• Jógázás a köbön! A „Center” 30 napos jóga kihívást ugye kb. egy héttel később kezdtem az utazás miatt idén, tehát nem elsején, illetve betegeskedés miatt pár nap kimaradt. Rám jellemzően ez zavart (mi az, hogy előrébb tartanak a többiek?), így mikor volt időm és kedvem elkezdtem egy nap akár két jógát is megcsinálni. Na, eljutottam péntekre oda, hogy behoztam a többieket, és most végre „élőben” csinálhatom a jógákat, ami valahogy még motiválóbb számomra.
  • Dog dancing tréning az oktatómnál – rég nem voltam nála, most megint volt rá időm (azaz csináltam rá időt), és nagyon jó hangulatban telt el az óra, feltöltődve távoztunk mindketten (igen, Indy is iszonyú lelkes tud lenni az órákon!). Bár oda-vissza két óra vezetés az út, megéri, mert tényleg más egy oktatóval a tréning, mint otthon, egyedül.
  • Törpilla sakkozni kezdett tanítani, és azt mondta nekem: „Most akkor feltesszük a gyalogosokat. Nézd, a gyalogosok léphetnek egyet vagy kezdéskor kettőt.” Na, akkor akkorát kacagtam magamban! 🙂
  • Büszke voltam Kismanóra, mikor végignyomta a másfél órás fociedzést a szakadó havas esőben. Ilyenkor nincs kedve elmenni, noszogatni kell, de kivétel nélkül mindig azt mondja utána, hogy jó volt az edzés!
  • Csokis-kesudiós-mandarinos zabkása. Nagyon finom volt, úgy ahogy volt!
  • Este Törpilla odahozta az Anna, Peti és Gergő könyveket, majd ő olvasott fel belőlük. Hirtelen megrohantak az emlékek, hogy mennyit olvastam ezeket a könyveket, mikor egészen picik voltak a gyerekek. Ami még meglepőbb, hogy a lassan 12 éves Kismanó odajött és lelkesen hallgatta a mesét, sőt, másnap ő is választott belőle kedvencet. Szemmel láthatólag a gyerekeim rám ütöttek, és ugyanolyan érzelmesek, mint én. 😉
  • Szokásos tréning és séta Szentendrén Indy-vel, ami kifejezetten jó helyszín a gyakorláshoz. Vannak eldugottabb, nyugodtam helyek, viszont vannak emberektől, gyerekektől, kutyáktól nyüzsgők is. Kiváló alkalom a koncentráció fejlesztéséhez!
  • Rengeteget dolgoztam a héten a Napi Boldogság 10. születésnapja kapcsán, hiszen izgatottan készültem a hagyományos szülinapi bejegyzéssel és egy szívemhez közel álló nyereményjátékkal is. Ebben a nyereményjátékban Yumbox Panino uzsonnásdobozt lehet nyerni, pont olyat, amilyet én is használok a gyerekeknek a suliban.
  • Ebből az alkalomból úgy döntöttem, hogy sutba dobom az eddigi egyre uncsibbá vált uzsonnákat, és véget vetek annak, hogy a gyerekek hazahozzák az uzsonna felét (ami mostanság sajnos gyakran előfordult). Elég hosszú a sztori, erről szerintem írni is fogok majd egy másik bejegyzésben, de a lényeg, hogy őket is bevontam az uzsonnakészítési folyamatba, és sokkal kreatívabb fokozatra kapcsoltam. S láss csodát: minden elfogyott! Sőt! Kevés volt, amit pakoltam! Hát, ez nagyon boldoggá tett! Még akkor is, ha még korábban kell emiatt kelnem, mert a kreatív és gusztusos összeállítások néha (nem mindig!) több időt vesznek igénybe.
  • Megnéztük Férjjel a Trónok harca utolsó évadának werk dokumentumfilmjét, ami nagyon nagy hatással volt rám. Ha előbb látom, akkor sokkal jobban értékelem a sorozatot. Elképesztő, monumentális alkotói folyamat eredménye ez a sorozat, és most, hogy láttam, milyen körülmények között készült, s pontosan kik csinálták, na, én most a legvégére (miután vége lett) lettem rajongó. 😀
  • Istenien krémes pasztinákos zellerkrémleves. Igazán melengető ebben a hideg esős időben!
  • Szombaton Dobogókőn jártunk. Ez volt az utóbbi idők egyik legjobb döntése – mármint hogy sikerült rávennem a családot (Törpilla kivételével, aki itthon maradt a nagymamájával) erre a kis kalandra. Láttam, hogy sok hó esik éjjel, és elhatároztam, hogy a tömeget elkerülve aránylag korán igyekszünk odaérni. (Ez volt a második legjobb döntés, mondtam is a gyerekeknek, mikor a felfele álló kilométeres kocsisort néztük már lefele haladva, hogy legközelebb is hallgassanak rám, mikor kora reggel kiverem őket az ágyból szombaton!) Előrelátásomnak köszönhetően kb. fél 10-kor már ott sétálgattunk a csodálatos hóban, és a szánkópálya felé tartottunk, ahol már nagyon sokan voltak, de szerencsére a fiúk hamar ráuntak a szánkózásra, és végre jött a barangolás!
