Nem is olyan rég bemutattam Ellát, akinek első szakácskönyve óriási hatással volt az életvitelemre és táplálkozásomra (igazából neki köszönhetem, hogy áttértem a teljes értékű, növényi alapú táplálkozásra).

Ella fantasztikus szakácskönyvei bebizonyítják, hogy a teljes értékű, növényi alapú táplálkozás milyen örömteli, fantáziadús és élvezetes. Az ő történetével és inspiráló személyiségével ide kattintva ismerkedhetsz meg, ha eddig még nem hallottál volna róla. 🙂

Jó ideje főztem az első könyvéből, mikor felfedeztem, hogy már a második is kapható (angolul, eredeti nyelven), és azonnal megrendeltem magamnak. (Jó néhány éve vagyok szakácskönyv fanatikus, jeles alkalmakra is gyakran kérek akár itthon, akár külföldön megjelent „műremekeket”.)

Deliciously Ella Every Day című szakácskönyve fölülmúlta várakozásaimat több szempontból is.

egyel-jokat-ellaval3-final

Ez a könyv idén novemberben került a magyar könyvesboltok polcaira, „Egyél jókat Ellával! A hét minden napján” címmel, a GABO Könyvkiadó gondozásában – a magyar olvasóközönség nem kis örömére. 🙂

A Napi Boldogság olvasóinak még nagyobb örömére pedig – a GABO Könyvkiadó jóvoltából – a nyereményjátékban részt vevők között kisorsolásra kerül Ella új szakácskönyvéből egy példány! 😀

Mikor megtudtam, hogy létrejön ez a nyereményjáték, bevallom őszintén, hogy ugrálni tudtam volna örömömben – ugyanis (akár tetszik, akár nem) én minden ismerősömet Ella receptjeivel és sztorijával traktálom. Na, jó, nem mindig, van hogy a receptjei alapján készült finomságokkal kínálom őket! 😉

Ella ebben a könyvében is számos tippel látja el az olvasót, hogy miként tudja lépésről lépésre becsempészni az életébe a növényi alapanyagok szinte végtelen tárházát; és persze rengeteg új receptjét ismerhetjük meg.

De mi is az, ami annyira tetszik ebben a könyvben?

Először is az, hogy a receptek csoportosítása a hagyományos mintát követi, azaz külön tárgyalja mondjuk a reggeliket és a desszerteket. (Az első könyvében ez nem így volt, hanem alapanyag típusonként vette sorra a recepteket, ami számomra eléggé megnehezíti egy-egy jól bevált recept megtalálását, mert hirtelen nem tudom, hogy egy gabonát, zöldséget és magvakat is tartalmazó receptet mondjuk hol keressek.)

A könyben a következő fejezetek szerepelnek: Reggelik, Egészséges ételek házon kívül, Saláták, Könnyű hétköznapi vacsorák, Egyszerre sokat (főzés nagy mennyiségben), Egyszerű édességek. Minden fejezet elején komplett bevásárlólista áll az olvasó rendelkezésére – ez is nagyon praktikus.

Ez igazából csak egy apróság ahhoz képest, hogy a könyvben szereplő receptek véleményem szerint egyszerűen finomabbak. Nem tudom, hogy ez azért van-e, mert Ella folyamatosan teszteli és finomítja a receptjeit, vagy egyszerűen elmozdult az én ízlésem irányába, de bizton állítom, hogy sokkal több garantáltan finom recept van benne, mint az első könyvben.

egyel-jokat-ellaval4-final

A második könyvből szinte alig van olyan recept, ami ne vált volna be, és nehéz lenne csupán egy-két olyat kiválasztani belőle, amit imádok. Mindenesetre megpróbálom. 🙂

A reggelik közül a Juharszirupos reggeli chiapuding a kedvencem. Nagyon könnyen összedobható este, majd reggel már csak annyi a dolgod, hogy kivedd a hűtőből, és megedd! 🙂

Emellett imádom az összes smoothie receptet, mivel Ellának köszönhetően lettem valódi smoothie-fanatikus. Szinte minden reggelem egy jó kis turmix készítésével indul.

Az egészséges, útközben is fogyasztható falatok közül nagyon bejött a feketebab hummusz és a fűszeres kurkumás hummusz (én chili por nélkül csinálom, mert nem bírom a csípős ízeket). Mindkettő elkészítése egyszerű, gyors és az eredmény abszolút fantasztikus.

Kedvenc salátám (és talán ételem) a könyvből a szezámos marinált fodros kel. Tudom, a fodros kelhez ma még elég nehéz hozzájutni Magyarországon, de mégis muszáj vagyok kiemelni ezt a receptet. Ha valaha sikerül fodros kelt venned, akkor próbáld ki! Ez a szezámos öntet valósággal kényezteti az ízlelőbimbókat – nagyon gyakran kerül nálam az asztalra.

egyel-jokat-ellaval7-final

De ha már a salátáknál tartunk, az egyszerű szezámos cékla-répa saláta is isteni, aminek fő előnye, hogy egész télen eheti az ember, anélkül, hogy bankot kellene robbantania. 😀

Fenséges fogás még a Sütőben sült juharszirupos kelbimbó, ami még a legelszántabb kelbimbó gyűlölőket is meggyőzi annak a mondásnak a jelentőségéről, hogy „soha ne mondd, hogy soha”.

Az egyik legfinomabb és ugyancsak egyszerűen elkészíthető ebéd/vacsora a Legjobb sült édesburgonya – ez esetben az édesburgonyán fekete bab és gomba, melyet avokádóval és édeskés szósszal kell tálalni. Fantasztikusan finom!

Nagyon bejött még a csicseriborsó-curry quinoával és spenóttal, ami nagyon jó választás hideg téli estékre. (A spenótot általában a család miatt kihagyom belőle 😉 ).

A desszertek közül nagyon szeretem a fahéjas-mézes energiafalatot vagy a kakaós-mazsolás zabkekszet, de isteni volt a kókuszos málnakrém is. (Ezek a desszertek mind cukormentesek, illetve elég moderáltan édesítettek, így elmondható róluk, hogy tényleg egészségesek.)

Nem mondom, hogy nem eszközöltem kisebb változtatásokat Ella néhány receptjében – például néha nekem túl fokhagymás, túl fűszeres egy-egy étel, ilyenkor kb. fele annyi mennyiségű hozzávalót használok.

Ezen kívül mivel én nem igazán kultiválom a túl savanykás ízeket, galád módon a citrom mennyiségét is mindenhol felére csökkentem, továbbá egyszerűen kihagyom az almabor ecetet a receptekből. Ez azonban jellemző rám minden esetben, nem csak Ella receptjeivel kapcsolatban.

Továbbá mivel én nem kerülöm olyan nagy ívben a glutént, sok desszertjében a hajdnia- vagy barnarizslisztet tönkölyliszttel helyettesítem, mert így jobban ízlenek.

De azt gondolom, hogy ezzel mindenki így van: picit mindig a saját ízlése szerint variálja azt, amit a szakácskönyvben olvas.

Természetesen a fotók és leírások stílusa ugyanolyan hangulatos, mint első könyvében. Az ételek tálalása pedig – nem tudok más szót találni rá – ugyanolyan gusztusos.

egyel-jokat-ellaval5

Az ember egyszerűen kedvet kap a főzéshez, és szinte habzsolja a jobbnál jobb recepteket (no meg a receptek végtermékét is).

Tehát a nyereményjáték résztvevői között egy „Egyél jókat Ellával! A hét minden napján” szakácskönyvet sorsolok ki, melyben való részvételhez nem kell más, mint hogy válaszolj az alábbi egyszerű kérdésre:

Írd meg, hogy melyik a kedvenc növényi alapú (tehát állati fehérjétől mentes) recepted! Nem szükséges leírni a receptet, elég, ha az étel nevét megírod. 🙂

Kérlek, hogy a kérdésre a választ ebben a bejegyzésben írd meg, komment formájában. Egyéb felületeken (pl. Facebook) megjelenő válaszokat nem tudok elfogadni.

