vaspill158

♥ A csodálatos hír, hogy magyar Oscar született, hiszen a Saul fia elnyerte a legjobb külföldi filmért járó szobrocskát! Igazán fantasztikus volt így indítani ezt a hetet. 😀 (Annak ellenére, hogy töredelmesen bevallom, engem annyira megráz a film sztorija, hogy képtelen vagyok rávenni magam, hogy megnézzem…Még a gondolatba is beleborzongok, azt pedig egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy be is üljek a moziba, hogy „végigéljem” a történetet.)

♥ Kismanónál látogatóban az oviban: nyílt délelőtt keretében egy kis bepillantást nyerhettünk az ovis életükbe. Nagyon érdekes volt, és látszott rajta, mennyire sokat jelent neki, hogy ott tudok lenni.

♥ Kézműves egész pisztáciás fehér csokoládé: rekordidő alatt elfogyott!

♥ Törpilla már tényleg jár, eszébe sem jut négykézláb közlekedni. Sőt, ezen a héten először egy szép sétánk alkalmával kiszállt a babakocsiból, és egyedül mendegélt! Meg kell zabálni – erre csak ezt tudom mondani!

♥ Bár három helyett csak kétszer sikerült eljutnom futni, de a hétvégi táv 11 km-re sikeredett, és még csak nem is készültem ki annyira utána! Lehet, hogy ez annak köszönhető, hogy elkezdtem hangoskönyveket hallgatni futás közben. Meglepő, hogy mennyivel jobb így a pulzusom, mint zene mellett! És az is meglepő, hogy mennyivel gyorsabban repül az idő 😉

♥ Péntek esti sushi Férjjel – annyira finom volt!

♥ Mikor irdatlan sok eső után végre süt a nap – na, az felemelő!

♥ Kismama fotókat rendezgetni (a harmadik – ezúttal rózsaszín) fotóalbumba. Mind az album, mind a képek kb. egy éve várnak arra, hogy végre összeállítsam őket. Azt hiszem most már tényleg itt az ideje!

♥ Esti otthoni mozizás: „Hogyan írjunk szerelmet” Hugh Grant és Marisa Tomei főszereplésével. Bár nehéz volt rávenni magam, hogy leüljek a tévé elé (ez nagyon ritkán fordul elő), nem bántam meg. Olyan jókat derültünk rajta!

♥ Szombaton először volt szerencsénk a budai Cake Shop-hoz, és teljesen odavoltunk érte! Isteni volt a diótorta, a Bailey’s torta és a macaronok is… A bolt dizájnja és hangulata pedig különösen tetszett.

♥ Húsvéti ötleteken törni a fejem 🙂

♥ Amikor Nagymanó este odahozza nekem az Angol Királyi Kertészeti Társaság Dísznövény Enciklopédiáját (csodálom, hogy elbírta), majd azt kéri, hogy abból olvassunk mesét. 😀 És valóban így is lett!

Neked mi tette boldoggá a hetedet?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .