Eme sokakat foglalkoztató, ugyanakkor nagyon megosztó kérdésre úgy tűnik, hogy ez év elején egy amerikai kutatás megadta a választ.
Frei Tamás Facebook oldalán olvastam arról először, hogy az amerikai National Academy of Sciences tanulmánya nagy port kavart, ugyanis azt állítja, hogy a gyermektelen párok igenis boldogabbak, mint a gyermekkel egy háztartásban élők.
A Princeton Egyetem oktatói által vezetett kutatás 2006 és 2012 között állítólag közel hárommillió személy bevonásával készült összesen 162 országban, de főként az Egyesült Államokra fókuszált a felmérés.
A tanulmány alapvetően arra világított rá, hogy a gyermektelen párok szubjektív jólléte (azaz boldogságszintje) kicsit magasabb, mint a gyerekeseké. Ez annak az eredménye, hogy a gyermekes párok nagyobb érzelmi hullámvölgyeken mennek keresztül, azaz több öröm, ugyanakkor több stressz is éri őket.
Azzal magyarázható továbbá ez a kis – ugyanakkor a kutatók szerint szignifikáns – különbség, hogy a felnőttek számára merőben más tevékenységek biztosítanak „flow” élményt, mint a gyerekeknek. Már többször is tettem említést a Csíkszentmihályi Mihály által felfedezett „flow” boldogságunkban betöltött szerepéről, ezért erről most nem írnék részletesen, de nézd meg ezt a bejegyzésemet, ha bővebben érdekel a dolog.
Tehát példának okáért kisgyermekünk számára a legnagyobb boldogságot a pocsolyában ugrálás, a labda végtelen pattogtatása, a lakásban eszeveszetten rohangálás vagy ugyanazon mese századszorra való elolvasását jelenti.
Mi viszont bármennyire is próbáljuk a gyermekünkkel eltöltött időt élvezni, a flow élményét mégis inkább a „felnőtt” tevékenységek biztosítják számunkra. Például a falmászás, a futás, a festés, a modellezés, az írás, a főzés, a fotózás, vagy bármi, amit annyira élvezünk, hogy teljesen belefeledkezünk a folyamatba, és annyira kikapcsolunk, hogy képesek legyünk minden problémánkról megfeledkezni.
Teljesen logikus, hogy egy gyermektelen párnak sokkal több ideje és energiája van a számára maximális élvezetet nyújtó tevékenységekbe „belefeledkezni”.
Ugyanakkor a gyerekesek (főként kisgyerekesek) erre jóval ritkábban tudnak sort keríteni.
Ezen kívül a felnőttek és gyerekek élettempója is merőben eltérő, ami potenciális konfliktust, ebből adódóan pedig stresszhelyzetet teremthet (és gyakran teremt is!).
Ennek oka, hogy a felnőttnek muszáj a gyerekek ritmusához alkalmazkodnia. (Ezzel nagyon egyetértek – bármennyire is szeretném, ha nem így lenne, de sokszor falra tudnék mászni attól, hogy Nagymanó milyen csigalassúsággal és milyen „álmodozva” veszi a cipőjét, főként mikor sietni kellene…)
Ez a tanulmány szöget ütött a fejemben, és én is azon morfondíroztam, hogy létezik-e vajon kielégítő válasz a kérdésre: gyerek nélkül vagy gyerekkel boldogabb az élet?
Nem meglepő, hogy részemről a válasz (háromgyerekes anyukaként) egyértelmű. Ennek ellenére nem gondolom, hogy létezne univerzális válasz erre a kérdéskörre.
Már csak magamból kiindulva sem.
Hiszen tizenévesen fontolgattam annak a lehetőségét, hogy egyáltalán nem lesz gyerekem. (Akkor azzal érveltem, hogy egyébként is túlnépesedik a bolygó! Képzelem, hogy Anyukámnak mi lehetett erről akkor a véleménye…;-) )
Húszévesen már gondoltam rá, hogy lesz esetleg egy vagy két lányom (az valahogy eszembe sem jutott, hogy fiam születne! 😀 ).
A húszas éveim közepén, az esküvőnket követően meghoztuk a döntést, hogy itt az idő a családalapításra (Bár megvallom, kissé megrémített a tudat, hogy az életem merőben meg fog változni).
Ma pedig, íme, itt vagyok három gyerkőccel, és nyakig ülök a boldogságban! El sem tudom máshogyan képzelni az életem. Ez aztán az „átváltozás”!
Ebből kifolyólag azt mondanám, hogy a válasz nagyban időzítés kérdése.
Az időzítés mindenkinél más, talán mert másikor kezd ketyegni az a sokat említett biológiai óra. Vagy az ember máskor érik meg a feladatra. Vagy egyszerűen csak a körülmények lesznek adottak a családalapításhoz.
Bárhogyan is nézzük, nem lehet egy „ideális” időpontot találni arra, hogy mikor legyen az embernek gyermeke. (Biológiailag pontosan tudom, hogy mikor ideális, de én „globálisan” értettem az ideális időpontot.)
Utólag sokan sajnálkoznak, hogy nem kezdték előbb, nem döntöttek pár évvel korábban amellett, hogy gyermekük szülessen. De könnyű a mai fejünkkel okoskodni, hogy évekkel ezelőtt mit kellett volna tennünk – akkor egyszerűen mást éreztünk fontosnak.
Sokan vannak, akik úgy döntenek, hogy soha nem szeretnének gyermeket vállalni. Persze arányaiban kevesebben, mint a „hagyományos” utat választók, de azért ismerek ilyen párokat. Vannak, akik elítélik ezt az „önző” hozzáállást, mások azt mondják, ezek az emberek nem tudják, mi az igazi boldogság. Én mindenképp vitába szállnék ezekkel a nézetekkel.
Ugyanis azt vallom, hogy mindenki döntsön saját belátása szerint. Hiszen ami az egyik embernek boldogság, a másiknak épp az ellenkezője. Sőt, én homlokegyenest másként látom azokat a párokat, akik nem vállalnak gyermeket.
Szerintem nem önzők, hanem inkább felelősségteljesek. Ha egyikük sem vágyik gyermek után, akkor miért kéne a többség példáját követniük?
Megkockáztatom, hogy sokkal önzőbb az a felnőtt, aki meggondolatlanul gyermeket vállal, aztán képtelen arra, hogy megadja neki azt a szeretetet és törődést, amit igényel.
Elmondhatja ugyan magáról, hogy van egy vagy két gyereke, de mi értelme, ha ez őt nem teszi igazán boldoggá – arról nem beszélve, hogy nemtörődömsége egy életre nyomot hagy a gyermek lelkében is?
Persze attól még, hogy egy párnak nincs gyermeke, nem jelenthetjük ki, hogy maximálisan boldogok az adott állapotban.
Hiszen gyakran csak az egyik fél szeretne gyereket (legtöbbször a nők), a másik viszont nem. Ez a gyermek után sóvárgó fél mélységes boldogtalanságát okozhatja. (Ezért gondolom, hogy csakis kizárólag akkor lehet boldog két gyermektelen ember, ha ez az állapot közös, őszinte döntés eredménye!)
Továbbá sok olyan pár van, akiknek nincs gyermeke, mert bár nagyon szeretnének, de sajnos nem adatott meg nekik ilyen vagy olyan oknál fogva. Ebbe a helyzetbe nagyon nehezen tudom magam beleélni, hiszen ezzel a problémával nem szembesültem, így csak halvány sejtésem van arról, hogy ez mennyire nehéz lehet. 🙁
Bárhogyan is nézem a kérdést, csak arra tudok kilyukadni, hogy nincs értelme azt kutatni, a gyerekesek vagy gyermektelenek a boldogabbak. Hiszen minden döntés és választás kérdése.
Ha az a vágyunk, hogy szülők legyünk, és ez meg is valósul, minden bizonnyal boldogok leszünk. Ha pedig úgy szeretnénk leélni az életünket, hogy nem nevelünk gyermeket, és így is teszünk, akkor az jelenti majd számunkra a teljes boldogságot.
Éppen ezért ítélkezni vagy szélsőséges véleményre sem kéne ragadtatnia magát senkinek – többek között azért sem, mert senki nem láthat bele egy kapcsolat igazi hátterébe, vagy a kapcsolatban részt vevők fejébe.
Sokszor bosszant az ellentét, ami a gyerekesek és gyermektelenek között kialakul. Sokkal kevesebb lenne a konfliktus és a félreértés, ha az emberek vennék a fáradtságot, és megpróbálnák mások választását elfogadni, megérteni, és ennek megfelelően viselkedni. (Ez mindkét tábor tagjaira vonatkozik!)
Te hogy látod ezt? Szerinted van egyértelmű válasz erre a kérdésre?
Fotók forrásai sorrendben: s508photobucket.com, iwallhd.com, news.softpedia.com, theguardian.com
“A gyermektelen párok boldogabbak! (?)” - 3 hozzászólás
Vélemény, hozzászólás?
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
Úgy látszik valóban vitára serkentő ez a téma, mert a férjemmel majdnem „ölre mentünk” e témában. Igazán azon robbant ki a vita, hog a tanulmány mennyire lehet objektív? Nem szaporítom a szót a pro és kontra érveket sorolva. A lényeg, hogy a gyerekvállalásról mindenkinek joga van dönteni. Úgy gondolom, ha valaki – minden befolyástól mentesen – meghozza a döntését, akkor boldog lesz!
Így van, nem szabad ítélkezni mások döntése felett.
Mert lehet, hogy amíg egy gyermekes pár lenézi a gyermektelen párt, addig a gyermektelen pár életmentő gyógyszerek kísérletezésével foglalkozik, amelyekkel egyszer majd a gyermekes pár gyerekein segítenek…
Csak egy példa de az biztos, hogy sosem tudhatjuk kívülállóként, hogy mi áll adott döntés hátterében.
Milyen igaz! Általában azoknak, akiknek nincs gyerekük (vagy akiknek már kirepültek a fészekből), sokkal több ideje és energiája jut arra, hogy másoknak önzetlenül segítsenek – ezt sem szabad elfelejteni!