A válaszok megadásának határideje: 2016. december 17. éjfél

Sok sikert kívánok a játékhoz!

A nyereményjáték szabályzata:

Személyenként csak egy hozzászólást veszek figyelembe a sorsoláskor. Csak az ehhez a bejegyzéshez érkezett hozzászólásokat tudom értékelni, e-mailen, más bejegyzésekben vagy egyéb fórumokon közzétett válaszok nem vehetnek részt a sorsolásban.

A hozzászólók közül 1 szerencsés nyertest* sorsolok a random.org segítségével, majd a nyertest 2016. december 18-án értesítem e-mailen (ezért kérlek, ellenőrizd, hogy helyesen adtad-e meg az e-mail címed!). A nyertes nevét  ugyanekkor teszem közzé ebben a bejegyzésben!

Amennyiben a nyertes két héten belül nem jelentkezik az ajándékért, fenntartom a jogot az újra sorsolásra. A nyereményt postán küldöm ki a szerencsés nyertesnek.

*A játékban csak magyarországi postázási címmel rendelkező olvasók vehetnek részt.

“Nyereményjáték – Egyél Te is jókat Ellával!” - 51 hozzászólás

  1. Mostanàba lett nagy kedvencem a sült zöldség mert ezerféleképpen lehet variàlni,de imàdom még a humuszt és a brokkolipesztót,nem beszélve a vegàn sajtos tésztàról.Én anyukàm miatt szeretném megnyerni a könyvet,nagyszerű ajàndék lenne neki karàcsonyra??

  2. Kedvenc recept: Lecsókrémes feketebab-tészta
    Bazsalikom, olivaolaj, fokhagyma, piritott napraforgo es szezammag, citromlevel, paradicsomszosszal osszeturmixolva, majd ehhez adni a korabban osszefozott paprika-paradicsom-hagyma kombinaciot. Fuszerezes izles szerint. Isteni! 🙂

  3. Fuuu,imadom a zöldségeket,sok kedves receptek van,igy nincs igazi kedvenc,viszont amit így ősszel nagyon szeretek,az a vegyes sütőben sült zöldségek (cékla,repa,krumpli,edeskrumpli,sutotok,lilahagyma,fokhagyma), balzsamecetes,mustaros,nadcukros öntettel nyakonontve,es úgy megsutve.

  4. Szia Ani!
    Én pont tegnap sütöttem egy Ella féle nasit, a Chewy Sultana Cookiest és nagyon jó lett. A munkatársaimnak és a páromnak is ízlett. Mióta olvastam róla egy korábbi post-odban, nézegetem a receptjeit, több mindent ki fogok próbálni. 🙂 Üdv, Rita

  5. Padlizsán „steak”, imádom! Az első húsmentes recept, amit bármikor, bármilyen mennyiségben meg tudok enni:-)

  6. Szia! Az én kedvenc vegán ételem a Penne all’Arrabbiata. Számtalanszor elkészítettem már, mindig nagy siker. 🙂 Ella első könyve nekünk is megvan, azt kapta a nagyim tavaly karácsonyra, hogy tudjon miből főzni a család vegán tagjainak.

  7. Ami Neked Ella,az nekem Stőhr Gréta volt? Az ő vegán sajtszószát rendszeresen készítem és azóta tunkolok bele zellerszárat,amit megszerettem.Főtt krumpli és répa,só ,bors,olaj és sörélesztőpehely adja ki a nagyon finom sajtszószt.

  8. Sok éve egy barátnőmtől tanultam, azóta is ez a kedvenc. Sült cékla (felkockázva) , zellerszár,mazsola, fűszerek, vegán sajt – újra összesütve.

  9. Gyrostál búzahússal tzatziki salátával,szalmaburgonyával, friss uborkával, paradicsommal és lila hagymával. Természetesen növényi tzatziki mártással. 🙂

  10. Kedves Anni!

    Én idén ettem először édesburgonyát, méghozzá Angliában az unokatestvéremnél. Meglepő, hogy az ottani piacokon, és úgy egyébként is mennyi vegán, nyers édességet lehet kapni.. Szóval felvágtuk az édesburgonyát hosszú csíkokra, be a sütőbe és kb. 20 perc alatt puhára sült. Nagyon finom, és egyszerű az elkészítése. A másik kedvencem pedig a Steiner Kristóf féle répatorta. Növényi, és mennyei! 🙂

  11. A kedvenc hétvégi reggelink a vegan rántotta. Újhagymás alapon, kaliforniai paprikával, zellerszállal, indiai fűszerezéssel, forró rizstejes kávéval igazi napfényes „sunday brunch”. ?

  12. Nálam most Ella avokádós sütőtök salátája a kedvenc olívával. Nem is tudtam, hogy ekkora öröm ér. Szuper, hogy újabb receptekkel gazdagodhatunk Ellától! Boldog Ünnepet mindenkinek!

  13. Volt szerencsém Márk Szonja cukrász egyik kurzusán részt venni, ahol vegán avokádós csokoládétortát készítettünk. Azóta nagy kedvencem lett és többször elkészítettem családomnak és barátaimnak :)) Nagy sikere volt!

  14. Paradicsomos vöröslencsekrémleves; a krém levesek különféle zöldségekből sok , gazdag étkezést biztosíthatják a számunkra.Ezért is kaptam rájuk az elmúlt években.

  15. Kedvenc menü:

    Reggelire: házi készítésű probiotikus szója-joghurt, juhar sziruppal

    Ebédre: Csicseriborsó-lepénybe csavart sült zöldségek pikáns szósszal a tetején

    Vacsorára: gyömbéres-lencse krémleves, jó sok köménnyel

    Nasira: sült gesztenye. vagy sült sütőtök

  16. Szia! A kedvenc növényi alapú ételek: karfiolos-vöröslencse curry, chilisbab csicseriborsóval. 🙂
    Köszi a játékot. 🙂

  17. Nekem mostanában a zöld smoothie a nagy kedvencem, de a sült zöldségek is nagy téli kedvenc lett 🙂

  18. Sziasztok!
    1 hete találtam rá, karácsonyhoz tökéletes, az íze csodás, almás töltelékkel 1 óra alatt elfogyott. A durumtészták után remek sütemény.
    A neten így találjátok:
    Beigli torta – Tej,-tojás,-cukor,-élesztőmentes.

  19. Szia!
    Nincs nagy tapasztalatom a növényi táplálkozással, mert a család nagy része húsevő, de próbálok többször újítani. Ami mindenkinél beválik: egy finom lecsó! Ezt variálom többféle zöldséggel, így tudok egy kis újítást becsempészni a mindennapokba. Ja, és még a zöldségkrém-levesek. Ella könyvét (az elsőt) nemrég hoztam el a könyvtárból, és nekem is nagyon tetszett! Szinte minden ételnél éreztem, hogy”na, ezt biztosan szeretném!”

  20. Kedves Hozzászólók!
    Nagyon-nagyon köszönöm a sok növényi alapú recetötletet, nagyon örültem, hogy ilyen sokan írtatok! 🙂
    Az én kedvenceim a sült zöldségek, a saláták (főként a fodros kelből készült!), a különféle hummuszok, egy jó vegán burger, smoothie minden mennyiségben, és a jól elkészített, fűszeres, ropogós tofu. Éppen most. 🙂
    A nyereményjáték nyertese pedig Molnárné Kaposi Ildikó, szeretettel gratulálok neki!

    • Nagyon szépen köszönöm, igazán boldog vagyok! 🙂 Kíváncsian várom a gyönyörű könyvet – már előre főzök egyelőre gondolatban 🙂

Hozzászólás a(z) Ági bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .