vas pill 105

♥ Nagy örömmel látni, ahogyan Tökmag tömi magába az alma- és körtepürét, illetve a tejpépet. Meg kell zabálni, amikor vigyorogni kezd egy idő után – ilyenkor már tele a pocak! 🙂

♥ Fodrászhoz menni expressz hajvágásra (csak a fufrum lett igazítva) – de mindig jól esik szépen szárított hajjal távozni a szalonból.

♥ Verőfényes napsütésben sétálgatni: nem tehetek róla, de ezt az örömöt még jó sokáig hallod majd tőlem – nem tudok betelni a kék éggel és a napsütéssel!!

♥ Tökmag nevetése, „beszélgetése”, széles mosolya, folyamatos jókedve – amire bevallom őszintén, mostanság szükségem van (Kismanó eddig is kemény dió volt, de mostanában irtó nehéz vele).

♥ Egészséges salit készíteni erre a hétre is, aminek a receptjét sajnos nem volt időm megosztani Veled. 🙁 Talán majd jövő héten!

♥ Egyik délután sütőtökös-banános muffint sütni a gyerekeknek, amiből bőven jutott még reggeli másnapra is.

♥ Az oviban azt hallani, hogy Kismanó jól viselkedett – mostanság volt rá panasz, és nagyon boldoggá tett, mikor megdicsérték! (Ez nagyon „szimplán” hangozhat, de az biztosan megérti, aki volt ment már az oviba a gyerekért azon szorongva, hogy „vajon ma milyen rosszalkodás hírével várnak megint?!”)

♥ Babás séta egy barátnőmmel és kislányával – nagyon szeretem ezeket a beszélgetős levegőzéseket, amikor nem kell szégyenkezve azon kapnom magam, hogy már megint a gyermeke(i)m alvási, evési szokásairól és egyáltalán minden nyűgéről és cukiságáról ömlengek. Ez a legjobb foglalatosság „hasonszőrű” szülők társaságában. 😉

♥ Online bevásárlás – már évek óta vásárolok az interneten, de nemrég úgy döntöttem, esélyt adok a tartós és friss élelmiszerek online beszerzésének is. Nem bántam meg! Persze az online választék limitált, de zöldséget és gyümölcsöt egyébként is a zöldségesnél szoktam venni. A legtöbb egyéb élelmiszer pedig nagy tételben beszerezhető minimális kiszállítási díj fejében. Engem nagyon meggyőztek – így legalább nem kell azt a rengeteg tejet, gyümölcslevet, mosószert, stb. cipelnem.

♥ Kismanó 4 éves lett! 🙂 A kis ünnepelt sajnos születésnapja előtti napon betegedett le, de öröm az ürömben, hogy két nap alatt túltette magát rajta.

♥ Annak ellenére, hogy teljesen kipurcanok mostanság az éjszakázásoktól, kitartottam a házi szülinapi torta elkészítése mellett. És milyen jól tettem! Szerintem istenien sikerült ez a mangós-barackos pavlova torta és a pókember marcipánnal (ezt nem én csináltam) és saját kezűleg megrajzolt pókokkal + hálóval dekorált nutellás sajttorta. Ennek bizonyítéka, hogy elfogyott egy pillanat alatt! 😀

♥ Azt külön kiemelném, hogy aki szeret sütni, annak egyszer az életben tuti el kell készítenie a pavolva tortát. Ugyanis olyan, de olyan élvezet az a hatalmas habcsók korongot megformázni a fényes, sűrű tojáshabból! Én egyszerűen imádom!

♥ Este beesni az ágyba, mikor már úgy érzem, leragad a szemem, leszakad a derekam, összecsuklik a térdem és egyébként is nyűgös vagyok bármi máshoz. Beburkolózni a takaróba, a „bevált” oldalamra fordulni, és két perc alatt álomba zuhanni (hogy kb. három óra múltán megint kelhessek föl az aktuális etetéshez).

♥ Nagypapámtól egy csomó Angry Birds-ös matricára ígéretet bezsebelni (az egyik hiper lánc ad most a vásárláshoz matricákat). A gyerekek totál odavannak a Star Wars-os Angry Birds figurákért, de még nincs nekik belőle. Most viszont amellett, hogy minden este végigvesszük, ki milyen „jó dolgokat” tett aznap, kapnak is érte matricát a kis gyűjtőfüzetbe. A végén pedig plüsst kapnak majd érte (Kismanó csak „alvókának” hívja). Szóval nagyon jól esett, hogy nagypapám a 85 évével vette a fáradtságot, és nagy tételben vásárolt, hogy a dédunokák több matricához jussanak! ♥

Neked mi tette boldoggá a hetedet?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .