vaspill168

Talán még soha nem volt olyan a blog fennállása során, hogy egy egész hetet kihagytam volna bejegyzés közzététele nélkül. Ez teljes mértékben elképeszt. Egyetlen nap sem telt el anélkül, hogy eszembe ne jutott volna: milyen jó lenne leülni írni egy kicsit. Egyedül az volt a bökkenő, hogy nem volt rá egyetlen szabad percem sem. 🙁

Ennek a sajnálatos ténynek alapvetően két fő oka volt.

Az egyik az én kedvenc Törpillámban keresendő, aki egyre aktívabb, egyre jobban igényli, hogy foglalkozzam vele, és egyre kevesebbet alszik napközben.

Igazából most próbálunk átállni a két nappali alvásról egyre. Egész jól megy a dolog, de érdekes módon a legtöbb esetben ez nem jár azzal, hogy az az egy alvás hosszabbá válna. Így mi marad?

Átlagban másfél óra „szabadidő” naponta, amibe bele kell sűrítenem az aktuális, halaszthatatlan házimunkát, a főzést, a tornázást és esetleges online ügyintézéseket. Minden mást pedig Törpillával együtt kell elvégezni, ami így kb. dupla annyi időt vesz igénybe.

Így írásról már nem is álmodhatok, talán csak este fél 10 körül kezdhetnék neki, mikor már alszanak a gyerekek. Viszont ilyenkor már annyira fáradt vagyok (Törpilla fél 6 és 6 között kel), hogy képtelen vagyok leülni a monitor elé.

A napok pedig csak telnek és múlnak és azon veszem észre magam, hogy eltelt egy hét!

S mi is az a másik ok?

Az a bizonyos „nagy” változás az életemben, amire már a múltkor is utaltam. Ez pedig nem más, mint hogy pár hónapja elkezdtem átállni a kizárólag növényi eredetű ételek fogyasztására. Továbbá szinte teljesen száműztem az étrendemből a finomított cukrokat és lisztet.

Ennek miértjeiről és hogyanjairól talán majd írok egyszer a blogon, de most legyen elég annyi, hogy – bár ez egy mérhetetlenül pozitív változás az életemben – egy ilyen típusú váltás rengeteg plusz időt és energiát igényel.

Szinte olyan, mintha újra kellene főzni tanulnod. Megismerkedni egy csomó új hozzávalóval, kikísérletezni a recepteket, hogy melyek azok, amik igazán ízlenek. Kutatsz, hogy mit hol tudsz megvenni, feltűnően gyakran kezdesz járni a zöldségeshez és piacra, mert brutál mennyiségű zöldséget és gyümölcsöt fogyasztasz (és hatvanszor visszamész, mert valamit mindig elfelejtesz).

Na de az, hogy ennyire összecsaptak a héten a fejem fölött a hullámok, nem jelenti azt, hogy nem volt részem örömökben! 😉 Sőt! 🙂

♥ Kismanót elnézni, ahogyan szép kavicsokat gyűjt a játszótéren. Teljes odaadással, őszinte lelkesedéssel, elmélyült koncentrációval. Csillogó szemekkel adta a tenyerembe az apró kis kavicsokat megőrzésre. Ezek azok a pillanatok, amikor legszívesebben megállítanám az időt, és azt kívánom, bárcsak örökké tartanának!

♥ Színpompás szezámmagos répa-cékla saláta, ami csak úgy ropogott a fogam alatt!

♥ Törpillát figyelni, ahogyan „kiszolgálja magát” a színes, ebédre készült bőségtálból. 🙂

♥ Szerdán, csütörtökön és pénteken is vendégek jöttek hozzánk. Mindhárom alkalom nagyon örömteli volt! 😀

♥ Az év első gyönyörű rózsája kinyílt!

♥ Csodálatosan fejlődnek a palántáim: a paradicsomok egy részét már kiültettem, a többit átültettem. Egyre nagyobbak a karalábék, a saláták, folyamatosan szüreteljük a retket. Kibújt a répa, a pasztinák, a rukola és a legújabb adag retek. Sok időt töltöttem a héten a kertben, de nagy örömmel tettem (kivéve, mikor a csigákat hajkurásztam 🙁 ).

♥ Elbűvölő pünkösdi rózsabimbók – nem nyíltak ki a hideg miatt Pünkösdre, talán jövő hét folyamán kinyílik az első illatos virág.

♥ Szombat reggeli piacolás Törpillával és anyukámmal – eleinte zuhogott az eső, aztán a végére teljesen alábbhagyott. Törpilla hatalmas lelkesedéssel pakolta a zöldségeket a szatyrokba – alig lehetett rávenni, hogy menjünk haza!

♥ Gyönyörű, élénk zöld fodros kel levelek – az egyik legegészségesebb, kalciumban legdúsabb növény, amit rengeteg módon lehet elkészíteni.

♥ Gyökérzöldségekből készült krémleves, ropogós magvakkal meghintve. Igazán kényeztető fogás volt!

♥ Kopogó esőt hallgatva ébredni reggel, majd még 8-ig kicsit visszaaludni – mert a gyerekekre a nagyszülők vigyáztak!

♥ Vasárnap reggeli élénkítő és felvidító smoothie. A szürke idő ellen a legjobb egy ilyen színpompás finomság! 🙂

Neked mi tette boldoggá a hetedet?

 

“VasárnaPillanatok #168: Amikor összecsapnak a hullámok…” - 1 hozzászólás

  1. Annyit tennék hozzá a kizárólag növényi eredetű étrendhez, hogy valóban magam is tapasztalom, többszörös az időigény a „normál” táplálkozáshoz képest. Én is új vagyok ebben a témában, de sikereim vannak (a kudarcok mellett). A találékonyság, a kísérletezés izgalmassá teszi az egészet. Persze a legfontosabb: Tudom, ezt azért teszem, hogy a szerette(i)m jól/jobban legyenek!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .