böjte csabaBöjte Csaba gondolataival és szemléletmódjával csupán pár évvel ezelőtt ismerkedtem meg először, de tavaly karácsony előtt lehetőségem nyílt egy előadásán személyesen is részt venni.

Csaba testvér karizmája és élvezetes, ugyanakkor szívhez szóló előadásmódja azonnal elvarázsolt. Szerencsésnek érzem magam, hogy „élőben” is találkozhattam vele, megtapasztalhattam energiával teli fellépését.

Be kell, hogy valljam, nem egyszer csaltak a szavai könnyeket a szemembe – igaz, hogy az ember (vagy legalábbis én) hajlamos így karácsony közeledtével könnyen elérzékenyülni, de azt hiszem nemcsak ennek tulajdoníthatom a meghatottságot.

Ha őt hallja az ember beszélni, akkor tud hinni a jóban, a szépen, és még ha nagyon el is van keseredve, úgy érzi, hogy van remény. Azon a hideg, sötét, téli napon az ő előadása olyan volt, akár egy ragyogó csillag az éjszakában.

Munkásságára, életére most nem is térnék ki, de akit érdekel, minden információt megtudhat a Szent Ferenc Alapítvány honlapján. Természetesen itt azt is megtudhatod, hogyan támogathatod a dévai gyermekotthont.

Ezúttal egy rövid történetet szeretnék megosztani Veled, amit én is egy ismerősömön keresztül ismertem meg – Böjte Csaba tollából:

„Nagyon szegény családból származó, úgymond szociális árvákat nevelünk az Alapítványunkban. Vakációkor a gyerekek – hiába árvák – ők is hazavágynak. Így volt három gyermekünk is egy családból, ahol az apuka, anyuka élt, de tudtam, hogy egy garázsban hajléktalanok, teljesen lecsúszott egzisztenciák. Nem erőst akartam hazaengedni őket, de ők mégis kérleltek. Gondoltam, elviszem és este visszahozom őket.

Délután …3-4 óra körül elmentem értük, mert korán sötétedik, már félhomály volt. Nem volt bevezetve a garázsba a villany, két nagy vasajtó, középen egy szerelőgödör, egy ágy, az ágyban a három gyerek az anyukához bújva, a plafonon a lehelet kicsapódott a hideg betonra, a vízcseppek mint egy-egy gyémánt csillogtak. Nem láttam semmi nyomát annak, hogy karácsonyra vagy szilveszterre készülődtek volna. Hideg volt, sötét volt. Az apuka állt az ágy mellett, tördelte a kalapját, az anyuka nyakában csüngött a három gyerek. Szóltam, hogy „Gyerekek, gyertek, öltözzetek, megyünk vissza Dévára!”

motherŐk persze tudták, hogy várja őket a meleg fürdő, a szép ruha, a kölyökpezsgő, a csillagszórók, minden, ami ilyenkor belefér egy ilyen intézeti karácsonyba. És akkor az egyik kisfiú azt mondta: „Pap bácsi, mi nem ünnepelhetnénk itthon, anyukámékkal?” Éreztem, hogy megáll bennem valami.

A gyereknek nem arra van szüksége, hogy egy csomó kütyüt odavigyenek neki talicskában, hanem arra, hogy átölelje a nyakadat, hogy megpusziljad, hogy érezze azt a jóságot, ami egy szülőből árad. Egyfelől egy csomó limlom, másfelől az édesanya meleg nyaka és semmi más. És messzemenően az édesanya volt a nyerő!

És akkor én azt gondoltam, hogyha Isten segít, ezt minden szülőnek elmondom…”

Én pedig ezeket a sorokat olvasván elhatároztam, hogy tovább adom Neked ezt a nagyon igaz karácsonyi történetet.

Fotók forrásai sorrendben: Szent Ferenc Alapítvány Facebook oldala, webmd.com

“„A gyereknek nem arra van szüksége, hogy csomó kütyüt odavigyenek neki talicskában…”” - 4 hozzászólás

Hozzászólás a(z) Alexandi bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .