vas pill 135

♥ Fantasztikus indián nyárban (néhol már-már túl meleg időjárásban) „fürdeni”. Mindig elképeszt, hogy ilyen meleg lehet szeptemberben! Ez még nem is ősz…!

♥ Ovi után nagy séta a fiúkkal – teljesen ledöbbentem, hogy 30 fok volt! Ezután legnagyobb megelégedésükre még kavicsot is dobálhattak a vízbe. Olyan jó nézni, ahogyan az egyébként békés vízfelszín egy-egy kavics becsobbanása után fodrozódik. A mókának az vetett véget, amikor Nagymanó a közelben nézelődő kacsákat vette célba. Na, akkor ideje volt hazamenni!

♥ Csodás rózsák nyílnak a kertben – szerintem a késői rózsák a legszebbek – és ilyenkor az ember még jobban értékeli őket, mint nyáron!

♥ Egy kis maradék rántott csirke finom kovászos uborkával. Nyami!

♥ Amikor Kismanó focizni tanított a kertben – imádom, ahogyan bíztat, hogy jó, amit csinálok, és megdicsér, hogy „Ügyes vagy, Anya!”. Nagyon cuki!! 😀

♥ Egyik kedvenc levesem: brokkoli krémleves – (Férj anyukája készítette)

♥ Kismanó rajza Apáról és Anyáról. Nagyon ritkán rajzol, ezért nagy értékkel bírnak ezek a kis „műremekek”.

♥ Amikor Nagymanó este mellettem fekszik, és némi gondolkodás után azt mondja: „Úgy szeretem a teheneket. Mert tejet adnak, és letrágyázhatjuk a füvet a kakijukkal, hogy szépen megnőjön.” Komoly arcot vágtam eme megnyilatkozáshoz, de közben annyira vidultam rajta!! 🙂

♥ Szebbnél szebb őszi díszeket válogatni és venni a gyerekek ovis csoportszobájának díszítéséhez.

♥ Szombat esti „randi” Férjjel: vacsora kettesben (Te jó ég, teljesen újszerűen hatott rám ez az élmény! 😉 ), majd megnéztük az új Woody Allen filmet. Nagyon furcsa volt megint moziban ülni, ugyanis több mint egy éve nem sikerült eljutnunk, pedig volt olyan időszak az életünkben, mikor hetente megnéztünk egy filmet. Szóval jó volt ez a kis felnőtt este!

♥ Nagymanóval és Törpillával görkorizni a verőfényes napsütésben. Ezt úgy kiviteleztük, hogy Nagymanó biciklizett, én pedig a babakocsiban toltam Törpillát (aki aludt is közben egy jót). Egyre jobban megy a babakocsis száguldás, és úgy tűnik, hogy a baba is imádja, ha lobog a haja a szélben. 😉

♥ Megvenni az ajándékokat a következő Napi Boldogság nyereményjátékhoz!

♥ Vasárnapi futás Férjjel (ritka alkalmak egyike 😉 ), ezt követően pedig többé (tortilla tekercs, narancslé) kevésbé (málnás sajttorta) egészséges ebéd egy mekiben. Szuper volt – még jobban élveztem, mint a mozit. (A futócipős selfie-től Turbó nagyon lázba jött, és persze hogy ő is befurakodott a képbe! Úgyhogy maradt is rajta a fotón. 🙂 )

Neked mi tette boldoggá a hetedet?

“VasárnaPillanatok #135: Csodás szeptember” - 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .