♥ Csodás Chilit bámulni, ahogyan az íróasztalon üldögél a notebook-om mellett. Az ember nem tudja levenni róla a szemét, és állandóan csak babusgatná, pedig tudom, hogy azt azért annyira nem értékeli. 😀

♥ Gyönyörű napsütésben kertben játszadozó Chili látványa – imád rovarokra vadászni a veteményes környékén. Nem túl jó hír, hogy mostanra rájött, hogyan is kell kijutni az utcára, és a frászt hozza ránk, mikor ott találjuk meg, de sejtettük azért, hogy ez benne lesz hamarosan a pakliban…

♥ Kertben nyíló, illatos, rózsaszín rózsák – ki az, aki ellen tudna állni nekik? Nagyon rég óta vannak már a kertben, és jól érzik magukat a védett, napos előkertben – így egészen október végéig ontják a virágaikat.

♥ Apropó, virágok: Törpillával tulipánhagymákat ültettünk, mely egyik kedvenc őszi foglalatosságom. 🙂

♥ Szikrázó napsütésben vezetni a lovarda felé, és csak ámulni-bámulni, hogy milyen fantasztikus színei vannak az ősznek…

♥ Kismanó ezen a héten (legnagyobb örömére) kisétált a lovacskájával a természetbe, én pedig csak pihentem és magamba szívtam az indián nyár napsugarait.

♥ Az Állatok világnapja alkalmából Indyvel az oviban voltunk, ahol több mint 20 ovis vette támadásba a kölyökkutyát, akinek szerencsére szeme sem rebbent. 🙂 Ezután a suliba mentünk, ahol ugyancsak sokan rávetették magukat, hogy már-már valószerűtlenül selymes bundáját megsimogassák, s végül „lőgyakorlaton” vettünk részt, mivel addig, amíg Kismanóra vártunk, hogy végezzen az atlétikán, Indyvel a közeli lőtér mellett parkoltunk le közvetlenül, ahonnan nagyon hangos dörrenések jöttek. Indy szerencsére a füle botját sem mozdította, aminek kifejezetten örültem. 😀

♥ A képzés itthon is folytatódott: Nagymanó hosszasan gitározott neki, majd hatalmas hangzavart csaptunk, míg ette az ebédjét: egy csomagban érkezett felfújt műanyag zsákocskákra tapostunk rá, aminek irdatlan hangja volt. Indy nem is törődött vele. 🙂

♥ (Majdnem) befejezték a munkájukat a festők! Ennek roppantul örültem! Minden olyan szép, kár, hogy csak pár napig, mert az előszobában már összefogdosta valaki a tiszta falat… De összességében még sokáig jó érzés lesz ránézni a háromhetes munka gyümölcsére.

♥ Mivel Indy megkapta utolsó oltását is, természetesen nem hagyhattuk ki, hogy ne vegyük célba azonnal a közeli kutyaiskola óvodáját. Szombaton és vasárnap is részt vettünk az ovis foglalkozásokon, ahol nagyon büszkék voltunk Indyre, mert magabiztosan, okosan, nyugodtan viselkedett, és szuperül hajtotta végre a feladatokat. Alig várjuk a folytatást! Az ovis csoporthoz Törpilla is lelkesen csatlakozott, és ő is rendre megmászta, végigkúszta az akadályokat. 😀

♥ Isteni forró csokival kényeztetni magam. Rájöttem az eddig nekem legfinomabb receptre: a tejhabosítómban felhabosítani+felforrósítani kb. 1,5 dl Bridge mandulás rizstejet, majd hozzákeverni két teáskanál nyers kakaóport és egy teáskanál kókuszvirágszirupot vagy agavé szirupot, majd még hozzátölteni ugyanennyit a mandulás rizstejből. Valami csodás!

♥ Kertben incselkedő Indy és Chili. ♥♥♥ Imádom őket!

♥ Bár a múlt héten kb. mindenhová rohantam, oda is értem időben, és nem késtem (késtünk) sehonnan. Micsoda teljesítmény! 🙂

Neked mi tette boldoggá a (múlt) hetedet?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .