vaspill147

♥ Amikor végre sikerült beállítanom a fényfüzér hátteret, elaltatni Törpillát, majd’ egy óra alatt elkészíteni róla a tervezett fotókat. El sem hiszem, hogy nagy nyugodtan végigaludta – pedig már nem kisbaba! Olyan szépek lettek a képek, megérte a szenvedést, és még azt is, hogy ennek köszönhetően nagyon lemaradtam a többi teendőmmel…

♥ Férjjel megnézni a Szex és New York egy-két részét késő este a tévében. Mindketten nagy rajongói voltunk a sorozatnak, meg is van eredeti nyelven DVD-n, láttuk az összes részt. Most nem nézzük rendszeresen, de jó rajta vidulni megint.

♥ Elhozni a gyerekeket az oviból utolsó nap, és látni a csillogást a szemükben, mikor arról beszélünk, hogy megkezdődött a karácsonyi szünet!

♥ Fenyőágakból, pár régi díszből és szalagból csodás díszt készíteni a kapunkra. Olyan jó minden egyes alkalommal ránézni, mikor hazaérkezem! 🙂

♥ Karácsonyozás a csajokkal: álomszerű volt megint mindannyian együtt lenni, és beszélgetni és beszélgetni… Szaunáztunk, pezsgőfürdőztünk, főzőcskéztünk, szülinapoztunk, ajándékoztunk… Egyszóval nagyon-nagyon jól éreztük magunkat! 🙂

♥ Ránézni Törpilla lábacskáira, ahogyan az új (és első) csizmáiban lóbálja őket.

♥ Megtervezni ezeket a nyomtatható ajándékkísérőket. Olyan jó volt!

♥ Nagymanó ovis adventi „hangversenye” – a negyedik adventi gyertya meggyújtását követően az óvónénikkel éneklő gyerekek látványa és hangja szerintem nemcsak a szülőket ragadta magával. Nem hiába mondják, hogy a zene az ember lelkéig hatol. Nagyon megható volt ezt a pár karácsonyi dalt meghallgatni, és közben átlényegülni, átszellemülni. Ezek a legszebb karácsonyi pillanatok!

♥ Összekészíteni az összes cipősdobozt és kartondobozt a Cipősdoboz akcióra és a Mikulásgyárnak. Volt mint bepakolni a kocsiba! 😀

♥ Örülni a gyerekek örömének, ahogyan minden egyes nap kiveszik a pár lego darabot az adventi naptáruk zacskóiból, és hozzárakják a már meglévő kis autójukhoz. Elég sokat pepecseltünk a projekten Férjjel, de megérte! 24-ére lesz mindkettőjüknek egy lego versenyautója – addig pedig minden nap kapnak egy kis használati utasítást az aktuális lépésekkel és a hozzá való kis darabokkal.

♥ Egy cuki sztori, a sok közül: Ma Nagymanó az orrom alá tolta a képen látható papírt, és azt mondta: „Még gyorsan megírtam a Jézuskának, hogy mit szeretnék karácsonyra, szerinted elhozza?”
😀 Végül is nincsenek nagy igényei a gyereknek!

Neked mi tette boldoggá a hetedet?

“VasárnaPillanatok #147: Már a negyedik gyertya is ég” - 2 hozzászólás

  1. Szia! Nagyon cuki az alvó Törpilla az alvóàllatàval 🙂

    Ma – mielőtt olvastam ezt a posztot – néztem meg nèhàny jelenetet a Sex and the cityből, mert MC Solaar szàma eszembe jutott (a La belle et le bad boy): akkor szól, amikor Carry Párizsban egyedül bolyong, aztàn utána leragadtam a youtube előtt 😉

    Nagymanó kívánsága esetleg Legóból teljesülhet 🙂

    Boldog karácsonyt Nektek!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .