beszámolóm megírására.
♥ Kismanó állatkerti kirándulásra indult az ovis csoportjával – mi pedig a parkolóban integettünk neki Törpillával, mikor már a buszon ült. Nagyon boldog volt a kis hátizsákjával. Feltett szándéka volt, hogy megnézi a tigriseket, és ez sikerült is neki. 🙂
♥ Kismanót először vittük a héten csoportos logopédiai foglalkozásra és fejlesztő tornára – egy kicsit izgultam, hogy veszi majd az akadályokat, mert nagyon tiltakozott a részvétel ellen. Szerencsére mindkét helyen jól megállta a helyét, sőt, szemmel láthatólag még jól is érezte magát! (Micsoda megkönnyebbülés!)
♥ Csütörtökön volt a városi ovis mezei futóverseny, ami minden évben megrendezésre kerül, az ovihoz közeli nagy mezőn. Ilyenkor a város összes óvodájának nagycsoportosai versenybe szállnak, hogy a kb. 500 méteres távot teljesítsék. Nagymanó csoportja is már szeptember óta készült az oviban a versenyre, és nagy reményekkel érkezett ő is a mezőre.
Úgy intéztem, hogy oda tudjak menni szurkolni, így teljesen elképedve voltam annak szemtanúja, hogy hatalmas fölénnyel lett az első helyezett! Nagyon megható pillanat volt számomra, ugyanis tudom, hogy milyen hatalmas benne a versenyszellem, és mennyire izgult, hogy bizonyítsa: ő a leggyorsabb. Ez sikerült is. Otthon gyerekpezsgővel ünnepeltünk, ő pedig fürdött a győztesnek járó figyelemben.
♥ Nagymanó szolfézs órái a sulival szemközti zeneiskolában vannak – heti két alkalommal, az aktuális tanórákkal egy időben! Mivel több osztálytársa is ebben az időpontban jár, beosztottuk, hogy ki mikor kíséri át és vissza a gyerekcsapatot (még nem lehet rájuk bízni az egyedüli átmenetelt). Én csütörtök kora délutánra vagyok beosztva, s most úgy alakult, hogy vissza is én kísértem őket, így már előre mérgelődtem, hogy 45 percet kell „semmit tennem”.
Végül egyáltalán nem úgy történt a dolog, ahogyan elképzeltem, ugyanis sietnem kellett, hogy visszaérjek értük az óra végeztével! Nagyon szép idő volt, ami különösen csodás hangulatot ad Szentendrének. Így többek között zene- és papírboltban voltam, majd vegán csokikülönlegességeket vettem egy csokiboltban, ahol már a kiválasztott kávé elfogyasztására nem volt lehetőség. Majd legközelebb! 😉
♥ Ezen a héten is igyekeztem csupa finomságot pakolni Nagymanó uzsonnás dobozába, egyik nap még kakaós csiagbiga is került bele. 🙂
♥ A héten festők voltak nálunk, így óriási volt a felfordulás, és napok teltek azzal, hogy elpakoltam, takarítottunk majd megint jöttek és pakoltunk. Úgy tűnik, végeztek, és végre visszapakolhatok mindent, juhéjj! (Ezzel egybekötött szortírozásra szántam el magam, az még egy másik történet, hogy erre mikor lesz időm!)
♥ Lélekben már régóta készültem a hétvégére, ugyanis barátnőmmel Lentibe utaztunk, hogy részt vegyünk Lubics Szilvia ultrafutó által szervezett futó- és jógatáborban. Pénteken délelőtt, indulás előtt szó szerint rosszul voltam az idegességtől, hogy vajon mindent bepakoltam-e, a gyerekeknek mindent kikészítettem és elintéztem-e, és egyáltalán, rendben van-e az, hogy két éjszakára itt hagyom a családot…
Amint odaértünk a táborba, minden kételyemet elfújta a hűvös szél és az eső, ami akkor csapódott az arcomba, mikor érkezés után kb. 10 perccel már futottunk az erdőben (sikerült elkésnünk a tábor bemutatkozó részéről).
A hétvége fantasztikusan sikerült, de annyi minden történt, hogy úgy döntöttem, ennek külön bejegyzést szentelek, így hamarosan – remélem – elolvasod ennek a pár napnak az összefoglalóját!
♥ Szombaton – míg én épp szorgosan jógáztam – Kismanó megnyerte az őszi tófutás óvodás kategóriáját! Az Omszki-tó körül kellett (kb. 1,5 km) futni a résztvevőknek, és Kismanó meglepő gyorsasággal rajtolt, majd beelőzte a teljes mezőnyt. Férj és Nagymanó, illetve a gyerekek nagybátyja hatalmas izgalommal drukkoltak a helyszínen, én pedig fejben küldtem neki az energiát. 😀 Hihetetlen, hogy milyen dinamikával futott, a végén nagy harc volt közötte és a másodiknak beérkező kisfiú között. Mindeközben nem akar velem eljönni edzeni! Egyszer nem mentünk el futni az utóbbi hónapokban együtt, így különösen nagy dolog, hogy így sikerült neki ez a verseny. Határtalan volt az örömöm, mikor megtudtam a hírt, olyan büszke voltam rá!
Nagymanó is ügyesen teljesítette a távot, és szép helyezést ért el – ennek is nagyon örültem. Annak meg végképp, hogy annak ellenére, hogy testvére sokkal jobban teljesített, nem volt elkenődve, mint a tavaszi megmérettetés után.
♥ Hazaérni lelkileg feltöltődve (de testileg nem kicsit megrogyva) a kétnapos „túlélőtúráról”, és újra látni a gyerekeket. Még akkor is, ha épp veszekedtek. 😀
Neked mi tette boldoggá a hetedet?
(Fotóösszeállításban futóversenyes kép forrása: Rogán László FB oldala)
