Június számomra kiemelkedően zsúfolt a sok-sok családi eseménytől. Születésnapok, évfordulók, Nagymanó július eleji szülinapjára való készülés, Apák napja és persze most már az ovis évzáró is mind hozzájárulnak ahhoz, hogy nagyon várjam ezt a hónapot, de ugyanakkor kicsit „meg is őrüljek” a sok teendő miatt.
Olyan ez az időszak, mint hat évvel ezelőtt, mikor lázasan készültem az esküvőnkre (igaz, hogy már egy évvel a kitűzött dátum előtt lázasan készülődtem, de a nagy napot megelőző egy hónap ennek ellenére valódi őrültek háza volt). Most ráerősít erre az érzésre a tény, hogy húgom esküvője is júniusban lesz, ráadásul pontosan ugyanazon a napon, mint anno nekünk volt. 🙂
Egyik este fáradtan roskadtam az ágyba, még érezve magamban a feszültséget, amit az aznapi stresszes tempó és a listámon szereplő nagy halom elintézetlen tennivaló okozott.
Apropó tennivaló listák. Igazi szeretet-gyűlölet kapcsolat fűz hozzájuk. Nagy örömmel írom össze a tennivalókat, és utána megkönnyebbülök, hogy egy papíron látom leírva az összes teendőt. Mikor elintézek valamit, akkor kéjes elégedettséggel húzom ki és pipálom ki (mindkettőt egyszerre, gondolom ez így még élvezetesebb 😉 ) az adott tételt.
Viszont amikor lassan megy a teendők elvégzése, akkor borzasztóan tud frusztrálni a lista, ezért hajlamos vagyok „eldugni” és inkább elő sem venni.
Végül mégis kényszerítem magam, és olyankor újabb kellemetlen meglepetések érnek: vannak rajta olyan feladatok, amiknek létezéséről már meg is feledkeztem! Szóval annyira stréber nem vagyok, hogy ezek a listák csak boldogságot okozzanak. 😉
De térjünk vissza arra a bizonyos estére, mikor idegesen forgolódtam az ágyban a sok teendő miatt. Bosszankodtam, hogy eshet ennyi jeles dátum egy hónapra – mintha június lenne az új december! Van Neked is ilyen hónap az évben?
Aztán némi bűntudat kíséretében eszembe jutott, hogy mire is szeretnék (talán épp ezért?!) koncentrálni ebben a hónapban: a családra. Egyébként is az a véleményem, hogy a családi boldogság az első számú befolyásoló tényező az otthon boldogsága szempontjából.
Nagyon szerencsés vagyok, hogy szerető, boldog családban nőttem fel, és Férj ugyanezt mondhatja el magáról. Mindkettőnk szülei a mai napig együtt vannak, ami ma már – lássuk be – ritka kincs. Mindkettőnknek van egy azonos nemű testvére, ami ugyancsak boldogságnövelő tényező (legalábbis a kutatások és saját tapasztalatok szerint 🙂 ).
Anyukám szülei még mindig itt vannak velünk, amiért ugyancsak hálás lehetek. Immáron negyedik dédunokájuk érkezését várják (testvéremnek is van egy kisfia). Hát nem csodálatos?
Ezt nagy valószínűség szerint én nem mondhatom el majd magamról, hiszen a legeslegpozitívabb szcenárió szerint is ehhez meg kéne érnem a minimum 90 évet. De persze soha ne mondd, hogy soha! 😉
A „nagy” családunk is kiterjedt, sátoros ünnepekkor rendszeresen összejövünk, és tényleg úgy érzem, hogy lehet számítani a rokonokra – ez persze fordítva is elmondható, azaz mi is szívesen segítünk bárkinek a családban.
Már-már túl egyszerű és unalmas a mi családi „képletünk”, a mai kaotikus, többapukás-többanyukás-féltestvéres világban.
Azt hiszem, hogy minden örömöt és lelki boldogságforrást figyelembe véve számomra az életemben a család a boldogság legfontosabb kulcsa. Ezt a tényt általában magától értetődőnek veszem, pedig jobban belegondolva ez nem mindenki számára van így.
Ennek az lehet az oka, hogy mindig is szoros kapcsolat fűzött a szüleimhez és a családi házhoz (aránylag későn is költöztem el – 26 évesen).
Érdekes módon, mióta gyerekeim vannak, még fontosabbá vált számomra a családi kötelékek „ápolása”, főként mert maga az otthon és ehhez kapcsolódóan a családi események is központi kérdéssé váltak.
Szerencsére Férj szüleivel is harmonikus a kapcsolatom, nagyon jó fejeknek tartom őket, és igazán díjazom abbéli erőfeszítéseiket, hogy mindig „ott legyenek” számunkra, ha szükségünk van rájuk, ugyanakkor igyekeznek nem beleszólni az életünkbe. Ha eljön az idő, akkor majd én is ezt az „anyós-politikát” szeretném folytatni. 😀 (Egyébként szüleimre dettó ugyanez igaz.)
Vannak olyan tanulmányok, melyek azt állítják, hogy három nagy momentum van egy pár életében, mikor konfliktus alakulhat ki közte, a párja és a párja családja között.
Az első, amikor a pár összeházasodik, és a két családból tulajdonképpen egy család kovácsolódik. Hány meg hány rémtörténetet hallottam azzal kapcsolatban, hogy az esküvőszervezés micsoda veszekedések és konfliktusok forrása volt! Hát, igen, ez az első „közös” pont, ahol nagyon is szükség van kompromisszumokra…
A második „megmérettetés” az első gyermek születése, hiszen ez az esemény teljesen megváltoztatja a szerepeket, az erőviszonyokat. Ilyenkor válik el, hogy a nagyszülők mennyire akarnak és tudnak segíteni az újdonsült szülőknek, és mennyire akarnak beleszólni a gyereknevelésbe. Ilyen téren is sorolhatnám a hajmeresztő sztorikat. Persze ezen a ponton már több a lehetőség a konfliktusok kialakulására, hiszen számos helyzetben az ember még a saját szüleivel is vitába száll(hat) gyermeke nevelésével kapcsolatban – hát még akkor, ha a párja szüleiről van szó!
A harmadik pedig az a helyzet, amikor valamelyik anyós, após vagy más közeli családtag súlyosan beteg lesz, és gondoskodásra szorul. Ez a helyzet nyilván a felelősségi körök, feladatok leosztása és a vélemények különbözősége miatt lehet nagyon nehéz – hála Istennek ezt a pontot nekünk még nem kellett közvetlenül megtapasztalnunk.
Az első kettő „akadályt” viszont sikeresen vettük, és még mindig együtt vagyunk. ♥ Ezek a mérföldkövek még erősebbé tették a kapcsolatunkat. A másikon keresztül egy csomó embert megismertünk és megszerettünk, akikhez egyébként soha nem kerültünk volna közel.
Ha az ember nem úgy áll a másik családjához, mint szükséges „rosszhoz”, akkor felismerheti annak az előnyeit és szépségeit is, hogy „duplán” van családja. Nyilván vannak szélsőséges esetek, mikor már annyira elmérgesedik a viszony, hogy ez teljeséggel lehetetlenné válik, de ha az embernek van egy kis szerencséje, akkor sokat segíthet a pozitív hozzáállás is.
Tehát ebben a hónapban nem más a célom, mint hogy olyan stratégiákat keressek, melyekkel még szorosabbá fűzhetem a kapcsolatot családtagjaimmal, vagy a kapcsolatot még felhőtlenebbé tehetem.
Emellett arról sem szabad megfeledkeznem, hogy a már meglévő boldogságot igenis nap mint nap értékeljem.
Hiszen milyen gyakran előfordul, hogy az ember napja tömve van boldog pillanatokkal, mégis az a pár rossz élmény a meghatározó a nap végén, ami megkeserítette az ember hangulatát!
Végül, de nem utolsósorban szeretném túlélni ezt a mozgalmas hónapot ép ésszel. 😉 Na, erről konkrétan nem szándékozom írni, de a bejegyzések gyakoriságából lehet, hogy következtetni tudsz majd egy-egy „mélypontra”!
Te hogy állsz a családi kötelékekkel? Inkább örömöt vagy ürömöt tartogatnak számodra? Ha inkább utóbbi, akkor még próbálkozol ezen változtatni, vagy már beletörődtél a ténybe?
Fotók forrásai sorrendben: pinterester, twitter, jessiegirljewelry.com, reminisce-photos.com, pinterest
