Talán azt vártad, hogy a gyönyörű tavasz beköszöntével kapcsolatos örömeimet osztom meg Veled a mai bejegyzésben, de ez most várat magára. 🙂 Olyan szerencsések voltunk, hogy ezen a héten pár napra még belefeledkezhettünk a tél szépségeibe – ha már itthon erre idén nem igazán volt lehetőségünk. Jöjjenek tehát a hét örömei – immáron ötvenötödszörre. 😉
♥ Konstatálni, hogy Kismanó már jobban bírja az autózást, mint tavaly ilyenkor (mikor az utazás felét végigüvöltötte – kivéve, mikor aludt vagy édességet eszegetett).
♥ A friss hegyi levegőt beszippantani, és élvezni a „csöndet”: a madarak csicsergését, a hegyi patak csobogását.
♥ Ropogó hóban trappolni, és a gyaloglásban jól elfáradni.
♥ Kismanó és Nagymanó első síelési próbálkozásaiban asszisztálni – és látni, hogy egyik napról a másikra milyen óriásit fejlődnek (és hogy élvezik a csúszást!).
♥ Szánkózás minden mennyiségben.
♥ Relaxálni és bámulni a hófödte csúcsokat.
♥ Olvasni és naplót írni, amíg délután alszanak a gyerekek.
♥ Finomakat enni, kiváltképp a minden reggelihez járó friss gyümölcssalátát élvezni.
♥ Tejszínhabos forró kakaó 1800 méteren – egy kis pihenés a gyerekek nélkül. 😉
♥ Hütte-hangulat és az elmaradhatatlan mákos gőzgombóc – nyami!
♥ Végül és nem utolsósorban hazatérni – mert mindenütt jó… de legjobb otthon! ♥ (Itthon pedig anyukám meglepetés „welcome” finomságait enni.)
♥ Vasárnap reggel a konyhába besétálni, és azt látni, hogy a gyerekek kisszéken állva próbálnak kávét készíteni nekem (Nagymanó ötlete volt, hogy a beteg anyának segítsen, ugyanis elég durván megfáztam).
♥ Aztán pedig azon mélázni, hogy milyen volt, amikor anno tesómmal gyerekként vittük anyukámnak a kávéját tálcán Anyák-napja reggelén. Hihetetlen, de mintha csak tegnap lett volna! Ugyanakkor mégis olyan távoli és olyan álomszerűek ezek az emlékek. Azért jó néha nosztalgiázni 😉
Neked mi tette boldoggá a hetedet?
