A téli madáretetés az embert nap mint nap boldogsággal tölti el. Engem legalábbis egyszerűen felvillanyoz a látvány, ahogyan a kisebb nagyobb madarak csak úgy rajzanak az etetőbe, és meg lehet lesni őket lakmározás közben. (Különösen apukámék etetőjében, ahol már-már művészi magaslatokba emelték a madáretetést – az alábbi etetős fotó is náluk készült 🙂 )
Ilyenkor az ember kicsit megint gyerekként tekint a természetre. Emlékeim szerint környezetóra keretében mi is etettük a madarakat télen az iskolában, az én gyerekeim pedig az oviban is nagy lelkesedéssel szórják a csoportok etetőibe az eleséget.
A madáretetőre tekinteni, és találgatni, hogy vajon most épp ki csipeget benne, szerintem izgalmas, ugyanakkor relaxáló elfoglaltság is. Engem legalábbis kikapcsol az etető figyelése, kivéve mikor a gyerekek nagy dérrel-dúrral odarohannak az ablakhoz, és az egész madársereglet egy másodperc alatt távozik! Ilyenkor nem mondanám magam a nyugalom megtestesült mintaképének. 😀
Arról nem is beszélve, hogy nagyon érdekfeszítő elfoglaltság a látogató madárfajokat beazonosítani. Elképzelhető, hogy zömében verebek, rigók, cinke vagy gerlék látogatják az etetődet, de idővel elképzelhető, hogy néhány különleges fajt is megpillanthatsz. A Magyar Madártani Egyesület (MME) szuper madárhatározó alkalmazásával kb. 175 madárfajt könnyedén beazonosíthatsz! 🙂
Persze télen a madáretetés hasznos, állatbarát tevékenységnek is minősül, úgyhogy az ember hasznosnak is érzi magát ezáltal. 😉
Azoknak, akiket ugyancsak jókedvre derít a kis tollasok látványa, a MME ajánlása alapján összeállítottam egy rövid, ám hasznos kis listát.
Fantasztikusan részletes, bővebb információkért látogass el a MME téli madáretetéssel foglalkozó honlapjára, ahol rengeteg érdekes tényt, tanácsot és tippet találhatsz!
Szó van a különféle etetőtípusokról, az ablakpárkányon való, illetve a behavazott kertben való etetésről, az etetők takarításáról, illetve különféle etetőkhöz kapcsolódó kiegészítő eszközökről.
Ezen kívül számos videót láthatsz különféle énekesmadarak téli etetéséről – lenyűgözően sok faj bemutatásra kerül!
1. Mikor etessünk?
Nagy általánosságban az első fagyok megjelenésétől az utolsó fagyokig nyugodtan etethetünk, azaz kb. novembertől áprilisig.
Fontos odafigyelni még az etetés folyamatosságára (sajnos ebben még nem vagyok olyan jó), mert ha elfogy az etetőből az eleség, és pár napig üresen áll, az ételhez szokott madarakat kemény hidegben nehéz helyzetbe hozhatjuk, hiszen ilyenkor más forrás után kell nézniük (arról nem beszélve, hogy el is szoknak az etetőtől).
2. Mivel etessünk?
A legfontosabb eleség a fekete napraforgó, de természetesen tökéletesen megfelelnek az állatkereskedésekben kapható vadmadár keverékek is. A napraforgó létfontosságú növényi olaj tartalma miatt nagyon fontos.
Emellett az állati zsiradék is nagyon hasznos a madarak számára télen. Erre tökéletesen megfelelnek szinte bármely hipermarketben vagy szupermarketben is fellelhető cinkegolyók.
A cinkegolyókkal kapcsolatban egy ötlet, amit apukámtól lestem el: sokszor a golyót vagy rudat egyben kifüggesztjük, aztán semmi nem történik, vagy esetleg csak kicsit csipkedik meg a madarak. Ennek az oka, hogy nehezen tudják kicsípni a golyóból a darabokat. Ha viszont fogjuk, és a golyót apró darabokra vagdossuk egy éles kés segítségével, láss csodát: hatalmas mennyiségeket képesek megenni belőle a madárkák! 🙂
Továbbá egyszerű és nagyszerű eledel még a közönséges (félbe vágott) alma, hiszen a gyümölcsre is nagy szüksége van ilyenkor a madaraknak.
Énekesmadaraknak SOHA ne adjunk kenyérbelet illetve kenyérmorzsákat, mert az egy idő után erjedésnek induló kenyér akár az állat pusztulásához vezethet!
3. Az itatás is fontos!
Lehet, hogy meglepően hangzik, de az itató elhelyezése is fontos nagy hidegben a madarak számára. Télen különösen előnyös a lágy műanyagból készült műanyag virágalátét itatótálca, mert ebből annak sérülése, eltörése nélkül eltávolítható a jég. A reggeli jégtelenítés elkerülhető, ha este kiöntjük az itatóból az ilyenkor többnyire még csak vékony jéghártyával fedett vizet.
További tippeket és videókat a téli itatással kapcsolatban a MME egyik nagyon hasznos bejegyzésében ide kattintva olvashatsz.
Remélem, Te is kedvet kaptál az etetéshez, ne habozz, hiszen bárhol és bármikor bele lehet kezdeni, figyeld meg, egy idő után Te is madáretető-függő leszel! ♥
Információk: MME
Fotók: Kiss Gábor