Valószínűleg felkaptad a fejed erre a címre. Először szerettem volna kicsit kíméletesebben fogalmazni, de végül képtelen voltam rá. Ez van, na, néha lusta az ember – és mennyivel jobb, ha az olyan helyzetekben, ahol vonzza a „lustulás” lehetősége, úgy dönt, hogy nem adja be a derekát! (Ja, tudom, hogy „lustaság fél egészség”, de én inkább annak vagyok a híve, hogy „aktív élet fél egészség”… 😉 )
Hogy pontosan mit is értek ez alatt? Lássunk néhány példát, az én életemből (de biztosan Neked is számos ide illő helyzet van a repertoárodban).
Nap mint nap érzem azt, hogy bizonyos háztartásban elvégezendő feladatokhoz nincs kedvem vagy energiám. Ezek olyan feladatok, amiket mindenképp el kell végezni – előbb vagy utóbb.
Szortírozni a gócpontokon kialakult kacathalmokat, bepakolni a mosogatógépbe, kidobni a konyhai maradékokat a szemétbe, összeszedni a kutyagumit a kertben, rendet rakni az íróasztalon és utána letörölgetni rajta a port, bekúszni a télikertbe a nagy szobanövények alá, hogy meglocsoljam az ott „pihenő” orchideákat, kivinni a szemetet…
Vagy olyan kevésbé mindennapi feladatok, mint a kamrapolc rendben tartása, időnkénti takarítása, konyhai mindenes fiókban rendrakás, gyerekek játékainak kiszortírozása, függönymosás, elromlott dolgok megjavítása/megjavíttatása…
Ezeket a csodás kis feladatokat hajlamos az ember halogatni. Mindig van valami kifogás – most épp nincs rá kedvem, nincs rá időm, nincs rá energiám. Pedig sokszor nem ezek az okok állnak a halogatás mögött. Valljuk be, egyszerűen lusták vagyunk. Fáraszt még maga a gondolat is.
Azonban a lusta hozzáállás legtöbbször még nagyobb fáradtságot szül. Gretchen Rubin mondása prímán alkalmazható erre a helyzetre is: „Tégy úgy, ahogy érezni szeretnéd magad.” (Imádom! 🙂 )
Tehát legközelebb, mikor rendet kell tenned a lakásban, mert vendégek érkeznek, ne az legyen az első reakciód, hogy „már megint pakolnom kell, elmegy vele egy csomó idő, semmi kedvem hozzá”. Ehelyett mondd ezt magadnak (de tényleg!):
1. Legyőzöm a lustaságot (szándékosan nem fáradtságot mondok, mert rengetegszer van olyan, hogy még sok tartalék van az emberben, de nem tud róla/nem veszi tudomásul).
2. Milyen jó alkalom ez a rendrakásra, legalább ezen a héten/holnap/ma nem kell már pakolnom (helyettesítsd be az időhatározókat annak megfelelően, hogy hány gyerek van a családban 😉 ).
3. Amíg pakolok, legalább felhasználom az időt arra, hogy kedvenc rádióműsoromat/CD-met/hangoskönyvemet/nyelvkazettámat hallgassam.
4. A pakolás közben elégetek egy csomó kalóriát, és jól átmozgatom magam (főként azokra jellemző mindez, akik jókora játékhalmokat tüntetnek el a padlóról).
5. Milyen jó érzés lesz a végén lehuppanni a kanapéra, és végignézni a gyönyörű, rendezett lakáson! 🙂
Számos más alkalom nyílik arra, hogy bebizonyítsd magadnak, nem vagy lusta – sőt! Ha ezt a hozzáállást a magadévá teszed, hosszú távon csak profitálsz majd belőle. Egyre kevesebbet halogatsz, és azon veszed észre magad, hogy egyre aktívabb, agilisebb leszel.
Egy jóleső (akár túl jóleső!) vasárnapi ebéd után mi az első, amit teszel? Elterülsz a nappaliban a kanapén, és alszol egyet? Esetleg tévézel? (Vagy mindkettő egyszerre?) Bevallom őszintén, egy ideig azt hittem én is, hogy ez a legtermészetesebb (egy srácnak, akivel jártam ez dívott a családjában).
Észre sem vettem, hogy én is mennyire hozzászoktam ehhez a „lustulós” hozzáálláshoz. Aztán megismerkedtem Férjjel, akinek a családjában viszont abszolút az volt a szokás, hogy egy nagyobb lakomának is beillő étkezés után ne tespedjen az ember, hanem inkább tegyen egy jó sétát, vagy csináljon valami picit aktívabbat a fotelben üldögélésnél (jó, persze, beszélgetni azt lehet, de ez alatt nem kollektív döglést értek).
Ekkor szoktam rá arra, hogy nagyobb ebédek után (kivéve, ha nagyon fáradt vagyok), pakolni kezdek, teszek-veszek – sokkal gyorsabban túl vagyok így a romeltakarításon, az emésztésemnek is jót tesz, továbbá úgy érzem, így a kalóriák sem rakódnak úgy rám (na, ez lehet, hogy már csak benyomás). Ha étteremben vagy nyaraláson eszünk, akkor pedig sétálunk egyet a környéken.
Más nagyon jellemző helyzet következik. Mi lenne, ha legközelebb nem használnád a liftet, hanem inkább lépcsőt másznál? (Persze nem körömcipőben…) Vagy gyalog mennél a sarki közértbe, és nem vágnád magad azért is kocsiba? Vagy a piacra, könyvtárba, zöldségeshez… Nyilván ha ezt egészségi állapotod és korod megengedi (és ha megengedi, akkor még ezt is add hozzá a pozitívumok listájához!!!).
Élénken emlékszem, hogy mikor New Yorkban az embereket mustráltam (főként a nőket), mennyire meglepett az öltözködésükben az amerikai filmekből is előkerülő elem: a sportcipő. Méghozzá kiskosztümmel, elegáns irodai öltözettel párosítva! Igazuk is van! Ki az az őrült, aki tíz utcát gyalogol tűsarkúban?! Az ottani nők inkább felvállalják, hogy a trendi ruházathoz sportcipőt húzzanak, majd az irodában azt átváltsák elegáns magas sarkúra.
Így ha nincs időd sportolni, akkor sem lesz (olyan) lelkiismeret furdalásod, hiszen a mozgást már beépítetted a mindennapjaidba. Egy kis lépcsőzés két szatyorral, egy kis tempós gyaloglás ugyancsak két szatyorral, otthon élénken (jókedvűen!) végzett házimunka, és már az aktívak táborába is léptél!
A francia nőket is felhozhatnám jó példának, akik teljesen természetesnek veszik, hogy napi köreiket gyalog teszik meg, és minden egyes alkalommal fellépcsőzzenek két-három emeletet, hiszen egy csomó épületben nincs is lift. Mindezt teszik teljes harmóniában – nem azon szitkozódva, hogy „már megint zöldségeshez-húsboltba-sajtboltba kell mennem – merde”.
Úgyhogy mostantól viszlát lustulás, helló új, aktív én! 😀
ui.: Ja, és ahhoz, hogy ez valóban egy jó szokásoddá váljon, érdemes legalább két hétig trenírozni magad – mert különben megint könnyedén visszasüllyedhetsz a tespedtség ingoványába.
“Jó szokás #3: Ne légy lusta!” - 4 hozzászólás
Hozzászólás a(z) Szasi bejegyzéshez Válasz megszakítása
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
Szia Anni!
Ez a bejegyzésed nekem ma nagyon jókor jött! Félre tettem a lustaságot , a halogatást és ennek örömére személyesen vittem el az önéletrajzomat két helyre is. Most megyek kitakarítom a konyhaszekrényemet!
Köszi!
De jó, ennek borzasztóan örülök!! Ma én is erre a bejegyzésre gondoltam, mikor nem
volt kedvem rendet tenni a konyhában… 😉
Szia Anni!
Nagyon szeretem az oldoladat, csak így tovább!
1. Meg szeretném kérdezni, hogyan csináltad az oldaladat? (Hova regisztráltál, fizetned kellett-e…)
2. Nagyon tetszettek a motivációs videók amiket felraktál, főleg amik a kedvességről szólnak. Tudnál még ilyesmiket felrakni?
Köszönöm, hogy mindig feldobod a napom!
Szasi
Szia! Örülök, hogy tetszik! A Napi Boldogságot nem regisztráltam sehová, hanem saját domaint vásároltam, és arra készítettem egy saját tervezésű honlapot/blogot WordPress programmal. Ez a program ingyenesen letölthető (wordpress.org).
Szuper, hogy tetszenek a motivációs videók, igyekszem minél többet felrakni! 🙂