Testvérek. Gondoltál már arra, hogy ez a szó milyen találóan fejezi ki annak a kapcsolatnak a lényegét, mely két testvért összefűz? Ugyanaz a vér, elszakíthatatlan kötelék.
Az ember életében ugyanolyan különleges szerepet tölt be a testvére, mint mondjuk a szülei vagy a gyermekei. Bizonyos mértékben még különlegesebbet.
Ki az, akit szinte születésedtől kezdve ismersz, és aki nagy valószínűség szerint végigkísér majd egy életen át?
Akivel ezernyi közös emléketek van, és akit egészen kicsi korától ismersz – hibáival és erősségeivel együtt?
A testvéri kötelékekről számos tanulmány, kutatás készült, mert még mindig sok rejtély lengi körül két olyan ember kapcsolatát, akik ugyanabból a vérből valók.
Mégis úgy érzem, hogy sokszor nem fordítunk elég energiát arra, hogy valóban ápoljuk is ezt a kapcsolatot. Sőt, nem vagyunk tudatában annak, hogy mennyi boldogságot adhat az ember testvérétől kapott és testvérének adott szeretet.
Az én húgom három évvel fiatalabb, mint én, így ismerem, mióta világra jött. Kicsit a klasszikus leosztást látom a szerepeinkben és a kapcsolatunkban.
Én vagyok a komolyabb, a hagyományosabb értékeket és mintát követő, az introvertáltabb, a „merevebb”, és biztosan sokat idegesítettem a húgomat a múltban a kéretlen tanácsaimmal, a kritizálásommal és az őszinteségemmel. (Szívből remélem, hogy mostanában már nem annyira. 😉 )
Ő viszont kevésbé ad a konvenciókra, nem fél a kockázattól, sokkal forrófejűbb mint én, és öltözködésében, frizuraválasztásában, sminkjében is eklektikusabb, merészebb.
Nem tudom, Te hogy emlékszel vissza a gyerekkorodra, de nekem rengeteg szép emlék kapcsolódik a húgomhoz, viszont legalább ugyanennyi veszekedés és vita sejlik föl a múlt ködében (ez néha még tettlegességig is fajult, erre aztán végképp nem vagyok büszke!).
Sok bennünk ugyanakkor a közös vonás, például az érzékenység, a lobbanékonyság és a szabadságszeretet. Talán ez (is) volt az oka a sok-sok gyerekkori és fiatalkori konfliktusnak, amit utólag már nagyon bánok.
Gyakran merengek azon, hogy alakulhatott-e volna máshogy a kapcsolatunk, állhatnánk-e még közelebb egymáshoz? Tehettem-e volna valamit másként, amivel most még kiegyensúlyozottabb lenne a kapcsolatunk?
Bárhogy is rágódom rajta, erre nem kapok egyértelmű választ. Az is eszembe szokott jutni, hogy ő vajon hogy látja ezt? Pontosan milyen kép van rólam a fejében?
Egyrészt bűntudatom van egy-egy régi sérelem okozásáért.
Mint például mikor általános iskolában már egész jól beszéltem angolul, és felajánlottam neki, hogy tanítgatom kicsit. Azonban gyorsan kiderült, hogy a tanításhoz türelmetlen és persze koromhoz méltóan alkalmatlan vagyok, azonban azonban erre csak akkor derült fény, mikor már számos alkalommal vesztünk össze azon, hogy nem olyan ütemben fogta föl a dolgokat, vagy készült az „órákra”, ahogyan én azt elképzeltem. Na, ez biztosan nem segített a kapcsolatunkon.
Vagy amikor kritikusan viszonyultam a fiú ügyeihez, és a nálam sokkal gyorsabb ütemben történő „éréséhez”. (Azt hiszem, hogy nincs olyan fiatalabb testvér a világon, aki pont ugyanabban a korban érne egy-egy nagy fejlődési stádiumhoz, mint a nővére/bátyja. Biztos vagyok benne, hogy a legtöbbször a fiatalabb tesónál ez minimum 1-2 évvel korábban következik be. Egyszerűen azért, mert közvetlenül az orra előtt ott lebeg egy követendő példa, legyen az két, három vagy öt évvel idősebb. Ez a különbség pedig a fiatalabb és az idősebb testvért is idegesíti – más-más okból.)
Ugyanakkor úgy érzem, hogy sok olyan momentum volt az életünkben – és van is a mai napig, ami összekovácsolt, ami azt bizonyítja, hogy mennyire erős a kapcsolatunk.
Segítjük egymást, ott vagyunk egymásnak jóban és rosszban. Még akkor is, ha vannak olyan periódusai az életünknek, mikor képtelenségnek tűnik a szoros kapcsolattartás, pedig nem is lakunk messze egymástól.
Az életünk aránylag más utat követ, így más időszakokban tapostuk a házasság, az anyaság, a karrier ösvényeit.
Mikor az ő kisfia született, én pont akkor vetettem bele magam legnagyobb hévvel a munkába, így egyáltalán nem tudott rám számítani az unokaöcsém körüli teendőkkel kapcsolatban. Nem voltam az a nagynéni, aki heti szinten beugrik, később programokra viszi az unokaöcsit, egyszerűen mert alig látszottam ki a munka halmok alól, meg akkor még zéró tapasztalattal rendelkeztem gyerekek terén.
Aztán mikor én maradtam itthon a gyerekekkel, neki akkor indult be a karrierje, akkor kapcsolt nagyobb fokozatra.
Ezektől a kitérőktől függetlenül tartjuk a kapcsolatot, még ha általában nem is napi vagy pár napi rendszerességgel.
Sokszor jut eszembe, hogy lehetnénk közelebb is egymáshoz, ugyanakkor tudom, hogy mindkettőnknek megvan a külön baráti köre, és mindkettőnknek fontos szerepet töltenek be a barátnők az életében. Nem biztos, hogy érdemes összehasonlítani a barátok és a testvérek szerepét!
Hiszen a vér nem válik vízzé. Amilyen közhelyes, olyan igaz. Még ha nem is jössz ki olyan jól a testvéreddel, akkor sem tudod meg nem történtté tenni a rengeteg közös emléket. A barátok lehet, hogy jönnek és mennek, de a testvérek örökké a testvéreid maradnak.
A testvérednél jobban senki sem tud visszarángatni a realitás sokszor kemény talajára. Érdemes (hallod, hugi?! 😉 ) néha hallgatni a testvér véleményére, mert forgathatja az ember a szemét, lecsaphatja a telefont, bevághatja az ajtót, vagy sírhat egy sort, de a nap végén valószínűleg rájön, hogy a testvérének igaza volt (legalább részben!).
A testvéred sikeresebbé tehet. Hogy miként? Ha testvéred van, az valószínűleg teljesen különbözik tőled. Meg kell tanulnod, hogyan viselkedj egy más mentalitású, temperamentumú emberrel, már a kezdetektől fogva. Ezt a képességet pedig felhasználhatod a későbbiekben más emberekkel való kommunikációdhoz. Persze, egy testvér mellett megtanulod, hogyan harcolj, de utána azt is, hogy miként kell kibékülni.
A testvéred az egyetlen, aki igazán vissza vissza tud repíteni a gyerekkorba. Persze, adott pillanatban a párodhoz vagy egy barátodhoz közelebb érezheted magad, mint hozzá, ugyanakkor a testvérednek van a legerősebb kötődése a múltadhoz. Ő mesél arról a gyerekeidnek, hogy milyen voltál kicsi korodban, min civódtatok, és persze nagyon kellemesen tudtok anekdotázgatni arról, hogy milyen volt az apátok, amikor felidegesítettétek. (Vagy mik azok a sztorik, amiket már százszor is elmesélt.) Ő javít ki akkor is, amikor egy történetet nem úgy mesélsz, mint ahogyan az történt – végül is neki mindig igaza van. 🙂
A testvéred meghallgat, ha bánatod van, akinek vállán kisírhatod magad, aki végighallgatja a siránkozásodat. De ne várd, hogy bőszen bólogasson, mint a barátnőid – megmondja, ha valamit (szerinte) elszúrtál vagy amin változtatnod kéne.
Igen, a testvérek még a kutatások szerint is boldogabbá teszik az embert. Én legalábbis egyértelműen az vagyok, hogy van egy húgom, aki a fönt leírtakat lehetővé teszi. 😀
Ezt a valóban kettős köteléket becsülni, ápolni kell, ugyanúgy, mint a barátaiddal való kapcsolatot. Na de hogyan? Ez már egy másik történet…a mai bejegyzésbe csak ennyi fért! 😉
Neked milyen a kapcsolatod a testvéreddel? Hasonló kettőségek találkoznak, mint a miénkben? Gondoltál már arra, hogy tudatosan tegyél érte, hogy a vele való kapcsolatod jobb legyen?
Fotók forrásai sorrendben: abeautifulmess.com, saját, barnesandnoble.com, blog.get-paid.com
“Boldog otthon #23: Becsüld meg a testvéred!” - 3 hozzászólás
Vélemény, hozzászólás?
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
Nagyon-nagyon szép ez bejegyzés. A jó testvéri kapcsolatot a szülői magatartás alapozza meg. Bennem sokszor felmerül(t) az a gondolat, megtettem-e mindent, hogy gyermekeim jó testvérek legyenek? Lehetett volna jobban csinálni!?
Szép bejegyzés! 🙂 Látom, te is ismered a Beautiful Mess blogot. 🙂
Igen, és nagyon szeretem őket! 🙂