vaspill145

♥ El sem hiszem, a hét híre, hogy Törpilla végre önállóan áll! És erre milyen büszke! Nagy nehezen állásba tornázza magát, majd széles vigyorral az arcán büszkén körbenéz, hogy bezsebelje az elismerő pillantásokat. Mindezt még megkoronázza egy kis tapsikolással, majd lehuppan a fenekére. Egyszerűen elbűvölő, nem lehet vele betelni… ♥

♥ Diótörő az Operában Anyukámmal. Fantasztikusan jó helyről csodálhattuk a balett előadást, melynek mindketten rajongói vagyunk. Előtte sült gesztenyéztünk, forralt boroztunk, így kipipálhattunk három dolgot a decemberi teendők közül. 😉

♥ Itthon elővenni a Diótörő CD-met, és újra meg újra meghallgatni – amíg nem bírtam kiverni a fejemből egy-egy jelenet dallamait.

♥ Tejberizst készteni az új multifunkciós főzőgépemben, amit így nem kell folyamatosan kevergetnem, helyette inkább tudok játszani a gyerekekkel. Szuper!

♥ Büszkén szemlélni a fiúkat, ahogyan a karate edzésen teljesítenek (látszik, hogy beleadnak apait-anyait, főként mikor én is ott vagyok). Ilyenkor Férj is karatén van, úgyhogy edzésben vannak a család férfi tagjai. 😀

♥ Kidekorálni a Férj anyukájától kapott ajtóra készített koszorút pár kis csillag, egy díszes szalag és egy kis tábla segítségével. Szerintem nagyon szép lett.

♥ Karácsonyi vásárban barangolás, forralt bortól felmelegedés és nagy karácsonyfa megcsodálása. Mindezt megspékelve isteni tejszínhabos forró csokival és gesztenye mousse tortával (egy neves cukrászdában). Na, ezután nem volt vacsi! 😀

♥ Elmenni bevásárolni Törpillával: odaúton a kocsiban elaludt, majd átemeltem a babakocsiba, ahol folytatta a durmolást. Vásárlás közben felébredt, nézelődött kb. 10 percet, majd szolidan újra álomra hajtotta a fejét. A kasszánál felsírt, majd megint aludt, a kocsiba visszatettem a gyerekülésbe, ahol továbbra is aludt, majd mikor hazaértem, a cuccok kipakolása után ébresztettem, hogy ideje felkelni… Három gyermek tükrében azt mondom, hogy… mázlista vagyok!!

♥ Gyerekekkel kekszet sütni a Mikulásnak. Kitenni a csizmákat, kidíszíteni a lakást, kitenni a bögre tejet, és egy almát (répa híján).

♥ Nagymanó gyönyörű rajzait szemlélni, amiket a Mikulásnak készített.

♥ Kismanóval lovagosat-királynőset játszani, mert ez az egyetlen alkalom, amikor feltétel nélkül azt csinálja, amit mondok neki. 😉

♥ Reggel 7-kor lefutni a gyerekekkel és megnézni a sok-sok ajándékot, amit a Télapó hozott nekik. Mindketten totálisan fel voltak villanyozva, szinte eksztázisban voltak az örömtől. Olyan jó volt őket nézni, és boldognak látni.

♥ Törpillát cuki télapó ruhába öltöztetni, majd lefotózni (lekenyereztem egy cukorbottal…). Természetesen sietnem kellett, mert a türelem fogyott, a cukorbot meg olvadt, így 10 perc állt a rendelkezésemre sacc per kábé. Nagyon édes képek születtek, azt viszont megfogadtam, hogy cukorbot nem lesz többet a jövőben (főként nem padlószőnyegen!).

♥ A Mikulás expresszen a tájat figyelő gyerekeket nézni. Már borzasztó türelmetlenek voltak az indulás előtt, így valódi megkönnyebbülés volt, mikor valóban elkezdett gurulni a vonat.

♥ Újra nézni a Polar Expressz című filmet DVD-n a gyerekekkel – amit annyira imádnak, és csak ilyenkor nézzük karácsony táján, hogy „ne kopjon el”.

Neked mi tette boldoggá a hetedet?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .