vas pill 111 kicsi

♥ Tökmag végre átfordult hátáról a hasára! Juhéjj! Hát, én nagyon örültem ennek az apróságnak! Az a helyzet, hogy kitörő örömmel tapsoltam. 🙂

♥ Egyre jobb a térdem, el sem hiszem, hogy a legalább két hónapja kijött ciszta mostanra szinte teljesen felszívódott! (Nem tudom, hogy ebben a krém játszik-e főszerepet, amit az utóbbi időben használok, vagy inkább az, hogy próbálom nem terhelni – mindenesetre nagyon örülök!)

Isteni brokkoli krémleves pirított napraforgómaggal (Férj anyukája csinálta nekünk).

♥ Egy IGAZI magyar reggeli: paprikás szalámi (piros), trappista sajt (fehér), bio zsázsa (zöld) – graham kenyérben.

♥ Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy én is benne lehettem az április 1-jén megjelent Nők Lapjában. És ez nem tréfa, tényleg nem! 😀

Most először játszottunk mind a négyen együtt társasjátékot (Tökmag pedig addig eljátszogatott mellettünk). Felemelő pillanat volt. 🙂

♥ Kertben lélekszakadva fel-alá rohangáló gyerekek látványa, amint a húsvéti nyuszi elrejtett ajándékait keresik. Mindezt gyönyörű napsütésben! Még Tökmag is ott volt velem, és nagy érdeklődve nézegette, hogy mi ez a nagy felhajtás.

♥ Minden nap ránézni a húsvéti virágkompozíciómra a teraszon.

♥ Pénteken ebéd után elhozni Nagymanót az oviból – ez nálunk nagyon ritkán fordul elő, így különleges élmény volt. Milyen jó volt végighallgatni, hogy kitől milyen apróságot kapott a locsolásért. Olyan cuki volt!

♥ Tojásdíszítés zsírkrétával Nagymanóval – jó volt elmélyülten pingálni…

♥ VÉGRE rendet tettem egy szekrényben, kiselejteztem a régi számlákat, dossziékba rendeztem az újakat. Olyan régóta halogattam!

♥ Aludni (majdnem) egyhuzamban kb. 10 órát. Bár megadhattam volna a módját, igazán nem kellett volna ruhástul elaludnom 3/4 9-kor… 😉 Mindenesetre 7-ig aludtam csupán egy keléssel – ilyen már nagyon rég nem volt.

♥ Megcsodálni a virágzó cseresznyefákat és díszcseresznyéket. Valami fantasztikusak!

♥ Húsvét vasárnapi ajándék időjárás – ahhoz képest, hogy milyen rossz időre készültünk, csodásan sütött a nap.

♥ Két óra nyugalmas tojás dekupázsolás a ragyogó napsütésben – nagyon relaxáló volt (ez idő alatt a gyerekek Férjjel aludtak, Tökmagot pedig a nagybátyja tologatta a babakocsiban).

♥ Házi libamáj, libatepertő és húsleves…

♥ A „diéta” most kicsit szünetelt, de nem érzek lelkifurdalást az isteni finom praliné krémmel töltött csokitojás elmajszolgatása után. Nyami! 😀

♥ Tökmag szekrényében felfrissíteni a levendulával töltött kis zsákokat egy kis jó minőségű 100%-os levendulaolajjal. Olyan finom illat van most az egész babaszobában!

♥ Bimbós tulipánok a kertben és a ház előtt – már alig várom, hogy nyíljanak. Másrészt viszont ne siettessük az időt, mert az azt jelenti, hogy a rengeteg gyönyörű nárcisz elnyílik. 🙁

Neked mi tette boldoggá a hetedet?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .