vas pill 136

♥ Végre volt alkalmam részt venni a régóta halogatott teljesítménydiagnosztikai felmérésen. Majdnem két órán keresztül elemezték az általános erőnlétemet, állóképességemet, futástechnikámat. Nagyon kifáradtam, és sajnos kicsit meg is erőltettem a lábam, de megérte, mert így végre megvannak a pontos pulzustartományok az edzéseimhez, és tisztában vagyok a gyengeségeimmel, illetve a fejlesztendő területekkel.

♥ Főzőcskézés anyukámmal a Chefparade főzőiskolában. Mindketten nagyon jól éreztük magunkat a Sajtmánia c. kurzuson, ritkán van rá lehetőség, hogy csak kettesben legyünk, és másról legyen szó, mint a gyerekekről. Már épp ideje volt elmennünk, hiszen ezt kapta tőlem anyukám tavaly novemberben szülinapjára…!

♥ Megenni a tanfolyamon készült maradék fetás-spenótos quiche-t másnap reggel. chefparade

♥ Megkapni az összes családi és portré fotózáson készült képet. Zenés slideshowt csinálni a családnak – melynek során még egyszer elmerültem a fotókban, és újra meg újra örültem neki, hogy időt és energiát szántunk az elkészítésükre! 🙂

♥ Megírni az elvarázsolt erdős bejegyzést, annak ellenére, hogy izgultam, milyen lesz a fogadtatása.

♥ Délutáni mézes tea, ami jót tesz a torkomnak (és a hangomnak, ami most igazán nincs is…).

♥ Óvodás mezei futóverseny: na, nem én vettem részt rajta, hanem Nagymanó. Én is kivonultam Törpillával a versenyre, pont mire elkövetkezett a rajt ideje, szépen elaludt. 🙂 Nagy lelkesedéssel drukkoltam az én kisfiamnak, aki már hetek óta készült a megmérettetésre. Bár helyezést nem ért el, a jó futóknak tartogatott különleges pólót idén is megkapta (és ez volt a fő célja a versenyen való indulásnak!).

♥ Zuhogó esőben uborkát szüretelni a kertben.

♥ Testvéremék látogatása, babaruha válogatás Törpilla unokatestvérének. ♥

♥ Ovis családi napon részt venni a két fiúval. Imádom, ahogyan átadják magukat a játékoknak és versenyeknek – ilyenkor engem is elkap a hév, és kiélvezem, hogy megint gyerek lehetek!

♥ Egyre többet átaludni az éjszakát (ez ugye elég nehéz három gyermek mellett, de ezek szerint nem lehetetlen, juhéjjj!)

♥ Őszi témájú bejegyzéseket tervezni (sajnos megírni már nem volt időm, mert mostanság időből van a legkevesebb…)

♥ Eső után a hűs, friss levegővel teleszippantani a tüdőm.

Neked mi tette boldoggá a hetedet?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .