vas pill 120

♥ Csodás napsütésben – és melegben – sétálgatni még délután 6-kor is Tökmaggal, s közben megcsodálni pár későn virágzó bazsarózsát (az utcán!). Utolsó szippantás ezekből a szépségekből – viszlát jövőre!

♥ Nagy jókedvvel törölgetni a tükröt, az üvegasztalt, a szemüvegemet, és mindent, amit eddig eldobható papírtörlővel tettem. Ugyanis mostantól mosható, újrahasználható törlőrongyokat használok. De nem is akármilyeneket!

Megmaradt egy csomó tetra pelus, ami a gyerekeké volt, ebből készültek színes cérna szegéssel a csinos törlőkendők (én varrógéppel varni nem tudok, varrőnő ismerősöm munkájának köszönhető ez az átváltozás). A sok-sok színből épp hangulatomnak megfelelően válogathatok – és papírtörlőt már csak minimális mennyiségben kell használnunk. Hurrá!

♥ Lefutni Tökmaggal az első közös 5 kilométeres távunkat. Meglepő, hogy mennyire imádja a babakocsis futást – szinte azonnal álomba szenderül (emlékszem, Kismanóval ez nem igazán volt kivitelezhető), és amíg futok, addig garantáltan durmol. Mikor az 5 km után hazaérünk, azonnal felpattan a szeme 🙂 Ilyenkor legalább annyira jókedvű, mint én. (De sokkal kipihentebb! 😉 )

♥ Tökmagot cukibbnál cukibb napozókba öltöztetni, van örökölt kisfiús dizájn, de van vásárolt kislányos modell is. Egyik kedvencem ez a kis pöttyös cukiság. Pont ez volt a kisbabán, mikor életében először a pázsiton „landolt”. Látni kellett volna a kis arcocskáját, azt a teljes megrökönyödést, amikor tapogatni kezdte a fűszálakat. A fiúkkal ellentétben ő nem fakadt sírva, hanem érdeklődve folytatta a „szöszmötölést”.

♥ Kedves olvasói leveleket olvasni. ♥

♥ Mézes joghurttal friss epret reggelizni. Nyamiiiii!

♥ Férjnek készíteni kollázst fennállásunk 11. évfordulójára. Minden évhez kerestem egy fotót, majd az egészből csináltam egy A4-es kollázst, és a nappaliban keretbe került a nagy napra. 😀

♥ Ovis gyereknapra levendulás és csokoládés cupcake-eket (tortácskákat) készíteni. Nagyon hektikus lett így a nap, hiszen Tökmag egyre jobban lefoglal, de büszke voltam a kis műalkotásaimra. Nagyon finomak is lettek! 🙂

Bónusz öröm + megható momentum: a gyerekek nem tudták, hogy mivel készültem, mivel ők az oviban voltak, míg megsütöttem a tortácskákat. A büfében kb. 30 féle süteményből Kismanó az én utolsó, megmaradt csokis cupcake-emre bökött rá, hogy ő azt szeretné… ♥ Teljes elolvadás!! 😀 (Azt még nem tudta, hogy egy-egy darabot félretettem nekik a hűtőbe, mert sejtettem, hogy meg akarják majd kóstolni.)

♥ Meglátogatni egy hetes unokahúgomat. ♥♥♥ Olyan kis pöttöm az én melák 9 kilós babámhoz képest! Hihetetlen, hogy kevesebb mint egy évvel ezelőtt Tökmag is ekkorka volt…

♥ Teraszon vacsorázni finom sült csirkemellet és zöld salátát.

♥ Jégkrémet készíteni, hiszen itt a nyár! 🙂

Neked mi tette boldoggá a hetedet?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .