Kerti kalendárium: MÁRCIUS

2016. március 10.

Itt van március, a kikelet hava! Ez a bejegyzés pedig a februári kerti kalendárium folytatásaként a kisebb nagyobb konyhakertben elvégezendő teendőkről nyújt egy kis összefoglalót.

Március az igazi kertész-szezon kezdete, egyre több a napos órák száma, már délután is több idő áll rendelkezésünkre a kertben.

Egyre szebben süt a nap, egyre enyhébb az idő… a tegnapi nap például kiválóan alkalmas lett volna egy csomó kerti munka megvalósítására, ha épp nem egyéb dolgokkal telt volna el (házimunka, futás, óvodai bemutató délelőtt…). De ami késik, nem múlik: ma már belevetettem magam a kerti teendőkbe. 😀

Március 9-e azért különleges, mert Franciska napja a hónap időjárását vetíti előre: amilyen aznap az idő, olyan lesz az egész március! Bárcsak így lenne! Március 10-ére pedig ez duplán igaz! Juhéjj!

Március 18-19-21-e Sándor, József, Benedek napja, akik köztudomású, hogy zsákban hozzák a meleget. Erre is nagyon számítok ám!

De vissza a népi bölcseletekről a teendők listájához.

Tulajdonképpen nem vagy elkésve semmivel, ha februárban még téli álmot aludtál.

Még teljesen időben vagy, ha 1.) most keresed elő a kerti szerszámaidat, 2.) most készíted elő a szabad földi ágyásokat – 3.) gazolni is ilyenkor kezdhetsz el. Például még nekem sem volt alkalmam kint tevékenykedni, egyszerűen azért, mert február nagy részében a kert inkább egy ingoványhoz hasonlított, mint kerthez…

Planting-Seeds4.) A legtöbb magot még mindig nem ajánlatos kint elvetni, hanem inkább a szoba vagy üvegház melegében lehet őket keltetni.

5.) A hónap végén azonban elindulhat a kinti magról vetés: már lehet vetni a póréhagymát, újhagymát, borsót, retek- vagy kelféléket, sőt, akár salátaféléket is.

A kültéri vetésnek egyedül az a hátránya, hogy március még javában bővelkedhet kemény éjszakai fagyokban, ha nincs szerencséd, és ebben az esetben a magoncoknak valamilyen típusú védelemre van szükségük (pl. fátyolfólia vagy fóliaalagút).

Fátyolfólia egyébként is nagyon jó, ha kéznél van, ugyanis a magok sokkal jobban csíráznak, ha vetés és alapos öntözés után az ágyást leteríted vele.

Egyszerűen csak be kell ásni a szélét a földbe, simán locsolhatod a magokat a fólián keresztül (azaz vele együtt), mert olyan könnyű, hogy nem teszi tönkre a magoncaidat. Elegendő akkor levenni, mikor már láthatóan megerősödtek a növénykék, és persze az időjárás nem indokolja.

A fátyolfóliát minden ágyásban használhatjuk, mivel melegíti a talajt, megkönnyíti a csírázást is, sőt, vetés előtt még a talajt is elő lehet vele melegíteni! (Bár ezt én még soha nem csináltam, megvártam, míg aránylag meleg lett az idő.)

Arról nem beszélve, hogy fizikai védelmet nyújt a hernyók, meztelen csigák és madarak ellen!

Rövid összefoglaló (a teljesség igénye nélkül), hogy mi az, amit márciusban vethetsz, palántázhatsz:

Kültéri ágyásba vethető magok (biztonsággal inkább hónap vége felé): hagymafélék, retekfélék, salátafélék, borsó, bab, spenót, cékla, petrezselyem, rukola, sárgarépa

Palántázható magok egész hónapban: bab, cékla, cukkini, leveles kel, paprika, paradicsom, uborka, padlizsán, zeller, karalábé, brokkoli, fűszernövények

A magok vetése elsőre nagyon könnyű feladatnak tűnhet, de amikor jobban beleássa magát az ember, akkor jön rá, hogy milyen sokféleképpen lehet elvetni egy magot (vagy sokat). 😉

Gyakorlatilag szakkönyvekben fejezetek tárgyalják ennek minden csínját-bínját, így én nem szentelnék ennek külön időt – ha kezdő vagy, mindenképp javasolnám, hogy szerezz be egy szakkönyvet (akár azokból, amiket a bejegyzés végén megadtam), ha pedig haladó vagy, akkor pontosan tudod, hogy miről beszélek.

Röviden és tömören összefoglalva: a magoknak a megfelelő csírázáshoz és a kis magoncoknak a növekedéshez elegendő tápanyagra, megfelelő hőmérsékletre, elegendő vízre és egy idő után fényre van szükségük.

Tehát fontos, hogy tápanyagban (komposzt, humusz) gazdag földbe vesd, melyet kellő rendszerességgel locsolsz (soha nem száradhat ki), és mikor már kibújtak a növénykéid, akkor folyamatosan napos helyen (pl. ablak közelében) legyenek. A szobahőmérséklet teljesen megfelelő, de ha 10-15 fokos üvegházban fejlődnek, az is teljesen rendben van. A lényeg, hogy extrém hideg ne érje őket.

Remélem, kedvet kaptál a kerti tevékenykedéshez, és Te is örömöd leled majd kis veteményesedben. ♥

Ajánlott olvasmányok a témában:

Allotment Month by Month – Alan Buckingham (Dorling Kindersley, 2009) – Ez az én kis bibliám az első naptól kezdve, nagyon hasznos és rengeteg fotót és információt tartalmaz (angolul).

Kertkaland – Dóra Melinda Tünde (Central Könyvek, 2015) – Új szerzemény, születésnapomra kaptam, és nagyon tetszik! Még csak most ismerkedem vele, de már beleszerettem.

Kertésznapló (Corvina, 2013) – Hasznos kis napló, amiben saját magad vezetheted a kerteddel kapcsolatos dolgokat, sok érdekességet tartalmaz.

Biokertészkedés a gyakorlatban – Charles Dowding (Cser Kiadó, 2010) – Kifejezetten a biokertészkedéssel kapcsolatos tanácsokat tartalmaz, nagyon tetszik benne, hogy egy-egy zöldséghez vagy gyümölcshöz könnyen elkészíthető, ízletes recepteket is mellékel!

Fotók forrásai sorrendben: globalgardensgifts.com, unitedpatiensgroup.com, superhealthykids.com

Oszd meg Te is a boldogságot!

    Hozzászólok

    Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

    *

    Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információk...

    Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

    Bezár