  • A kirándulás fénypontja a vadregényes túra volt a Thirring körúton, ahova a nagy hó és a csúszós útviszonyok miatt kevesen merészkedtek (Törpillával esélytelen lett volna szerintem végigmenni, így jó is, hogy otthon maradt!). Mi vettük a bátorságot, és nekivágtunk a túrának, amit nem bántunk meg, mert bevallom, hogy ilyen szép havas kirándulásban még soha nem volt részem, pedig már a Rax Alpokban is voltunk hótalpas túrán. A hó fantasztikusabbnál fantasztikusabb alakzatokban tapadt meg a fák ágain, valószínűleg a szélnek is köszönhetően, és a hólepte ösvényeken végigjutni valóságos kalandtúra volt, mert a kitaposott ösvény kifejezetten csúszós volt. Voltak olyan részek, ahol a túrabakancsom ellenére (bár nem szöges a talpa, csak hagyományos) inkább a fenéken lecsúszás verziót választottam a bokám védelme érdekében. 😀
  • Bár néha szívrohamot kaptam tőle, ahogy a gyerekek futottak és botladoztak a havas ösvényeken, olyan jó volt látni, hogy mennyire élvezik az egészet, annak ellenére, hogy rettenetesen átázott a cipőjük, mert nem teljesen vízálló túrabakancsban jöttek, hanem csak egy szimpla téli bakancsban. (Szégyelltem is magam érte, hogy nincs a fiaimnak normális téli túrabakancsa, de bevallom, hogy kinőtték, és baromira nem volt rá eddig szükség a télen!).
  • Bár alapvetően Indy mindig pórázon megy, ha kirándulni megyünk egy-egy frekventáltabb helyre, (tudom, hogy nem mindenki szereti a kutyákat) itt kénytelen voltam elengedni, mert esélytelen lett volna vele pórázon közlekedve ereszkedni a völgynek lefelé. Indy-nek több sem kellett, hihetetlen lelkesedéssel trappolt végig az ösvényeken és száguldott el mellettünk, oda is kellett figyelnünk, mert hajlamos rá, hogy ilyenkor „elüsse” az embert. Ha jöttek velünk szemben túrázók, olyankor visszahívtam és félreálltunk, hogy biztonságosan elférjenek, majd megint kezdődhetett a rohangálás.
  • Indy kiválóan befogható különféle feladatokra is havas körülmények között, a szuper hámjának és a húzási „tapasztalatának” köszönhetően. Például kiválóan tudja húzni a szánkót (persze azt a túrára nem vittük magunkkal), vagy hegynek felfelé bevallom néha igénybe vettem a segítségét, hogy könnyebben felkapaszkodjak a meredek lejtőn. Ez neki is jó kis edzés, és amíg látom, hogy nem esik nehezére a húzás, ki is használom a segítségét. 🙂
  • Másnap bevallom őszintén, hogy a legkülönbözőbb helyeken volt izomlázam. A fenekemben és a vádlimban volt egy kevés, de a leginkább a hátizmomat, bicepszemet és csuklyás izmomat éreztem, valószínűleg pont annak köszönhetően, hogy Indy pórázába kapaszkodtam, illetve nagyon sokat kellett hajolgatni az ösvényre belógó hóval borított gallyak és ágak alatt. Azon merengtem Indy-nek vajon volt izomláza? Hát, ez sosem fog kiderülni. 🙂
  • Vasárnap eljött a nagy nap, közzétettem a blog 10. születésnapi bejegyzését és a nyereményjátékot, sőt, késő este elkészült a hírlevél is, juhéjj!
  • A blogszülinapot jógázással, kutyázással, házimunkával, bevásárlással, gyerekfuvarozással és egy kis (oké, inkább sok!) tartalomgyártással töltöttem. Tehát lehetett volna bármelyik napom, azt kivéve, hogy egész nap irtó nosztalgikus hangulatban voltam (szerintem képes lettem volna bármelyik pillanatban elbőgni magam).
  • Este megnéztem a fiúkkal az Enola Holmes második részét, ami kifejezetten tetszett, nagyon jó kis modern detektív sztori, egy olyan film, ami nekik és nekem is tetszett.
  • Mindent összevetve hálás lehetek ezért a hétért!

Neked mi tette boldoggá a múlt hetedet?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .