♥ Kertben és házunk előtt nyíló tulipánok, gyöngyikék – egyszerűen imádom a tavaszi virágokat!

♥ Érdekes módon most a legszebbek a lakásban az orchideáim is, így igazi virágözön fogad kívül-belül. 🙂

♥ Árvácskákat ültettünk Törpillával a virágládákba (kicsit megkésve ugyan), Chili cica pedig végig ott sertepertélt körülöttünk. Minden érdekelte, majd mikor szemügyre vette a virágokat, termőföldet és eszközöket, vadászatba kezdett és a bokorból kiugorva támadta a prédáit (azaz minket). Nagyon vicces volt!

♥ Kisebb rendrakást és rendszerezést rögtönöztem a padláson, így lekerültek még időben a húsvéti díszek is – a gyerekek legnagyobb örömére. Imádnak díszíteni, és hatalmas lelkesedéssel tették ki a sok nyuszit, tojást, barikát… díszítették a barkákat, és megint örömmel vették kezükbe a kis kosaraikat, melyekbe majd húsvét vasárnap a sok finomságot gyűjtik a kertben!

♥ Csodálatos látni, hogy minden kizöldül – már valódi lombja van a fáknak, megint olyan jó a természetben sétálni.

♥ Sajnos két hete eltört a szemüvegem (ami számomra tragédia kategória!), így rákényszerültem, hogy újat csináltassak. De jól is tettem! Végül két keretet is vettem, úgy döntöttem, hogy nem aprózom el a dolgot. 🙂 Nekem nagyon tetszenek!

♥ El sem hiszem, de rávettem magam, hogy a Glamour napok keretében vásárolni menjek. Nem volt kiemelkedően sikeres a beszerző körút, de azért 3 fölsőt, egy pár cipőt és egy új futó sortot sikerült megvennem.

♥ Legjobb barátnőimmel szülinapi banzájon részt venni, melynek első állomása egy szuper day spa volt! Ott tartózkodásunk fénypontja egy 90 perces teljes testmasszázs volt, de persze a teázással és beszélgetéssel eltöltött idő sem volt rossz. 🙂 Következő állomásunk kedvenc mexikói éttermünk volt, ahol epres margaritával koccintottunk az ünnepelt egészségére. Nagyon szuperül telt az este, tényleg felejthetetlen „buli” volt! (A bulit idézőjelbe kellett tennem, mert bevallom, hogy távol álltunk, vagyis ültünk attól, hogy bulizzunk, de azt hiszem

♥ Szombat délelőtti szemétszedés a várostakarítási akció keretében. Az akcióra nemcsak Indyt, hanem Férjet is magammal vittem, aki hősiesen gyűjtötte velem a szemetet a mezőn és utcákban. Nagyon lehangoló egy ilyen gyűjtögetés, még akkor is, ha jó érzés, hogy jót teszek – szörnyű látni a sok igénytelen ember által eldobott szemetet: a rengeteg sörös doboz, cigarettás doboz és irdatlan mennyiségű szeszes üveg mellett használt tampont, pelenkát és vécédeszkát is összeszedtünk. 🙁 Úgy, hogy közben fácán és nyuszi ugrott föl mellettünk a bokorban – ezek a csodás állatok kénytelenek az ember által termelt mocsokban élni… borzalmas. 🙁 Ilyenkor érzem, hogy milyen szánalmas az emberiség! A szemetelőket én biztosan egy éves kényszer szemétszedő munkával büntetném! (Tudom, nehezen megvalósítható, de valamit akkor is tenni kellene…)

♥ Vasárnap délután megint összejött a kis csapat: Indy tenyésztője ugyanis alomtalálkozót szervezett, így Indy két testvérével és anyukájával futkározhatott és játszhatott a Hajógyári-szigeten, amit elképesztően élvezett! Mindig olyan jó látni a tesókat, hogy miként változnak, hogy nőnek – hamarosan pedig megint találkozunk egy klubkiállításon!

Neked mi tette boldoggá a múlt hetedet?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .