o-CHRISTMAS-STRESS-facebook…avagy egy őrület szélén álló háromgyerekes anyuka tippjei vészhelyzet esetére 🙂

Az idei karácsonyi készülődés sem kezdődött másként, mint a többi. Azaz már jó egy hónappal előre azon kattogott az agyam, hogy kinek mit vegyek/készítsek karácsonyra, mi legyen az adventi naptárban, mit süssek és főzzek a megannyi családi alkalomra és persze hogyan boruljon hétről hétre egyre ünnepibb díszbe az otthonunk.

Na, az ünnepi díszbe borulás helyett leginkább a terveim borultak, de erről majd később.

Ugyanis nagy naivan megint elkövettem azt az orbitális hibát, hogy abba az illúzióba ringtattam magam: még van időm!

Ebből kifolyólag a teendőket egyre csak toltam és toltam magam előtt, míg karácsony előtt egy héttel azon vettem észre magam, hogy a kipipálásra váró feladatok listája még mindig vészesen hosszú – már-már fenyegetően hosszú! (Öreg hiba: halogatás!)

Ekkor még mindig nem fogtam a vészjeleket, mely szerint radikális eszközökhöz kell folyamodnom, hanem inkább összeírtam egy Word dokumentumban napokra lebontva, hogy mi is pontosan a feladatom (csak ez a feladat kb. egy órát vett igénybe…kac-kac). Megjegyzés: nem is értem, hogy miért nem rögtön órára bontott tervet készítettem? 😉

Hittem benne, hogy mindenre lesz időm, annak ellenére, hogy Törpilla mellett gyakorlatilag lehetetlen bármilyen kreatív és/vagy produktív tevékenységet bonyolítani. Ilyenkor ugyanis vagy nyivákoló vagy romboló üzemmódba kapcsol a kisasszony.

xmas stresAz egyetlen megnyugtató gondolat az volt, hogy az ajándékok nagy részét már beszereztem, ám azok is rendszerezetlen halmokban lapultak számos kartondoboz és zacskó mélyén (nagyon sok mindenkinek veszek karácsonykor ajándékot, még ehhez is angyalka lista volt, mert egyébként képtelen lettem volna a részleteket fejben tartani…).

Nemcsak az nyomasztott, hogy rettegtem attól, hogy körmömre ég a dolog.

Az is nagyon frusztrált, hogy idő hiányában el kellett hagynom az összes futóedzésemet és hiába zsongott a fejem a sok témától, képtelen voltam leülni a gép elé, hogy bejegyzést írjak.

Ezen kívül azokra a meghitt, zavartalan momentumokra is kevés idő jutott, amikről általában a VasárnaPillanatokban írok: pl. karácsonyi teát szürcsölgetve ÉVA Adventet és decemberi Country Livinget lapozgatni. Viszlát önfeledt lapozgatás, helló rohanás! 🙁

Az utolsó napok már végzetes rohamtempóval közeledtek, és úgy láttam minden tervem borul, akár egy dominóvár darabkái.

Férj sok munkája miatt mégsem tudott annyit segíteni, mint amennyire számítottam, a nagyszülőknek is készülniük kellett az ünnepre, én pedig ott álltam a tengernyi tennivalóval egy fogzástól nyűgös (bár még mindig tündéri 🙂 ) babával és két oviszünettől megrészegült, folyamatosan egymással civódó fiúval.

stress-free-christmasDecember 22-én reggel jött el a nagy „összeomlás”, amikor rádöbbentem, hogy nincs az az Isten, hogy én mindent elvégezzek, amit előírtam magamnak.

Ekkor radikális változásokat kellett életbe léptetnem, hogy ne kelljen karácsony szent napján idegösszeomlással kezelésbe venni.

Az alábbi 5 dolgot tanultam meg – és alkalmaztam aránylag sikeresen – idén karácsonykor.

1. A varázsszó: újratervezés.

Ez lett a jelszavam az utolsó két napon, mikor összecsaptak a fejem fölött a hullámok. Mondani azonban sokkal könnyebb, mint megtenni!

De ha nekem sikerül, Neked is fog! Ugyanis ha én egyszer eltervezek valamit, akkor azt ha törik, ha szakad, megvalósítom – akár fogcsikorgatva, de bármi áron. Idén karácsonykor azonban (az utolsó kikényszerített futás alatt) feltettem magamnak a kérdést: „Mi az az áldozat, amit még érdemes bevállalnod?”.

Az én legnagyobb problémám az alváshiány. Ugyanis kisgyerekek mellett teljesen kiszámíthatatlan, hogy hányszor kell éjszaka felkelnem, és milyen korán kell ébrednem. Ezért a kései lefekvés kriminális eredményekkel kecsegtet.

A fáradtság még nem is zavarna annyira, de a szemem nagyon érzékeny ezekre a „kilengésekre”, és nemcsak rosszabbul látok ilyenkor, hanem bepirosodik és sokkal szárazabbá is válik, mint egyébként. Ilyenkor mindenféle számítógépes munkának is búcsút mondhatok (azaz viszlát fotózás utómunka, blogolás, online shopping, kreatív ténykedés a gép előtt…).

Mikor a szemem egyre rosszabb lett, akkor döntöttem úgy, hogy változtatok. Radikálisan lecsökkentettem az elvégezendő feladatok listáját.

Például a nagy halom kézzel készített ajándék helyett (hiába volt hozzá meg minden hozzávaló) csupán egyetlenegyet készítettem mindenki számára. Ezzel rengeteg időt spóroltam magamnak.

Minden egyes alkalommal, mikor úgy éreztem, hogy még kell egy kis idő, az visszhangzott a fejemben, hogy „újratervezés”!

Woman preparing for Christmas dinner2. Ne hagyd, hogy eltérítsen a bőség zavara!

A legnagyobb problémának a készülődés folyamán azt láttam, hogy szinte letaglózott a bőség zavara.

Van vagy húsz karácsonyi magazinom, melyek dugig vannak jobbnál jobb receptekkel. Mégis melyiket süssem-főzzem karácsonyra? Volt a talonban vagy tízféle csináld magad ajándékötlet. Melyik lenne a legjobb? Az utolsó pillanatig halogattam a döntést, mikor újabb ötleteket találtam az interneten.

Na, ekkor lett magamból elegem, és letettem a magazinokat, becsuktam a böngészőt, s csupán egyetlenegy alapvető ötlet kivitelezésére koncentráltam. Még akkor is, ha ez eleinte nagyon bosszantott, mert annyi mindent szerettem volna. Emlékeztettem magam a régi ám igaz mondásra (ami ugyancsak futás közben kezdett visszhangzani a fülemben), hogy „Aki sokat markol, keveset fog.”

3. A kevesebb néha több!

Az egyszerűségre törekvés nemcsak a karácsonyi készülődés során válhat a javadra.

Mikor a napod őrült rohanásban telik, három gyereknek választod ki az ünneplőruhát a nagy pillanat előtt, még az utolsó pillanatban keresgéled azt a Mennyből az angyalt a YouTube-on, amit Ti szoktatok hallgatni, akkor baromira nincs időd és energiád arra, hogy kirobbanó formába kerülj.

Pedig hetekkel ezelőtt még arról ábrándoztál, hogy 24-én tökéletes körmökkel, sminkkel és hajjal veszel részt a családi karácsonyon. De most tényleg! 😉

Ám jön a kiábrándító valóság: ez a karácsony még nagyobb rohanás, mint az összes többi együttvéve.

Ilyenkor jön jól az a pár fürdőszobai trükk, amit csak kisgyerekes anyukák ismernek. Akiknek szó szerint minden perc számít. Igen, kérem, itt percekről beszélünk! Amikor már arra sincs időd (minő borzalom!), hogy kisminkeld magad.

Hidd el, ekkor sem kell a tökéletességre törekedni, mert az már rég elúszott – még valamikor december elején. 😉

Mi van akkor, ha már nincs időd frissen mosott hajjal és szuper sminkkel elindulni? Akkor döntened kell, hogy mi a fontosabb: jó haj vagy jó smink. Én mindig a tiszta, frissen mosott haj mellett teszem le a voksom.

lipstickDe mi az ábra, ha már hajmosásra sincs időd? Ha nem olyan vészes a hajad állapota (figyelem, ha már nagyon gáz a hajad, akkor semmi sem segít csak a mosás…), akkor a következő három praktikát vetheted be.

Frufrusok/hosszú hajúak előnyben: szépen fogd hátra a hajad lófarokba, majd mosd meg és formázd szokás szerint a frufrudat. Így az arcodat majd friss, üde tincsek emelik ki, kevésbé lesz feltűnő, hogy ez nem mondható el az egész frizuráról.

Szőkék előnyben: ha van otthon babahintőpor, akkor kivételesen azt is bevetheted a cél érdekében. Egy keveset dörzsölj be a hajtövekhez, majd jó alaposan keféld ki a felesleges hintőport a hajból. Ezután kaliberekkel frissebb és szebb lesz majd a hajad.

Száraz sampon: elméletileg működnie kellene, de az a benyomásom, hogy az itthon kapható márkák közül egyik sem tökéletes. Segítenek valamit, de számomra egyik sem olyan áttörés, mint a jó öreg babahintőpor, ezért csak végső elkeseredésemben nyúlok hozzá (esetleg van valakinek tippje?!).

Sminkelésnél is törekedj az alapokra (avagy a tűzoltásra?): egy kis korrektor vagy alapozó a bőrhibákra, egy kis pirosító, hogy üde légy és kipihent (amilyen nem vagy).

Fontos! Ilyenkor már ne kísérletezz, maradj a jól bevált mozdulatoknál! Egy kis szempillaspirál és szájfény jól jön, ha erre van idő, akkor már nyert ügyed van (erre már csak a kocsiban volt időm, de megoldottam…).

Ennél ünnepibb verzióban gondolkodtál? Ha már nincs idő kifinomult szemsmink készítésére, válaszd inkább a szád kiemelését (amennyiben van egy jó rúzsod). Ez tuti jól mutat majd a karácsonyi képeken. De vigyázz, a rúzs állapotát rendszeresen ellenőrizd, hogy nem kenődött-e el, nem került-e egy adag a fogadra, stb. – főként, ha nem vagy rutinos versenyző, mint pl. én.

dísz keep calm4. Csak semmi pánik!

Mindeközben próbálj nem pánikolni. Attól csak rosszabb lesz. Tudom, tudom, ettől még jobban bepánikoltam!!

Igen, valami ilyesmit olvashatna ki egy mágus december 23-án reggel a fejemből. 🙂

Végy egy mély levegőt, szakíts időt (persze csak szigorúan három-négy percet!) egy kávé vagy tea készítésére, és tégy föl olyan ünnepi zenét, amit Te szeretsz (ha idegesítenek, akkor bármi mást) – az én kedvencem pl. Diana Krall karácsonyi lemeze.

5. Koncentrálj arra, amid (már meg)van!

A fő – mint mindig – a pozitív hozzáállás. Mindig arra összpontosíts, ahogyan lépésről lépésre haladsz a teendőiddel, hogy mi azt, amit már elvégeztél/megvettél/megfőztél, stb.

Ne azon rinyálj, hogy mennyi mindent ki kell hagynod, mennyi mindenre nincs időd. Vedd tudomásul és tervezz újra (lásd első pont), s légy büszke arra, hogy ilyen kevés idő alatt mennyi minden mást megvalósítottál.

Lehet, hogy nem sikerült a karácsonyi vacsora főétele (lásd az én esetemet), de finom lett az előétel és a desszert. A szeretet ünnepén egyébként sem az evés, hanem az örömteli együttlét a lényeg. Ami idegtől remegő gyomorral elég nehezen kivitelezhető.

Happy mother showing Christmas ball to baby near Christmas treeLehet, hogy nem tökéletes a megjelenésed – de sokszor ez csak számodra tűnik föl, és mások észre sem veszik.

Lehet, hogy őrületbe kerget a gyerekek veszekedése és az egész napos rohanás, de akkor is emlékeztesd magad arra, hogy mi is a karácsony lényege. (Biztosan nem a rohanás és az idegeskedés!)

Adj hálát a nap végén azért, amid van. Hogy van miből főzni, ajándékot vásárolni (még ha oly csekély dolgokat is), hogy van hol nyugovóra hajtanod a fejed és megmelegedned, végül pedig ami a legfontosabb, hogy van kit szeretned és átölelned. ♥

Fotók forrásai sorrendben: bjournal.co, sheknows.com, biggamehunters.co.uk, womenshealthmag.co.uk, huffingtonpost.cafirepowerseminars.com

“5 dolog, amit megtanultam idén karácsonykor” - 1 hozzászólás

  1. Bizony az adventi hangulat észrevétlenül csúszik át a Karácsonyt megelőző görcsös igyekezetbe, hogy lehetőleg minden szebb, különlegesebb legyen, mint tavaly. Ez vonatkozhat a lakás dekorációra, a sütésre-főzésre, de leginkább az ajándékokra. Ez a folyamat Mikulással kezdődik nálam, és Új Év napjával fejeződik be. Én is írtam át minden nap a listáimat kiegészítve azokkal a teendőkkel, amiket nem tudtam előző nap elvégezni. Persze végül minden elkészült, de én sem tudtam mindent megvalósítani, amiket terveztem. Összességében elégedett vagyok. Persze sokkal-sokkal nehezebb a helyzete egy három gyerekes maximalista anyukának 🙂

Hozzászólás a(z) Anya1 bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .